Rév István

Vigyázzba álljon-e az Akadémia? Az észérv találkozása a hatalommal

  • Rév István
  • 2019. június 3.

Publicisztika

"Az Akadémia azonban nemcsak intézményes autonómiájának megőrzéséért harcol, hanem a tudomány, vagyis a gondolkozás szabadságáért is. A gondolatszabadság léte vagy nemléte súlyos, alapvető szabadságjogokat érintő kérdés"

„Úgy gondolom, hogy észérvekkel jól alátámasztott álláspontunk van, ezt egészen addig képviselni fogjuk, amíg a parlament máshogy nem dönt. Utána vigyázzba állunk” – nyilatkozta a Magyar Tudományos Akadémia elnöke a rendkívüli közgyűlés után.

Az elnök, mint szavai tanúsítják, törvénytisztelő, jogkövető állampolgár. Az Országgyűlés a legfőbb törvényhozó hatalom, az ott hozott törvények azok számára is kötelező hatályúak, akiket a törvény kedvezőtlen helyzetbe hoz, akik eltérő véleményen vannak, vagy akár úgy érzik: az elfogadott törvény – függetlenül attól, hogy az számukra előnyös vagy hátrányos – igazságtalan.

Rend, biztonság, stabilitás

Kormánytényezők napjában többször hivatkoznak arra, hogy különösen a harmadik kétharmaddal a kormánytöbbség Európában példátlan felhatalmazással rendelkezik; a hatalom végrehajtja a többség kinyilvánított akaratát az alulmaradt kisebbségekkel szemben. („Magyarország toleráns ország. A tolerancia nem azt jelenti, hogy tőlünk különböző életfelfogásokat azonos szabályozás alá vonnánk, mint a sajátjainkat. Különbséget teszünk köztük” – válaszolta egy kérdésre a miniszterelnök, 2015. május 18-án.)

Lovász László (jobbra) jó képet vág

Lovász László (jobbra) jó képet vág

Fotó: Koszticsák Szilárd / MTI

Okunk van feltételezni, hogy a kormánynak a választási anomáliák, az adófizetők pénzén folytatott pártkampányok, a kormányközeli cégek által felállított választási informatikai rendszer nehezen magyarázható meghibásodása, és az opendemocracy.net portál által feltárt egyéb súlyos és törvénytelen választási manipuláció nélkül is minősített többsége lenne, hiszen a Medián 2018. áprilisi választásokat megelőző utolsó felmérése is kétharmados többséget valószínűsített. A kormánynak talán akkor is többsége lenne, ha 2011 után nem változtatta volna meg, érdekei szerint többször is, a választási és a választási eljárási törvényt, ha nem rajzolta volna át, kizárólag a maga számára kedvező módon, a választási körzeteket.

Lehetséges, hogy a közszolgáltató médiumok kisajátítása nélkül is megnyerte volna a választásokat. Elgondolkoztató azonban, hogy Heinz-Christian Strache, a bukott osztrák újfasiszta alkancellár, a magyar miniszterelnök egyik legfőbb volt szövetségese, a magyar példára hivatkozott, amikor orosz pénzzel akarta az osztrákokat választási győzelem reményében manipulálni.

Hívei szerint a kormány rendkívül erős legitimációval rendelkezik. A Strache-botrány kapcsán a miniszterelnök megjegyezte: „Az ügy felhívja a figyelmet, hogy a politikai stabilitás milyen fontos egy ország életében.” A stabilitás valóban alapvető politikai kérdés. Bernard Williams brit filozófus szerint a rend, a biztonság, a bizalom, az együttműködés lehetőségeinek megteremtése a politika első megoldandó kérdése, a legitimáció követelményének alapvető és szükséges – bár nem elégséges – feltétele.

Úgy tűnik, Magyarországon stabilitás van; az ellenzéki pártok tehetetlenek, szakszervezetek gyakorlatilag nincsenek, a média legnagyobb és legfontosabb része a kormánytól függ, a bíróságok, az önkormányzatok, egyházak, oktatási intézmények, szakmai szervezetek autonómiája megszűnt, az Akadémiáét épp a szemünk előtt számolják fel.

