Rév István

  • Rév István

Rév István cikkei

Vuhantól Nagyvenyimig

  • Rév István
A hivatalos Új Kína hírügynökség hírportálja, a XinhuaNet február 10-én adta hírül, hogy a kínai hatóságok és az állami tulajdonban lévő China Electronics Technology Group közös fejlesztésének eredményeként letölthetővé vált a „közeli kontaktus kereső” alkalmazás.

Rajk László 1949-2019

  • Rév István
Rajk László építész, látványtervező művész, politikus, az ország kevés bátor és tisztességes embereinek egyike volt.

Kondicionált pánik

  • Rév István
1971. augusztus 17-én kora reggel a szomszédok döbbenetére kilenc fiatal férfit bilincsben vitt el a rendőrség Palo Altóban. (Az észak-kaliforniai városka, amely az elmúlt évtizedekben a Szilícium-völgy fővárosává vált, ekkor még ritkán szerepelt a hírekben.) Így kezdődött a pszichológia történetének egyik leghíresebb kísérlete, a stanfordi börtönkísérlet.

Ultraviola

  • Rév István
Amikor az amerikai atomenergia-bizottság 1964-ben felkérte Wigner Jenőt (aki egy évvel korábban nyerte el a Nobel-díjat), hogy az Oak Ridge-ben működő nukleáris laboratóriumban elindítsa a polgári védelmi kutatásokat, Wigner elsőként egy Cresson Kearny nevű, geológus végzettségű dzsungelszakértőt szerződtetett.

A politika halála

  • Rév István
Aleksandr Kogan, a Cambridge Egyetem „Proszociális és Jólét Pszichológiai Laboratóriumának” vezetője – akit saját honlapja, életrajza és publikációs jegyzéke, ki tudja, miért, Aleksandr Spectre név alatt tüntet fel – 2013 nyarán saját céget alapított.

A Vár elrablása II.

  • Rév István
A palota és a Vár tudományos, kulturális célra használt épületeinek egy része elavult, funkciója ellátására alkalmatlan állapotban van. Jó lenne minél előbb felújítani őket, hogy 21. századi módon láthassák el feladataikat. De legalább ennyire fontos lenne, hogy ne hagyjuk magunkat becsapni a királyi neobarokk parasztvakításától.

Jobb, mint az eredeti II.

  • Rév István
Aki nem tudja, hogy sírjon vagy nevessen a budai palota és a vár újraépítésének tervein, azzal vigasztalhatná magát, hogy máshol is történt már ehhez fogható.

Kövess minket: