Figyelem a kölyökképű Harrisont, ahogy az optikán keresztül szemez a rajongókkal, ki-kiesve a modellpózból, és röhögve, ha már unja az egészet, de általában szelíden, mosolyogva. George-nak volt mindig a leghosszabb haja. Ha a többieknek kilátszott a fülük, neki már félig eltakarta a haja, ha már mindegyiküknek dús gombafrizurája volt, az övé majdnem a válláig ért. Az utolsó közös fotókon, ahol szakállasan, nagy karimájú fekete kalapban látjuk John birtokán, a Tittenhurst Parkban, "vizesen hátközépig" érő, krisztusi hosszúságú a haja. George egyre nagyobb frizurája azt sugallta, lesz ez még hosszabb is, el kell hogy fogadjátok. Ezzel a türelmes játékkal egy generáció tesztelte a társadalmat. Nincs az a testékszer, tetoválás és hajfestés, ami ma annyira bőszítené a felnőtteket, mint a haj hossza egykoron.
George volt a legkarcsúbb a fiúk között, a korai Beatles-imázs legcsinosabb figurája a hegyes orrú, fekete, cúgos félcsizmában, csőnadrágban. Sok George-kinézetű, keskeny, beesett arcú, szemöldökre simuló hajú beatzenész mászkált akkoriban. A legtöbb zenekarba jutott legalább egy Harrison-féle fiú. Nálunk Zorán volt a George-típus. A Sgt. Pepper utáni bajuszos George-külső szintén etalon lett, azóta növesztett bajuszt az akkor fiatal, ma ötven körüli, nagyvárosi férfiak többsége (még a táncházasok is).
Nézem a koncertfotókat. Lennon elszántan énekel, George mosolyogva. Hangszíne valahol Johné és Paulé között volt. Régebbi felvételeknél néha elbizonytalanodik a hallgató, hogy kit is hall éppen, sokat trükközött George Martin, amikor megduplázta az énekhangot, és olykor felgyorsította a tempót. George Paullal közös mikrofonba énekelte megbízható szólamait. Még ma is megmagyarázhatatlan, mitől annyira beindító az az egyszerű megoldás, amikor McCartney mellé lép vokálozni. Ahogy a színpadon, a yeah-yeah sikítás közben a hajukat rázták, az a legeredetibb Beatles-látványelem lett.
Elfogadhatóan gitározni már a Beatles tagjaként, fokozatosan tanult meg. Zenekari feladatai, a koncertek és lemezfelvételek egyre magasabb követelmények elé állították. Ma már elképzelhetetlen, hogy egy új együttes ne hibátlan technikájú zenészekkel induljon. Akkoriban ez még nem így volt. George korai gitárszólói bizonytalanok, óvatosak, és még ma is fellélegzik az ember, ha ütemre, időre befejeződnek.
Az Anthology-kiadványban hallhatjuk, mennyire küszködik a dallamok létrehozásával. Harrison nem a blues alapú improvizáláson nevelkedett, nincsenek paneljei. Zenei tapasztalatait a rock & rollból merítette, ahol kevés a szóló, rövid, és előre megírt. Ezért hallhatjuk gitárjátékában eleinte a slágerrefrének ismétléseit, némi variálással (Don´t Bother Me, 1963), s csak később jönnek az alaposan kidolgozott dallamfordulatok. "Sosem voltam nagyon technikás gitáros, valaki mindig jobb volt nálam... A jó ég tudja, hogyan lett belőlem mégis valaki ezzel a lustasággal..."
Pedig egyre érdekesebb megoldásokat alkalmazott. Még ma is nehéz a Help (1965) lefelé ereszkedő, "bontogatott" futamát Lennon süvöltő hangja alól "levenni" és utánajátszani. Megunhatatlan és borzongató az A Hard Day´s Night (1964) elején a disszonánsan sokat ígérő G9sus4 akkord, és a szám végén a három hangból álló, elhalkuló triola. Kifejezetten meglepő fordulat, ahogy a verze alatt végig csilingel a Ticket To Ride-ot (1965) bevezető, kegyetlenül éles dallam felbontása. A középrész pattogósra gyúrt kísérete, majd a metalstílusban felhúzott elektromos hangok George utánozhatatlan remeklései közé tartoznak.