A rend, a biztonság, a stabilitás biztosítása hivatott igazolni azt az állami erőszakot, amelyet az állampolgárok akkor fogadnak el, ha meggyőződnek róla: szabadságuk egy részéről lemondva, elfogadva a hatalom akaratát és intézkedéseit, a nyilvánvalóan egyenlőtlen hatalmi és gazdasági viszonyokat, nagyobb biztonságban, kiszámíthatóbb, stabilabb körülmények között élhetnek, mint mindezek nélkül.

Védelem és rettegés

A magyar kormány legfontosabb feladatának az ország megvédését tekinti. A tavalyi választást követő első megnyilatkozásában a miniszterelnök azt mondta, hogy „sorsdöntő győzelmet arattunk, lehetőséget adtunk magunknak, hogy megvédjük, megvédhessük Magyarországot (…) Soli Deo gloria!”

Palkovics-ököl, oda üt, ahova köll

Palkovics-ököl, oda üt, ahova köll

Fotó: shogunse.hu

Áprilisban egy reprezentatív, európai közvélemény-kutatás úgy találta, hogy a vizsgált 14 ország közül Magyarország az egyetlen, ahol a lakosság leginkább a migrációtól retteg. A többi uniós tagállam lakossága öt másik problémát is fontosabbnak ítél a migrációnál. Furcsállhatnánk a nagy rettegést, hiszen az ország lassan négy éve nem látott egyetlen migránst sem, úgy tűnik, a kormány eredményesen védi a magyar határokat.

A magyar miniszterelnök egy bajorországi beszédében (amikor Bajorország még barátnak számított) Jurisics Miklós utódaként, magyar „végvári kapitányként” mutatta be magát a hallgatóságnak, aki Bécs előtt állítja meg a muzulmán hadakat. (A történet teljességéhez az is hozzátartozna, hogy az I. Ferdinánd zsoldjában álló, és a Habsburgot horvát uralkodóvá segítő Jurisics Miklós – eredeti nevén Nikola Jurišić – horvát báró, talán nyolcszáz horvát katonája segítségével nem a magyar végeket, hanem a Habsburgokat védte, az akkor Günsnek nevezett Kőszegnél. Ha már itt tartunk: a firenzei Palazzo Vecchióban, Giorgio Vasari asszisztense, Giovanni Stradanónak az olajképén az ifjú Ippolito de Medici kardinális, pápai legátus látható, amint 1532-ben – bár ez nem egészen így történt – éppen megvédi Bécset a Nagy Szulejmán hadaitól.)

Amennyiben a biztonság és a stabilitás – ahogyan Hobbes is gondolta – a hatalom legitimitását biztosító legfontosabb kérdés, a magyar kormány legitimitása vitán felül áll. Jó oka van tehát az Akadémia elnökének, ha az észérveket félretéve, tudomásul veszi a parlament által szentesített kormánydöntést.

A „hatékonyság” ára

Minden politikai rendszerben, bármely kormány alatt adódnak konfliktusok: az érintett intézményeket, személyeket, a kormány vagy a törvényhozás egyes döntései előnytelen helyzetbe hoznak, ebben az estben az intézmények vezetői, érthető módon, igyekeznek megvédeni az intézményes érdekeket, ám ez önmagában nem teszi a politikai hatalmat illegitimmé.

Az Akadémia azonban nemcsak intézményes autonómiájának megőrzéséért harcol, hanem a tudomány, vagyis a gondolkozás szabadságáért is. A gondolatszabadság léte vagy nemléte súlyos, alapvető szabadságjogokat érintő kérdés, ám az érvelés egyszerűsítése érdekében tegyük félre ezt a szempontot is.

false

A választók sokadszor szavaztak bizalmat a kormánynak, és szavazatukkal tovább erősítik a legitimációt. Úgy tetszik, a választók többsége elfogadja ezt a szabadságjogokat nyilvánvalóan és tudatosan korlátozó hatalmat, amely a korlátozásért cserébe hatékony kormányzást és az ország, a kereszténység megvédését ígéri. A kormányfő sosem tagadta, hogy véleménye szerint a koalíciós kormányzás, a kompromisszumok, a viták, az önkormányzatok, az autonómiák, a pluralizmus, az emberi jogok, sőt az úgy nevezett humanizmus, akadályát képezik a hatékony, határozott, erős hatalom érvényesülésének.

