Szőnyei György

Ülünk a piros bársonyszékben, akár a Royal Family 1963-ban, a Prince of Wales színházban, és diszkréten várunk egy Beatle-t, pedig ordítani kellene: PAUUUUL! A színpad különböző részein magyarul elmondható beszólások szövegpuskáit helyezi el McCartney számára kúszva egy fürge technikus. Fütyül is a türelmetlen publikum, végre már mozog ott valaki. Csúsznak negyven percet, de egy várakozásban edzett generáció tölti meg (majdnem teljesen) az arénát. Végül a világ nemzeteinek jellegzetes dallamaiból, hangszereinek keverékéből összeálló, moll akkordra komponált, testes, instrumentális zakatolásra (nyilván Paul szintetizátoros munkája) karneváli pantomimnépség lepi el a színpadot. Szökdécselnek, tekeregnek (mint elődeik a teniszpályánál a Nagyítás című filmben), kicsit kelekótya a dolog, de szerethető.

Egyetlen autodidakta képzőművészt ismerek, aki tevékeny és szorgalmas élete során sem tanult meg rajzolni, és akitől mégsem ráz ki a hideg, sőt imádom - ez Kassák.

November 3-a, vasárnap óta régi-új neve és új emblémája van a közszolgálati televíziónak.

A Fidesz választási manipulációval gyanúsítja a belügyminisztert. Lamperth Mónika ugyanis elrendelte, hogy valamennyi jelölőszervezet (párt) emblémáját egységesen 20 mm átmérőjű körben jelenítsék meg a szavazólapon.

Ha jön az ihlet, megszülethet a mű. Aki ezt az érzést nem ismeri, azt hiheti, ilyenje csak művészembernek lehet, pedig a "hű, de megjött a kedvem"-hangulat könnyen összevethető állapot az ihlet titokzatos fogalmával. Mint a legtöbb vizsgálandó rejtélynek, úgy ennek az áldott pillanatnak is több oka, változata létezik (külső, belső). Néha az is elég az ihlethez, ha a családtagok elmennek otthonról (iskolába, vásárolni, sétálni). Vagy egy jelentéktelennek tűnő vizuális benyomás, ami az egymásra nagyon hasonló képek közötti apró, de fontos eltérések megszületését segítheti elő. Nyitott (személyes mániáikban kevéssé elkötelezett) művészeket az imitt-amott (Velencei Biennálén, mások műtermeiben, folyóiratokban) látott produkciók sarkallnak alkotásra. Ahány benyomás, annyiféle változás, korszak (áhítatosan: stáció) jellemezheti a művészt - pláne ha megéri a nyolcvanat, mint Corneille.

A Műcsarnok első, félhomályos termében afrikai szobrok, maszkok néznek vissza a belépőre: a csillogó tárlókba helyezett faragványok, akár az üvegszemű, preparált állatok, dermedt, múzeumi hangulatot sugároznak.

Dezo Hoffman fényképeit nézegetem. Hoffman Dezső, aki az első állandó fotósa volt az együttesnek, fekete-fehér, vaku nélküli, bensőséges felvételek és hivatalos sztárfotók tömegét készítette róluk. Övé a levegőbe ugrálós, kalimpáló karos, emblematikus sziluettfotó (Twist & Shout) és a "székes" sorozat, ahol szürke, gallér nélküli, kerek nyakú egyenruhában pózolnak a fiúk. Én is varrattam egy ilyet a mamámmal barna kordból, mivel nem volt még zakóm, aminek a reverjét lekapva készültek az ilyen fazonok.

Reklámszatyrot cipelő, tébláboló, pizzaszeletet majszoló, sült gesztenyét hámozó, rollerező embertársaim tömkelegét kerülgetem. El nem akarnak fogyni a Mariahilfer Strasse boltjai, mire végre a 88. számhoz érek. Ez nem üzlet, hanem egy hatalmas, Ferenc József-kori raktárból modern célszerűséggel kialakított múzeum, a birodalmi bútorgyűjtemény kiállítóhelye. Időszakos termeiben most Linda McCartney fotói láthatók. Linda Paul McCartney felesége volt, 1998 áprilisában, rákban hunyt el, akárcsak Paul mamája. 1965-ben, fotóriporterként, a Help ausztriai forgatásán ismerte meg a síelős hülyéskedéssel elfoglalt Beatles tagjait. Távolról még Johnt imádta, a személyes találkozás nyomán rájött: Paul az igazi.

Ha jól emlékszem, a Filmmúzeumban vetítették annak idején az 1969-ben készült Szelíd motorosokat. Vagy a Puskinban. Mindegy, a belvárosból kutyagoltunk G. P. barátommal a pislákoló éjszakában, haza, a szülői házhoz, ahol még éberen matatott a nagymama, és kijózanítóan semmi, de semmi nem hasonlított a filmben látottakhoz. A rosszullét kerülgetett, mint valószínűleg mindenkit, aki először látta a hihetetlenül Kodak-kék háttér előtt csillogó motorokat a csillagos-sávos tankjukkal, amint recsegve (a hangfrekvenciát a Harley-Davidson állítólag levédette), a panoráma méretéhez képest lustán repítik utasaikat a szabadság felé. És nem a Szabadság hídon át.