Az igazi szakmai áttörést a Revolver album hozta 1966-ban. Sokak szerint ez a Beatles legjobb lemeze. A Revolver zenei találmányaira épül a kétségtelenül teljes pompában ragyogó Sgt. Pepper´s Lonely Hearts Club Band (1967) is. A Revolver hozta el a háromgitáros beatzene végét. Gyökeresen átalakult a Beatles zenei szemlélete, s a koncertek napi nyűgétől megszabadulva, a serkentőszerek tudatmódosító hatásának eredményeként is egy kísérletező, új zenekart üdvözölhettünk.
George felfedezte a távol-keleti zenei világban rejlő megújulási lehetőségeket. Szitárleckéket vett Ravi Shankartól. A Norvegian Woodban (1965) még Lennon dallamát játssza a szitáron, a Revolveren lévő Love You To (1966) viszont már az indiai zene iránti érdeklődésének első igazi terméke. A lemezstúdióban folytatott kísérleteik sok újítást hoztak. A gitárral, fordított hangsorrendben felvett keleties dallam a visszafelé lejátszott szalagon addig sohasem hallott effektet eredményezett (I´Am Only Sleeping, 1966), a pszichédélikus hallucináció tökéletes zenei lenyomata lett.
Harrison mint szólógitáros végleg elszakadt a rock & rollos, bluesos, Shadows-os dallamvilágtól. Bár sokat szöszmötölt a hangsorokkal, s olykor a türelmetlen és gyors McCartney idegeire ment, amikor napokig inspirációra várt - megérte. A Beatles-számok textúrájából elhagyhatatlan lett az apró, különleges dallamtöredékek, bontások, riffek és szólók mozaikja. John, Paul, George és Ringo olyan zenei masszát, ritmus- és hangkeveréket hozott létre, amelyet egyetlen más zenekar sem volt képes utánozni.
Harrison mindössze tizennyolc szerzeménynyel járult hozzá a Beatles-összeshez. De az a kevés, amit írt, méltó az együtteshez: Taxman, While My Guitar Gently Weeps, Something, Here Comes The Sun, Within You Without You, Savoy Truffle, I Need You, If I Needed Someone stb. Utólag George Martin is sajnálkozott Harrison indokolatlan zeneszerzői mellőztetésén.
A Beatles feloszlása után stúdióba vonult, és a benne rekedt számokból készített egy tripla albumot: All Things Must Pass (1970), majd a Banglades-segélykoncerten (1971), hófehér öltönyében, óriási sikerrel tért vissza a színpadra. Gitárjátékát a slide-technikával tökéletesítette, és ha kedve volt, slágert is írt (My Sweet Lord, 1970, I Got My Mind Set On You, 1987). Ringót gyakran hívta dobolni, de Pault nem, ahogy Paul sem hívta őt gitározni. Régi-új barátaival (Tom Petty, Roy Orbison, Bob Dylan, Jeff Lynne) csinált egy kamu zenekart, a Travelling Wilburyst, örömzenéltek egy kicsit. Különben visszavonultan kertészkedett Disneyland-szerű kastélya parkjában. 1994-ben Paullal és Ringóval még virtuálisan létrehozta John szalagon maradt dallamtöredékéből az utolsó utáni Beatles-kislemezt: Free As A Bird. A közös éneklés után egy szívbemarkolóan gyönyörű slide-gitárszólóval "felrepítette" a számot a fellegekig, így búcsúzott a szeretett Johntól és a Beatlestől.
Vége (mindennek).
Szőnyei György
