Hetven évesen, majdnem napra pontosan hetven évvel azután, hogy apjának koncepciós pere elkezdődött. Minden rendszer üldözöttje volt születésétől kezdve. A Rákosi-rendszer alig hat hónaposan elszakította börtönbe vetett szüleitől, és évekre, más név alatt nevelőotthonba zárta. Csak ötévesen, 1954-ben ismerhette meg az édesanyját. Ott állt hétévesen a börtönből alig szabadult édesanyjával apja koporsója mellett az újratemetésen, ahonnan az 1956-os forradalom elindult. A forradalom után, 1956 novemberében, kisgyerekként a romániai Snagovba került fogságba. Építész lett, aki nem csak tervezett, amíg ezt engedte a Kádár rendszer, de a két kezével épített, rakott téglát, ácsolt tetőt. A hetvenes évek magyar neoavantgárdjának egyik meghatározó szereplőjeként negyven színpadi produkció látványtervezője volt.
Nem 1988-ban lett név szerint ismert és számon tartott ellenzéki, amikor ez már nem jelentett kockázatot; 1981-től akkor tervezte, szervezte, ha kellett, nyomtatta, lakásán terjesztette a szamizdatot, amikor ezért hivatal- és lakásvesztés járt. A demokratikus ellenzék egyik legfontosabb, legbátrabb, több nyelven beszélő, művelt, ám plebejus tagja lett, aki közelről ismerte a legelesettebbeket. Az ő nyelvüket is beszélte, értette a szavukat. Elvesztette állását, elvették a lakását, munkát, ha talált, csak más neve alatt végezhetett. Nem építhetett, így díszlet- és látványtervező lett, a világon alkotó tervezők egyik legjobbika, a legnagyobb fesztiválok díjnyertese. A holokauszt emlékezetének és az 1956-os forradalomnak legfontosabb múzeumi installációit tervezte. Auschwitznak, a magyar zsidóság legnagyobb temetőjének legmegrázóbb kiállítása az általa tervezett állandó kiállítás.
Nem csak tehetséges volt, de erős, bátor, megtörhetetlen és meg nem alkuvó. Egyike volt a legelsőknek, aki 1989 telén segélyt vitt az embereknek, nemcsak a magyaroknak, a még fegyveres harcok dúlta Romániába. Az 1989 utáni korszak egyetlen parlamenti képviselője volt, aki azért mondott le mandátumáról, mert szembenézett a pártját ért erkölcsi kárral, amikor az belekeveredett a maiakhoz képest elenyésző méretű korrupciós botrányba. Képviselői helye, politikai szerepvállalása ellenére, sosem lett hivatásos politikus. Politikus barátaival, pártjának gyengéivel szemben kritikus, de elveihez ragaszkodó, a gyengék, az elesettek, a megalázottak iránt mindig szolidáris ember maradt. A rendszerváltó plakát jelszavaihoz hűen: tudta, merte és tette, amit kellett, amit a tisztesség, a józan ész, a mindenkit egyenlően megillető méltóság megkövetelt.
Az Orbán-rendszerben sem kaphatott építészeti megbízást; épp úgy feketelistán volt, mint 1989 előtt. Veszprémben felállított 1956-os emlékművét, a forradalom ötvenedik évfordulóján bonttatta el a Fidesz.
Szabad, autonóm ember volt élete minden napján, ezért akarta minden rendszer megtörni megakadályozni az alkotásban. De Rajk László szabad maradt a mindig tágasnak képzelt térben, és így, és ezért boldog ember: senkinek az áldozata, senkinek a lekenyerezettje, senkinek sem kiszolgáltatottja. A maga ura, minden valamirevaló ember példaképe ebben a szerencsétlen országban.
