Pepsi Sziget ´99 - miért nem derül ki?

szerző
Szőnyei Tamás
publikálva
1999/30. (07. 29.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Az RTL Klubban nap mint nap látható az a Sziget-reklám, melynek szőke hősnője önfeledten hadar. A bizonytalan kimenetelű szöveg felett a fellépők neve olvasható - van közöttük, amelyik kiesett időközben, és olyan is, amelyik ismerős: a funkyban veterán Kool and the Gang kétszer is megtöltötte a szabadtéri PeCsát az utóbbi években. Egy ilyen reklámnak, gondolom, arról kéne meggyőznie, hogy úgy kell nekem, ha kimaradok a buliból, de... Hát nem tudom. A visszajelzések és az elővételben elkelt jegyek egyelőre mérsékelt lelkesedést mutatnak, persze az öreg rókák nem eszik olyan forrón a Szigetet: 1. nem a tuti nevek szokták a legemlékezetesebb koncerteket adni; 2. az életben nem fog kiderülni, mikor és mire dől a nép.

Az RTL Klubban nap mint nap látható az a Sziget-reklám, melynek szőke hősnője önfeledten hadar. A bizonytalan kimenetelű szöveg felett a fellépők neve olvasható - van közöttük, amelyik kiesett időközben, és olyan is, amelyik ismerős: a funkyban veterán Kool and the Gang kétszer is megtöltötte a szabadtéri PeCsát az utóbbi években. Egy ilyen reklámnak, gondolom, arról kéne meggyőznie, hogy úgy kell nekem, ha kimaradok a buliból, de... Hát nem tudom. A visszajelzések és az elővételben elkelt jegyek egyelőre mérsékelt lelkesedést mutatnak, persze az öreg rókák nem eszik olyan forrón a Szigetet: 1. nem a tuti nevek szokták a legemlékezetesebb koncerteket adni; 2. az életben nem fog kiderülni, mikor és mire dől a nép.

Azt azért jó lenne tudni, miért olyan versenyzőkkel akarják eladni a rendezvényt, akiket nem ismernek ebben az országban, és nem is feltétlen az I. osztályból valók. És miért hallgatják halálra Baaba Maalt, a Klezmaticsot és Rachid Tahát, akiket persze ugyanúgy kevésbé ismernek, viszont legalább a terepükön királyok. Jó lenne tudni, miért nem derül ki:

world musicban

verhetetlen az idei Sziget, és legalább annyi világsztárt kínál, mint amennyit rockzenében nem. Én persze elfogult vagyok, sőt junkie, és történetesen éppen a Klezmaticsnak (augusztus 7., 18.00) köszönhetem, hogy lekéredzkedtem a rockról. Amitől korábban jó néven vettem, hogy éppoly lepusztultnak tanúsította e világot, mint amilyen magam is voltam, hanem aztán izgalmasabbnak tűnt összeilleszteni a szilánkokat - megízlelni, kézbe venni a megváltást. A Klezmatics járt már nálunk négyszer, tudjuk, hogy New York, hogy öt lemez, hogy verhetetlenség klezmerben, miközben dzsessz és rock is, de ez mind nem olyan érdekes. A Klezmatics azért kell újra és újra, mert utána szépen felemelkedik az ember, tesz pár mihaszna kört, aztán ahogy lehúzza a szíve, egy keveset szédeleg, szélesre tárja a karját, és sokáig, sokáig borzasztóan jó így neki.

Októberben, amikor Baaba Maal (augusztus 4., 18.00) albumáról írtam, még visszafogtam magam. Szóba került, hogy Maal újragondoltatta velünk, amit Youssou N´Dourtól, Mory Kantétől és Salif Keitától Nyugat-Afrikáról tanultunk, de a Nomad Soulba nem borzongtam bele: "Abból a hetven percből úgy tizenötben túl sok a komfort, a globalitás nekem. Amúgy nincs mese: ha összeadom az elektronikus tánczenét, Szenegál örökségét és 1998-at, ez az etalon." Hát így. Aztán kijutottam egy koncertre, s az teljesen kicsinált, írni sem mertem róla, annyira padlón. Annak köze nem volt piackutatáshoz, az kóser Szenegál volt, hardcore. Tizenketten a színpadon, félig dobos. Utána néztem kifelé: na öreg, most merre? Ha egyáltalán... De tényleg. Nem mondanám, csak most már nem hallgathatom el.

