Szőnyei Tamás

Húsz évvel Párizsba települése után retrospektív tárlata nyílt a Műcsarnokban Méhes Lászlónak, akit itthon leginkább a Langyos víz hiperrealista sorozat festőjeként ismernek. Pedig az már régen volt.

Aki a frankfurti Literaturhausban megnézi Az Engelhard-hagyaték című fotókiállítását, annak utána három felolvasóesten, pódiumbeszélgetésen lehet/lesz alkalma közelebbit megtudni Engelhardról, első publikált műve, a Suhrkamp kiadónál most németül is megjelent A séta (eredetileg JAK-Balassi, 1995) című regény egyik alakjáról. A jövő héten kezdődő nemzetközi könyvvásáron, amelynek főszereplője Magyarország, mindez érdeklődést kelthet Bartis Attila másik képsorozata, a Photo Pygmalion és második kötete, A kéklő pára novellái (Magvető, 1998) iránt is.

Passzióból mintegy Passion című albumával - rajta Martin Scorsese Krisztus utolsó megkísértése című filmjének afrikai és közel-keleti inspirációkra épített zenéje - indította el lemezcégét Peter Gabriel 1989-ben. Azóta a Real World több mint 80 kiadványnál és 3 millió fölötti példányszámnál tart: virágzik, és ünnepel, ahogy kell: zenével, munkával.

Az elmúlt hetekben szó szerint utcára penderítették, majd szavakban kistafírozták a Nagyvilág című világirodalmi folyóiratot. A nadrág két szára: a galádságot a lap által használt helyiség tulajdonosa követte el, a gáláns adakozó pedig a minisztérium.

"Ugyan Chuck D semmivel sem szónokol kevésbé lenyűgözően, mint azelőtt, tényleg, az egyik leginkább figyelmet parancsoló rapper, a lemez egésze valahogy kevesebb zenei izgalmat kínál, mint amit egy nagy visszatérés után várna az ember" - ha szabad magamat idéznem, 3 és fél *** megítélésével ide konkludáltam a Public Enemy ´98-as lemezéről, ami egyúttal a He Got Game című Spike Lee-film zenéje is volt. És mozgóképekkel együtt alighanem hatásosabb volt, mint önmagában, előfordul ilyesmi. Gondolkoztam, mi lehet: 1. a PE kifújt, 2. nemcsak a PE fújt ki, hanem a hip-hop mint olyan, 3. csak én telítődtem ezzel az egésszel, ráuntam a nagy dumás, nagy mellényes feketékre.

Tíz nap telt el a Klezmatics Pepsi szigetes fellépése óta. Ez volt az ötödik alkalom, hogy nálunk jártak, és már csak úgy hetvenet kell aludni a hatodikig. Ami pedig a zenekar történetét illeti, pillanatokon belül világossá válik - Lorin Sklamberg felidézi a megalakulás körülményeit, a jiddis mestereket, a klezmer-revivalt és így tovább, Chava Albersteinig.

Sík- és térgeometria, gravitáció, fény, mozgás, idő, sebesség, aerodinamika - ilyen matek- és fizikaórai rémálmokat hívnak elő Csörgő Attila alkotásai, melyek a Velencei Biennálé magyar pavilonjában láthatók Benczúr Emese (MaNcs, július 22.), Bukta Imre, Erdélyi Gábor és Imre Mariann műveinek társaságában. Öt éve diplomázott, tevékenysége koordinátáit a "művészet, filozófia, tudomány" háromszögével szemléltette egyik elemzője*.

Lehet élcelődni azon, hogy ilyen tüchtig meg olyan pedáns a német, pedig ebből azért jó dolgok is ki tudnak sülni. Itt van például a Network nevű frankfurti lemezkiadó: ez inkább megemelt kalapokat, mint unalmas vicceket érdemlő alapossággal térképezi föl a golyóbist, ahol élnünk adatott, és hoz házhoz olyan hangokat, amelyek létezéséről alig volt tudomásunk, ha egyáltalán.

Az RTL Klubban nap mint nap látható az a Sziget-reklám, melynek szőke hősnője önfeledten hadar. A bizonytalan kimenetelű szöveg felett a fellépők neve olvasható - van közöttük, amelyik kiesett időközben, és olyan is, amelyik ismerős: a funkyban veterán Kool and the Gang kétszer is megtöltötte a szabadtéri PeCsát az utóbbi években. Egy ilyen reklámnak, gondolom, arról kéne meggyőznie, hogy úgy kell nekem, ha kimaradok a buliból, de... Hát nem tudom. A visszajelzések és az elővételben elkelt jegyek egyelőre mérsékelt lelkesedést mutatnak, persze az öreg rókák nem eszik olyan forrón a Szigetet: 1. nem a tuti nevek szokták a legemlékezetesebb koncerteket adni; 2. az életben nem fog kiderülni, mikor és mire dől a nép.

Olyan fix helye volt a 90-es évek kortárs képzőművészetének a Bartók 32 Galéria, hogy az ember hajlamos csak a hiányára felkapni a fejét. Ez egy pontatlan mondat. A galéria ugyanis még létezik, de félő, kortárs képzőművészetet nem érdemes benne keresni a belátható jövőben.

Próbáld meg rózsaszínben látni a világot, javasolja a Velencei Biennálé magyar pavilonjának udvara fölé feszített, felhőket is átszínező, rózsaszín selyemre hímzett szövegével Benczúr Emese, aki Bukta Imre, Csörgő Attila, Erdélyi Gábor és Imre Mariann mellett képviseli ott Magyarországot. Három éve diplomázott, s elgondolkodtatóan ironikus munkáival már a főiskolán "a tárgyiasult idő, a tárgykészítés és az elmélkedés, a textil, a hímzés, a nyelv és az írás metszéspontján"* találta meg a maga helyét.

Hogy mi miként és miért történt tavaly Prinzendorfban a Hermann Nitsch által inszcenált Orgia-Misztérium-Játékon, arról előbb egyik résztvevője, Adamik Lajos, majd maga az osztrák képzőművész mesélt nekünk (MaNcs, 1998. augusztus 20. és 1998. július 1.). Most, hogy a Kiscelli Múzeumban kiállítást rendeztek a hatnapos akció dokumentumaiból, a vitának a műalkotás értelmezése helyett napok alatt sikerült eljutnia arra a mélypontra, ahol egy helyettes államtitkár a tárlat idő előtti bezárásáról papolt, a köznép meg bombariadókkal és halálos fenyegetésekkel riogatta a szervezőket.