(„...[T]iszteljük a Szentatyát, és fontos számunkra, amit mond. De mit is mond tulajdonképpen? Azt mondja, mentsétek meg az embereket. Miért kell őket megmenteni? Mert vízbe fulladnak. A kérdés az, hogyan tudjuk a vízbe fulladók számát csökkenteni? Két eljárás van a szemünk előtt, össze tudjuk őket hasonlítani. A migráció barátai folyamatosan hívták a bevándorlókat és sokan vízbe fulladtak. Mióta jött Salvini, radikálisan csökkent az érkezők száma, és sokkal kevesebb ember halt meg. Salvini többet tett a Szent­atya által követelt politika érdekében, mint azok, akik támogatják a bevándorlást” – nyilatkozta a miniszterelnök az osztrák Kleine Zeitung tudósítójának. „Ön hideg logikával érvel” – jegyezte meg az újságíró.)

Válságot állítva

Az Akadémia elnökében felmerülhet a kérdés, amelyet a filozófus Bernard Williams is feltett: „Lehetséges-e, hogy egy erősen hierarchizált társadalomban, amelynek egy része meghatározó hatalommal rendelkezik a társadalom más csoportjai felett, a hatalmat birtoklók önigazoló magyarázatát a hatalommal nem rendelkezők azért fogadják el, mert azt hatalmi erővel rájuk kényszerítik?” Amennyiben a többség megértené, hogy miképpen és milyen érdekek szolgálatában fogadtatták el velük a hatalmi berendezkedést igazoló érveket, megingana-e a fennálló rend igazságosságába vetett hitük? Ezt nevezi Bernard Williams a Kritikai Elmélet Tesztjének, hiszen a hatalmat nem legitimálhatja a puszta hatalom.

Egy nagy, reprezentatív mintán készült magyarországi felmérés szociológus-politológus elemzői arra a következtetésre jutottak, hogy „nemcsak azt kell néznünk, amit a politikusok »tesznek«, hanem azt is, amit mondanak (írnak vagy kiplakátolnak), mert ez, ha elég intenzíven csinálják, jelentősen befolyásolhatja, milyennek látjuk a világot magunk körül”.

Tudjuk, hogy a magyar lakosság többsége a kormány fennhatósága alatt működő forrásokból tájékozódik: az egykor közszolgálatinak nevezett állami médiából; a Közép-európai Sajtó és Média Alapítvány kebelén működő 476 médiumból (ehhez tartozik szinte az összes vidéki sajtótermék, amelyeket „tulajdonosaik”, a piac és a magántulajdon paródiájaként, egyetlen gesztussal ajánlottak fel a miniszterelnök-közeli alapítványnak); a kormányzat plakát- és „konzultáció”-kampányai­ból; az iskolai egyentankönyvekből; a Terror Háza Múzeum kiállításaiból; a kormány és intézményei által pénzelt híradásokból, fesztiválokból, alkotásokból, megemlékezésekből, átadóünnepségekből.

A külső szemlélő ezt agymosásnak hinné, de most ne éljünk a gyanúperrel. Egy meggyőződés eredete önmagában még nem diszkreditálja a meggyőződést; feltételezhető, hogy jó, a közjót szolgáló oka van a kormánynak arra, hogy komoly erőfeszítést és adófizetői forintokat mozgósítson a lakosság meggyőzése érdekében.