Rachid Tahát (augusztus 9., 18.00) ne ragozzuk tovább, a múlt számban kicsikartuk, amit. Ám aki bújt, aki nem, kérem megfontolni: az első valóban ígéretes rai-koncertre adódik esély. Az arc jó, a hang karcos, a zenekar lutri: milyen arányban arabok és franciák?

A londoni Asian Dub Foundation (augusztus 9., 21.00) a világzene frontján is helytáll, de hogy kedvezőbbnek tűnjön a kép, a

rockba

utalom. Nekem simán belefér ennyi "csúsztatás", és különben is: az Asian Dub Foundation ereje éppen a gitárokban rejlik - számára az indiai népzene, a dub és a jungle pontosan annyira fontos, mint a punkos agresszivitás. Nem a hatások keverednek így, és szóba sem jöhet a "fúzió": az Asian Dub Foundation azt gondolja az egymás mellé rendelt ritmusok kapcsolatáról, amit a különféle származású, történelmű, kultúrájú emberek kapcsolatáról gondol. Tavaly tavasszal, a Rafi´s Revenge megjelenését követően jártak erre utoljára, és kilátásban volt a Sziget is, de bekavart a Beastie Boys. Tartoznak hát egy kis zúzással, s ha betartják, úgy jó.

Számításba jöhet még a Guano Apes (augusztus 6., 21.00), minden idők legkevésbé német együttese. ´97 végén tűnik fel, s azóta rendesen kaszál: miközben a német fesztiválokat járja, és minden szakmai díjat besöpör, debütáló Proud Like A God albumából elfogy ötszázezer darab: szürkésfehér, nagy fajsúlyú nemesfém.

Hát így. A Paradise Lost (augusztus 5., 21.00) nem jön a számra, a Suede-del (augusztus 4., 21.00) interjú a jövő héten - Angliában vagy tíz éve komoly kultusza van, az ő dolguk, magánügy. Bármiként is, nem egy felkavaró névsor,

tánczenében

jobbak vagyunk. A londoni Brand New Heavies (augusztus 7., 21.00) az évtized közepén tetőző acid jazz-hullám soul- és funkyihletettségű áramlatába tartozik. Ezért is, hogy különösen népszerű lehetett Amerikában, ahol a kezdeti instrumentális hangzást a kilincselő rapperekkel, énekesekkel való együttműködés váltotta fel. Aztán miként lanyhult az acid jazz-láz, a Brand New Heavies is letűnt, ugyan most - azt írja a Wanted - újabb csapásra készül. Új énekesnőt kebeleztek be, Carleen Anderson a neve, és James Brown keresztlánya. Kiderül.

A Kool and the Gangtől (augusztus 10., 21.00) nem féltem a bulit. Nem tudom, hogy hányan maradtak meg e harmincöt éve alakult funkyzenekar vezérkarából; nyilvánvaló, hogy főleg az emlékeiből él - de kellő súllyal, erővel tele, vérprofin. Van rá tanú, mondom, kétszer is ötezren a PeCsában.

A Faithless (augusztus 8., 21.00) többpályás játékos: élő techno + triphop, rock és reggae. A Sziget headlinerei (jobb esetben: az est fénypontjai) közül korszerűségével, rangjával és népszerűségével is kiemelkedik: afféle rétegzene, amely teljesen mainstream. "Michael Stipe az év lemezének titulálta a Reverence című lemezt, a norvég király a kedvenc csapatának kiáltotta ki a Faithlesst" - kérkedik egy sajtóanyag, és jól teszi. Mindössze két-három év a sztori, közben semmi felhajtás, csak szép nyugiban beszippantva mindenféle földrész, szigetestül is.

