Rév István

A szemfényvesztő

Hatalom az igazság fogalma nélkül

  • Rév István
  • 2021. június 27.

Publicisztika

A kora ötvenes évek egyik reggelén (április 4-én, hazánk felszabadulásának ünnepén, vagy talán május 1-jén, a munkásosztály nagy harci seregszemléjén, lehet, hogy éppen november 7-én, a nagy októberi forradalom évfordulóján) reménytelenül esett az eső (vagy fagyos szél fújt és hullott a hó). A rádióbemondó ismerős hangja azzal kezdte a híreket, hogy gyönyörű napsütésre ébredt az ország, mintha jókedvében a természet is ünneplőbe öltözött volna a nagy ünnepen.

A munkaszüneti nap korai óráján rádiót hallgató milliók egyike sem tévesztette össze a borút a napsütéssel, a szélvihart a lágy szellővel. A hír nem is a bérből és fizetésből élőket szándékozott megtéveszteni, hogy a napot lássák a sötét felhők helyett. Minden ablakán kinéző magyar ugyanis tisztában volt azzal, hogy a bemondó nem azt tudatja, amit mond; az állítás nem hagyományos értelemben volt hazugság, hiszen nem azt akarták elhitetni a dolgozó néppel, hogy nem esik az eső. A hamis hír egy másik, fontosabb állítás igazát volt hivatva bizonyítani: a Párt napot is mondhat eső helyett, a dolgozóknak egy ilyen szép napon a felvonuláson a helyük. Mind­ezt a Párt magabiztosan, a filozófia nyelvén szólva fapofával állította, igazsága biztos tudatában.

A hivatalos kijelentések – és ebben az időben csak hivatalos állítások jelenhettek meg a „nyilvánosságban” – sosem a közvetlenül, az érzékszervek által észlelt valóságra vonatkoztak, hiszen az ország nem a jelent, hanem állítólag a jövőt építette, nem a jelenben, hanem a hivatalos szövegekben fantáziált jövőben élt. Csak a Párt ismerhette – a kanonizált szövegek éppen érvényes értelmezése alapján – a szabad szemmel nem látható valóságot, a sosem közeledő jövőt. A Párt nem tagadta, sőt biztosan állította, hogy létezik igazság, fontos rátalálni, hivatkozni az igazságra, csakhogy ez az igazság nem a való világban, hanem a klasszikusok (köztük és elsősorban Sztálin) fantazmagóriáiban volt fellelhető. A tapasztalati tények és a szabad szemmel nem látható „Igazság” konfliktusának milliók estek áldozatul.

A helyzet 1956 hatására megváltozott: a Párt és a kormány magabiztosságának egy része odalett, és azzal együtt az igazság biztos tudata is. A be nem teljesülő ígéretek és a valóság közötti áthidalhatatlan szakadék szélén azonban mondani kellett valamit: hazudni, ha már a beszéd nem volt elkerülhető. A hazugság kényszere részben a magabiztossággal járó arrogancia elvesztéséből eredt. Hiszen aki hazudik, el akarja kerülni, hogy rajtakapják, hogy kiderüljön: mást állít, mint amit maga is tud.

1956 előtt a Párt vezetői sosem szégyelltek semmit, azt hitték, bármit tesznek, akármit mondanak, a történelem őket igazolja majd. 1956 után elveszett a biztosan elérkező jövőbe vetett bizalom. A rendszer bizonytalanná, így szégyenlősebbé vált, ezért akarta volna elkerülni, amit nem tudott: a hazugságot, hogy mást állítson, mint amit mindenki látott és tudott. A tabuk, a tilalomfák, az ügyek, amelyekről nem lehetett vagy nem volt ajánlatos beszélni, a cenzúra és a kikényszerített öncenzúra mind arra szolgált, hogy ne megállás nélkül kelljen valótlanságot állítani. A kor hivatalos kommunikációja így elsősorban a sorok között zajlott. A sorok közötti beszédnek azonban nem lehetett pontos sorvezetője, senki sem tudhatta biztosan, azt mondja-e, amit várnak tőle, s azt olvassa-e a sorok között, ami a mögöttes, ki nem mondható hivatalos szándék volt. A helyzet sok szempontból hasonlított arra a mesére, amelyet Nádas Péter a tűzről és a tudásról írt:

„Magyarországot egy forró nyári éjjelen ismeretlen tettesek, ismeretlen indítékból és ismeretlen körülmények között, a négy sarkánál fölgyújtották. Annyit tudunk, hogy nyugaton Ágfalvánál, keleten Tiszabecsnél, északon Nógrádszakálnál, délen Kübekházánál gyúlt ki a tűz. Égett a tarló, égtek a szárazságtól szikkadt mezők, s valamivel éjfél után, a tűz elérte a községek első házait… Budapest mit sem sejtve aludt.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Szemrevaló: Páva – Valódi vagyok?