Magyarországon 2016 márciusa óta úgynevezett migrációs válsághelyzet van érvényben, amely különleges felhatalmazást biztosít az ország területének nagy részén a kormány számára. A napokban, 2019. május 17-én, a migrációs veszélyre tekintettel jelent meg a rendelet a válsághelyzetet szeptember 17-ig történő újabb meghosszabbításáról.

Válságos körülmények sokszor rendkívüli intézkedéseket követelnek, többek között a nyilvános közbeszerzések mellőzését, titkosított kormányzati megrendeléseket. A miniszterelnök által aláírt kormányhatározat „nemzetstratégiai jelentőségűvé” minősítette a Közép-európai Sajtó és Média Alapítványnak tett felajánlásokat. Az indoklásban az állt: „közérdek”. Ezért nem vizsgálódhatott a Gazdasági Versenyhivatal.

false

Aki nem csak a kormánypropagandából tájékozódik, olvas mást is, utazik, és a közelmúltban járt Bécsben, Berlinben vagy Londonban, az tudja, hogy a magyar kormány félrevezeti a lakosságot: a kormány tagjai és médiumai rendkívül sok rémhírt, valótlanságot, félrevezető információt, hazugságot terjesztenek. Egyedül az elmúlt évben 109 esetben köteleztek helyreigazításra kormányhoz közel álló médiumokat. De nem kell feltétlenül azt gondolnunk, hogy a hatalmon lévők szándékosan hazudnak. Lehetséges, hogy (már) maguk is elhiszik, amit kiplakátolnak, és az sem kizárható, hogy nem csak úgy gondolják maguk is, de jól gondolják; a helyzet talán rendkívüli intézkedéseket követel.

A Magyarországon átvonuló menekültek közül szinte senki sem akart itt maradni; a szögesdrót szerbiai oldalán nincsenek bebocsátásra váró migráns tömegek; Európa partjait sem ostromolják most a menekülők. Lehet, hogy rajtunk kívül álló okokból csökkent az úgynevezett migrációs nyomás, de az sem kizárható, hogy azért nem akart senki sem itt maradni 2015 nyarán, mivel nyilvánvaló volt, hogy nem látják őket szívesen.

A cukorbetegek éheztetése a magyar határ előtti tranzitzónában szintén elgondolkoztatja azokat, akik Magyarországot tervezték eredeti úti céljuknak. Néhány száz, Salvini által a sorsára hagyott, megfulladt menekülő vagy a fuldokló gyerekek látványa, valóban elbátortalaníthatja az útra készülőket. „Nem elég a jó ember szerepében tetszelegni, úgy is kell cselekednünk, hogy az jó legyen” – vonta le a pápa és Salvini összehasonlításából a magyar miniszterelnök a morális következtetést.

Kormányok kényszerülhetnek arra, hogy rendkívüli esetben félretájékoztassák a lakosságot. Egy túszszabadítási akció sikerét kockáztathatják a hatóságok, ha nem vezetik félre a nyilvánosságot; súlyos következményekkel járó pénzügyi pánikot okozhat a devizatartalékról kiadott pontos adat; egy kanyarójárvány esetén az oltásellenes lakosságot megtévesztve, az iskolatejbe kevert oltóanyag közegészségügyi érdek lehet.

A fenti példák azonban nem alkalmazhatók a magyar esetre: itt a kormányzati félrevezetést igazoló magyarázat, az állandósult válsághelyzet maga a valótlan állítás. Nem csak Magyarországon nincs válsághelyzet, de Európában sehol sincs. Mi sem bizonyítja jobban az állítás valótlanságát, mint az állami televízió görögországi tudósítása az európai választások napján: „[A] kampányban alig esett szó a migrációról, annak ellenére, hogy hivatalosan is legalább 80 ezer bevándorló tartózkodik az országban. Tehát nincs egy olyan markáns jelölt az EP-választásokon [szemben Magyarországgal], aki fölvetette volna a migráció kérdését.” Magyarországon hazugság hivatott igazolni a hazugságokat.

