Rév István

A szemfényvesztő

Hatalom az igazság fogalma nélkül

  • Rév István
  • 2021.06.27 20:11

Publicisztika

A kora ötvenes évek egyik reggelén (április 4-én, hazánk felszabadulásának ünnepén, vagy talán május 1-jén, a munkásosztály nagy harci seregszemléjén, lehet, hogy éppen november 7-én, a nagy októberi forradalom évfordulóján) reménytelenül esett az eső (vagy fagyos szél fújt és hullott a hó). A rádióbemondó ismerős hangja azzal kezdte a híreket, hogy gyönyörű napsütésre ébredt az ország, mintha jókedvében a természet is ünneplőbe öltözött volna a nagy ünnepen.

A munkaszüneti nap korai óráján rádiót hallgató milliók egyike sem tévesztette össze a borút a napsütéssel, a szélvihart a lágy szellővel. A hír nem is a bérből és fizetésből élőket szándékozott megtéveszteni, hogy a napot lássák a sötét felhők helyett. Minden ablakán kinéző magyar ugyanis tisztában volt azzal, hogy a bemondó nem azt tudatja, amit mond; az állítás nem hagyományos értelemben volt hazugság, hiszen nem azt akarták elhitetni a dolgozó néppel, hogy nem esik az eső. A hamis hír egy másik, fontosabb állítás igazát volt hivatva bizonyítani: a Párt napot is mondhat eső helyett, a dolgozóknak egy ilyen szép napon a felvonuláson a helyük. Mind­ezt a Párt magabiztosan, a filozófia nyelvén szólva fapofával állította, igazsága biztos tudatában.

A hivatalos kijelentések – és ebben az időben csak hivatalos állítások jelenhettek meg a „nyilvánosságban” – sosem a közvetlenül, az érzékszervek által észlelt valóságra vonatkoztak, hiszen az ország nem a jelent, hanem állítólag a jövőt építette, nem a jelenben, hanem a hivatalos szövegekben fantáziált jövőben élt. Csak a Párt ismerhette – a kanonizált szövegek éppen érvényes értelmezése alapján – a szabad szemmel nem látható valóságot, a sosem közeledő jövőt. A Párt nem tagadta, sőt biztosan állította, hogy létezik igazság, fontos rátalálni, hivatkozni az igazságra, csakhogy ez az igazság nem a való világban, hanem a klasszikusok (köztük és elsősorban Sztálin) fantazmagóriáiban volt fellelhető. A tapasztalati tények és a szabad szemmel nem látható „Igazság” konfliktusának milliók estek áldozatul.

A helyzet 1956 hatására megváltozott: a Párt és a kormány magabiztosságának egy része odalett, és azzal együtt az igazság biztos tudata is. A be nem teljesülő ígéretek és a valóság közötti áthidalhatatlan szakadék szélén azonban mondani kellett valamit: hazudni, ha már a beszéd nem volt elkerülhető. A hazugság kényszere részben a magabiztossággal járó arrogancia elvesztéséből eredt. Hiszen aki hazudik, el akarja kerülni, hogy rajtakapják, hogy kiderüljön: mást állít, mint amit maga is tud.

1956 előtt a Párt vezetői sosem szégyelltek semmit, azt hitték, bármit tesznek, akármit mondanak, a történelem őket igazolja majd. 1956 után elveszett a biztosan elérkező jövőbe vetett bizalom. A rendszer bizonytalanná, így szégyenlősebbé vált, ezért akarta volna elkerülni, amit nem tudott: a hazugságot, hogy mást állítson, mint amit mindenki látott és tudott. A tabuk, a tilalomfák, az ügyek, amelyekről nem lehetett vagy nem volt ajánlatos beszélni, a cenzúra és a kikényszerített öncenzúra mind arra szolgált, hogy ne megállás nélkül kelljen valótlanságot állítani. A kor hivatalos kommunikációja így elsősorban a sorok között zajlott. A sorok közötti beszédnek azonban nem lehetett pontos sorvezetője, senki sem tudhatta biztosan, azt mondja-e, amit várnak tőle, s azt olvassa-e a sorok között, ami a mögöttes, ki nem mondható hivatalos szándék volt. A helyzet sok szempontból hasonlított arra a mesére, amelyet Nádas Péter a tűzről és a tudásról írt:

„Magyarországot egy forró nyári éjjelen ismeretlen tettesek, ismeretlen indítékból és ismeretlen körülmények között, a négy sarkánál fölgyújtották. Annyit tudunk, hogy nyugaton Ágfalvánál, keleten Tiszabecsnél, északon Nógrádszakálnál, délen Kübekházánál gyúlt ki a tűz. Égett a tarló, égtek a szárazságtól szikkadt mezők, s valamivel éjfél után, a tűz elérte a községek első házait… Budapest mit sem sejtve aludt.

Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap. Nézzen be hozzánk minden nap: hírszolgáltatásunk ingyenesen hozzáférhető. Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Neked ajánljuk