Rajk László 1949-2019

  • Rév István
  • 2019. szeptember 12.

Nekrológ

Rajk László építész, látványtervező művész, politikus, az ország kevés bátor és tisztességes embereinek egyike, rövid, súlyos, emberfeletti méltósággal viselt betegség után, tegnap este meghalt.

Hetven évesen, majdnem napra pontosan hetven évvel azután, hogy apjának koncepciós pere elkezdődött. Minden rendszer üldözöttje volt születésétől kezdve. A Rákosi-rendszer alig hat hónaposan elszakította börtönbe vetett szüleitől, és évekre, más név alatt nevelőotthonba zárta. Csak ötévesen, 1954-ben ismerhette meg az édesanyját. Ott állt hétévesen a börtönből alig szabadult édesanyjával apja koporsója mellett az újratemetésen, ahonnan az 1956-os forradalom elindult. A forradalom után, 1956 novemberében, kisgyerekként a romániai Snagovba került fogságba. Építész lett, aki nem csak tervezett, amíg ezt engedte a Kádár rendszer, de a két kezével épített, rakott téglát, ácsolt tetőt. A hetvenes évek magyar neoavantgárdjának egyik meghatározó szereplőjeként negyven színpadi produkció látványtervezője volt.

Nem 1988-ban lett név szerint ismert és számon tartott ellenzéki, amikor ez már nem jelentett kockázatot; 1981-től akkor tervezte, szervezte, ha kellett, nyomtatta, lakásán terjesztette a szamizdatot, amikor ezért hivatal- és lakásvesztés járt. A demokratikus ellenzék egyik legfontosabb, legbátrabb, több nyelven beszélő, művelt, ám plebejus tagja lett, aki közelről ismerte a legelesettebbeket. Az ő nyelvüket is beszélte, értette a szavukat. Elvesztette állását, elvették a lakását, munkát, ha talált, csak más neve alatt végezhetett. Nem építhetett, így díszlet- és látványtervező lett, a világon alkotó tervezők egyik legjobbika, a legnagyobb fesztiválok díjnyertese. A holokauszt emlékezetének és az 1956-os forradalomnak legfontosabb múzeumi installációit tervezte. Auschwitznak, a magyar zsidóság legnagyobb temetőjének legmegrázóbb kiállítása az általa tervezett állandó kiállítás.

Nem csak tehetséges volt, de erős, bátor, megtörhetetlen és meg nem alkuvó. Egyike volt a legelsőknek, aki 1989 telén segélyt vitt az embereknek, nemcsak a magyaroknak, a még fegyveres harcok dúlta Romániába. Az 1989 utáni korszak egyetlen parlamenti képviselője volt, aki azért mondott le mandátumáról, mert szembenézett a pártját ért erkölcsi kárral, amikor az belekeveredett a maiakhoz képest elenyésző méretű korrupciós botrányba. Képviselői helye, politikai szerepvállalása ellenére, sosem lett hivatásos politikus. Politikus barátaival, pártjának gyengéivel szemben kritikus, de elveihez ragaszkodó, a gyengék, az elesettek, a megalázottak iránt mindig szolidáris ember maradt. A rendszerváltó plakát jelszavaihoz hűen: tudta, merte és tette, amit kellett, amit a tisztesség, a józan ész, a mindenkit egyenlően megillető méltóság megkövetelt.

Az Orbán-rendszerben sem kaphatott építészeti megbízást; épp úgy feketelistán volt, mint 1989 előtt. Veszprémben felállított 1956-os emlékművét, a forradalom ötvenedik évfordulóján bonttatta el a Fidesz.

Szabad, autonóm ember volt élete minden napján, ezért akarta minden rendszer megtörni megakadályozni az alkotásban. De Rajk László szabad maradt a mindig tágasnak képzelt térben, és így, és ezért boldog ember: senkinek az áldozata, senkinek a lekenyerezettje, senkinek sem kiszolgáltatottja. A maga ura, minden valamirevaló ember példaképe ebben a szerencsétlen országban.

Figyelmébe ajánljuk