Paul és Linda 1969-ben házasodott össze. Lindának volt egy kislánya előző férjétől, Paultól három gyereke született. De nemcsak házas-, hanem zenésztársak is voltak, Linda Paul mellett énekelt, billentyűzött a Wings együttesben (ahogy Yoko is John oldalán).
H
Linda Eastman 1942-ben Amerikában született. Az egyetem mellett kezdett fotózni, előbb a Town & Country, majd a Rolling Stone magazinnak. Sokáig tartotta magát a vélekedés, hogy Paul benősült a Kodak-tulajdonos Eastman famíliába. De nem. Linda családja Epsteinről amerikaiasította nevét, papája, Lee pedig kis híján a második Epstein nevű Beatles-menedzser lett (az 1967-ben meghalt Brian Epstein után). Úgy volt, hogy ő áll a habókos potyázók által szétcincált, csődközeli állapotba került Beatles-cég, az Apple élére, de John megfúrta: "... majdnem csatlakoztunk Eastmanhez, ő azonban elkövette azt a hibát, hogy a fiát küldte, nem maga jött kézbe venni a Beatlest. Kissé félvállról intézte az ügyet... Ilyen emberek ezek. Paul azonban bedőlt ennek a lószarnak, mert Picassók lógtak a falon, és drága öltönyben járt. Forma, tartalom nélkül - pontosan ez McCartney." John dühös szavai 1970-ből valók, a feloszlás utáni feszült időszakból.
Linda bécsi kiállítása két részből áll: Hatvanas évek: Egy korszak arcképe és Útimunkák. Az előbbi zenészekről, együttesekről készült, nagyszerű dokumentum, bár sajnos évszámok nélkül. Utóbbit zömmel kocsiból exponált pillanatképek alkotják az utak mentén és a szomszéd járművekben feltűnő emberekről: a Nikonnal kezében suhanva-várakozó, leskelődő attitűd látványos, szociofotós eredményei útépítők, stopposok, kéregetők, mindenféle fura fazonok.
Linda egyik első nagy munkája egy 1966-os londoni képriport volt a Rolling Stonesról. Látjuk Brian Jonest elterülve, mint egy fahasáb. Élesség a kordnadrág vastag csíkjain, melyek filmkameraként vezetik fölfelé a tekintetet a kicsavarodott lábaktól az öntudatlan arcra boruló, tupírozott szőke hajig. Ez a frizura volt Brian haláláig a Stones mitikus védjegye. Egy másik izgalmas fotón Brian, Mick és Keith elszánt triója, itt még nem látni, mekkora főnök lesz majd Jagger.
H
Linda képei nem koncerteken születtek, szinte alig akad gitáros fotó egy gitáros nemzedékről. A kivétel Pete Townshend (Who), akit egy szépen bemozdult, színes felvételen kapott le, visszaadva legendás mozdulatának energiáját: ő arról volt híres, hogy ha beindult, koncertenként szétvert egy gitárt.
A Mamas & Papas kvartett egyik házaspárjáról, a sztárokhoz képest kövér Cass Elliotról és férjéről, a kucsmás John Philipsről nagyon nyugodt képet csinált. Hatalmas adag reggelitől rogyadozó asztalnál ülnek, Papa John gitárt penget bambán, Mama Cass a kajákkal szemez. Egyik Hendrix-fotóján szintén a hétköznapi ember: arcán elvakart kelésekkel Jimi nem az a bíbor füstben derengő gitáros jelenés, nem az a hippi madárijesztő, amilyennek megszoktuk, hanem egy egyszerű, pattanásos, fekete-keverék fiú (aki történetesen a hozzá hasonló sorsú graffitifestőre, Jean-Michel Basquiatra emlékeztet).
És a többi rég látott, rég hallott ismerős. Crosby, Stills & Nash. Jim Morrison és a Doors. Janis Joplin és bandája. Dylan, Nico, Brian Wilson. Jerry Garcia (Grateful Dead), hippi pajtásai körében, egy viktoriánus, San Franciscó-i faház lépcsőjén. A Traffic, benne a huncut, sápadt Stevie Winwood, aki nem járt előző együttesével, a Spencer Davies Grouppal a Kisstadionban, pedig nagyon vártuk, s aki megtanította "feketéül" énekelni a beat utáni korszak fehér énekeseit. Innentől a néző nem fotótárlaton, hanem nosztalgiaúton jár, elérzékenyül, ha nem vigyáz, pedig a java még hátravan - a Beatles.
H
Csoportkép: mindenki Lindára néz, John az optikán is átfúródó, gyanakvó tekintettel, lábainál Yoko, Paul büszkén, George és Ringo türelmes közönnyel. Az Abbey Road zebrája: itt kellemes a hangulat, a híres, mezítlábas átkelésre sorakoznak, Paul papucsban, akkurátus kedvességgel igazgatja Ringo zakóját, hátul, a gallérjánál. A stúdióban: Paul egy dallamot próbálgat, balkezesre átalakított, hathúros gitárján négybundos akkordot fog lazán, zsíros haja szemébe lóg, szakállas és eltökélt, akár Che Guevara. George Martin a keverőpult mögül szelíden figyeli a fiúk javaslatait, csak azért is vasalt, fehér ingben, sötét nyakkendőben, rendes, birodalmi munkaerő, bárhová sodorja az élet.
Linda remek érzékkel választja meg az exponálás pillanatait. Ez persze bármely jól sikerült felvétel esetén leírható, de az ő bensőséges riportképei érzékenyek, okosak, és csakis így jellemezhetők. A szép textúrájú papírlapra felvitt emulzión nagyon elegánsan mutatnak a technikailag kitűnően laborált, matt fotók. A jól komponált nagyítás és az alapobjektív használata következtében sem pszichedelika, sem elidegenedettség nem terheli őket, így sokkal többet mondanak a közismert sztárfotóknál. A keletkezésük óta elvágtatott több mint harminc év visszaigazolta Linda kiválasztottjainak zenei érdemeit, s ez még hitelesebbé teszi fénykorabeli arcukat.
Szőnyei György
Linda McCartney: Ihr fotografisches Werk; Bécs, Kaiserliches Hofmobiliendepot; megtekinthető december 9-ig.