„Elosztási viszonyok”

Amennyiben a kormány támogatói feltennék maguknak azt a kérdést, hogy az állítólagos és állandó rendkívüli helyzetnek kik a közvetlen, hatalmas vagyonokat felhalmozó anyagi haszonélvezői, úgy találnák: a miniszterelnök, a családja és közvetlen környezete.

2010-ben, a pénzügyi válsággal kezdődött a rendkívüli helyzetek sorozata. A kormány azt ígérte, hogy a súlyos kormányzati presszió­val államosított egyéni megtakarításokat egyéni számlákon tartják nyilván, a „felajánlott” vagyon törvényes tulajdonosai lesznek. Egyéni számlája senkinek sem lett, az elvett vagyont a kormány elköltötte, a magánpénztárak befektetései, a részvények többsége bizonyíthatóan a miniszterelnök környezetéhez került.

2009-ben, a száz leggazdagabb magyar vagyonának becsült összértéke 1613,8 milliárd forint volt. 2019-ben ez az érték 4632,9 milliárd lett, az inflációt is figyelembe véve a növekmény legalább 2600 milliárd forint. A leggazdagabbak listáján, csak az utóbbi években megjelent újsütetű, kormányközeli, két tucat dúsgazdag becsült vagyona több mint 900 milliárd forint. (Köztük van a miniszterelnök veje is, aki a HVG számításai szerint a beházasodása utáni minden egyes órában – álmában is – 700 ezer forinttal növelte vagyonát.)

Bár általában nagyobb erőfeszítésre vagyunk hajlandók meggyőződésünk megőrzése, mint az igazság kiderítése érdekében, józan ésszel mégsem hihetjük, hogy a határok biztonságát, szuverenitásunk megőrzését vagy a kereszténység védelmét szolgálja, „ha az állami csúcsirányítók és a közbeszerzések legfőbb nyertesei egy tulajdonosi körként működnek, és mindenkit eltakarítanak az útból, akik blokkolják az ügymenetet” – ahogyan a Gazdasági Versenyhivatal keresztény meggyőződésű korábbi vezetője fogalmazott.

Képünk illusztráció

 

 

Lehet, hogy a miniszterelnök egyik ideológiai főtanácsadója, a Corvinus Egyetem rektora jól ítélte meg a helyzetet, amikor azt mondta: a magyar emberek számára a biztonság az első, „és csak utána következik, hogyan ítélik meg, például az elosztási viszonyokat”.

Valóban nem láttunk még olyan működő politikai rendszert, amelyben ne lettek volna egyenlőtlenek az elosztási viszonyok. Az emberek többsége – más alternatívája nem lévén – ezt tudomásul veszi. Azonban ha egy pontosan körülhatárolható, a hatalommal intim viszonyban lévő szűk csoport azért számolja fel a szabadságjogokat, az intézmények autonómiáját, hogy kifoszthassa az országot, azt nem lehet az ország érdekére hivatkozó, elfogadható és életszerű történettel igazolni.

Talán nem véletlen, hogy egy 2018-ban végzett felmérés úgy találta: a leggazdagabb magyarok 67 százaléka elégedett a demokrácia állapotával, míg a társadalmi és anyagi ranglétrán lefelé haladva, folyamatosan nő az elégedetlenek aránya. A legalul lévők épp annyira elégedetlenek, mint amennyire elégedettek a legfölül lévők. 2014 óta az úgynevezett középosztályban háromszorosára, míg a legtehetősebbek körében négyszeresére nőtt a diktatúrát bizonyos körülmények között elfogadók aránya.

A legitimációhoz nem elég manipulatív eszközökkel, egyenlőtlen feltételek mellett választást nyerni. A hatalom igazolásához szükség lenne arra is, hogy a többség józan pillanataiban feltett racionális kérdéseire olyan választ találjon, amely elfogadható, igazolható magyarázattal szolgál arra, ami aligha magyarázható.

Amikor majd a parlament döntése után az Akadémia elnöke eldönti, mitévő legyen, neki is érdemes feltennie ezeket a kérdéseket, amúgy meg a tudomány kérdéseiben mi überelheti a jól alátámasztott észérveket?

Neked ajánljuk