  • SzSz

A társadalmi szerepek és identitások a pszichológia egyik legjobban kutatott területe. Mead szerint nincs is objektív valóság, azt az egyének maguk konstruálják; Goffman úgy véli, az egész világ egy színpad, ahol mind különböző szerepeket játsszunk; míg Stryker elmélete azt magyarázza, hogy minden ember ezernyi identitással rendelkezik, s azok hierarchiába rendeződnek.

Szemrevaló: A fény

  • - bzs -

Tom Tykwer csaknem háromórás eposza mintha egy másik korból időutazott volna napjainkba (Tykwer maga is a Babylon Berlint, a múlt század húszas éveit hagyta hátra).

Szemrevaló: Gépek tánca

Markológépekkel táncolni, az ám a valami! Amikor a kotrókanál kecsesen emelkedik a magasba, akkor olyan, mint egy daru – mármint a madár (lehet, hogy magyarul nem véletlenül hívják így az emelőszerkezetet?) –, „nyakát” nyújtogatja, „fejét” forgatja.

Le nem zárt akták

A művészi identitás és a láthatóság kérdéseit helyezi középpontba Pataki Luca első önálló kiállítása. Keszegh Ágnes kurátor koncepciója szerint a tárlat krimiként épül fel: a látogatónak fragmentumokból, nyomokból kell rekonstruálnia a történetet. Az anyag kísérlet a művészszerep radikális újragondolására, és az igazi kérdése az, hogy az alkotói késztetés ledarálható-e.

Ingyen Carlsberg

  • - turcsányi -

Valamikor a múlt század kilencvenes éveinek elején Bille August nemzetközi hírű svéd filmrendező rájött, hogy mégsem lenne jó, ha ő lenne a filmművészet második Ingmar Bergmanja, még akkor sem, ha az ügyért addig számos követ megmozgatott (Hódító Pelle Max von Sydow-val, 1987; Legjobb szándékok, egyenesen Bergman forgatókönyvéből, 1992).

Utánunk a robotok?

A Székesfehérváron tavasszal bemutatott színpadi átiratot Szikora János, a Vörösmarty Színház tizenhárom év után elköszönő igazgatója rendezte. A színház vezetésére kiírt, majd megismételt pályázat után ősztől már Dolhai Attila irányításával működő teátrum irányvonala minden bizonnyal változni fog, a társulat egy része is kicserélődött, így A Nibelung-lakópark egy korszak összegzésének, Szikora János búcsúelőadásának is tekinthető.

Túlélni a békét

Az előadás ismét azt bizonyította, hogy egy ideje a Miskolci Nemzeti Színházé a magyar nyelvű színjátszás egyik legerősebb társulata. Pedig a darab – annak ellenére, hogy színházi felkérésre született – egyáltalán nem kínálja magát könnyen a színrevitelre.

A belülről bomlasztók

Fideszes alkalmazottak sopánkodnak, hogy ejnye, ejnye, nem vigyáz a Tisza Párt a szimpatizánsai adataira! A mostani adatszivárgási botrányt alaposan felhabosítva tálalja a kormánypárti közeg, a Tisza cáfol, hogy valóban kerültek ki valós adatok, de azokat más módon is beszerezhették fideszes körök.

„Idő és hely hoz létre igazi közösséget”

A Freeszfe elnökeként teljesen az egyesület körüli teendők kötötték le Forgács Péter figyelmét, mostantól pedig a FREEDOM, az új otthonuk szellemiségének kialakítása a cél. Arról kérdeztük, mit terveznek az épülettel, mit jelent a szabadság, és egyáltalán, milyen iskola lesz itt.

A Bolsonaro-végjáték

Szeptember 11-én a brazil szövetségi legfelsőbb bíróság, a Supremo Tribunal Federal (STF) bűnösnek mondta ki a demokratikus rend elleni szövetkezésben és 27 év és 3 hónap szabadságvesztésre ítélte Jair Messias Bolsonarót, Brazília volt elnökét, aki 2019 és 2022 között töltötte be ezt a posztot.