Marton László Távolodó

Pieta és pizza

Jovanotti Lorenzo 1999: Capo Horn

Csupán a félreértések elkerülése végett: dumás emberünket nem egészen Jovanotti Lorenzo 1999-nek hívják, rendes neve Lorenzo Cherubini, művészneve pedig feltűnése óta, aminek bizony már több mint tíz éve, Jovanotti, csak van neki az a szokása, hogy évszámot is biggyeszt a neve után. Nálunk évtizednyi idő alatt sem sikerült túl nagy ismertségre szert tennie. Ha olasz zenéről van szó, itt ugyebár még a 60-as évek slágerei tarolnak, abban a korszakban amúgy is érintve vagyunk nosztalgikusan, esetleg labdába rúg még az italo disco és ennek technósított változata.

Jovanotti azonban nem a 60-as években és nem diszkóban utazik: egyszerűen mai popzenét csinál, ízlésesen populárisat. Természeténél fogva pörgős olasz nyelvét a rap szolgálatába állította, megtoldotta egy kevés dallammal, sok-sok elevenséggel és jópofa politikai józansággal, így beszélte be magát népe szívébe. Egy helyes srác, kicsit lökött, kicsit romantikus, akinek ami a szívén, az a száján, lehet komolyan is venni, de halálosan azért nem kell. Multinacionális lemezkiadói - tehát olasz PolyGramból lett olasz Universal - szemszögből ideális nemzeti sztár, akinek népszerűsége képes átnyúlni a határokon is. Kábé úgy, ahogy a franciáknál bejött MC Solaar, az MTV Europe 90-es évek elején-közepén volt fénykorának is köszönhetően (és a Rapülőktől eltérően, akiknek nem sikerülhetett ugyanez). Jovanotti két régebbi klipjét annak idején nem lehetett nem látni az MTV-n, ráadásul sem a szemnek, sem a fülnek nem estek rosszul: a Penso Positivo (1993) volt az egyik, szupermarket-őrület a pozitív gondolkodáshoz, a Serenata Rap (1994) a másik, építkezési daru emelgette a srácot a lány ablakához. Természetesen mindkettő helyet kapott a Lorenzo raccolta című albumon, amely 1990-1995 közötti legjobbjait foglalta össze - ismerkedésnek tökéletes, ha valaki valamelyik boltban netán rábukkan (csak a rend kedvéért, az ezt megelőző sorlemezek: Giovanni Jovanotti; Una tribu´che Balla; Lorenzo; Lorenzo 1994).

Az 1997-es L´albero 700 ezer példányban kelt el, ami elég tisztes adat, ha belegondolunk. A májusban kijött mostani album címadó dala a Horn-fokra utal, ami Chile legdélibb csücske, a művész itt látja felkelni a napot, s ez aztán elindítja szokásos, szabadon asszociáló filozofálgatását, melynek során sikerül egyetlen végtelennek tűnő mondatban, egymás közelében emlegetnie Michelangelo Pietaját és a pizzát, majd egy pörgő szufi dervis érintésével eljut az olasz Afrikában (értsd az egykori gyarmaton) teherautót vezető nagyapjához. Az album emlékezetes pillanataihoz tartozik a Michael Franti (Disposable Heroes of Hiphoprisy, Spearhead) vendégszövegelésével teljes Dal Basso, ahol arra tanít, hogy az igazi ideák csak valahonnan a mélyből törhetnek ránk. A sok vonóst, elektromos zongorát és ügyes gitározást alkalmazó lemez hangvétele egyébként a Jovanotti kislánya, Teresa születését köszöntő apai ellágyulástól a kezet-lábat megmozgató funky rapig terjed, akadnak feledhető és jobb percei, de mindenképpen megvan a maga déli bája.

Szőnyei Tamás

Jovanotti augusztus 10-én, 18 órakor lép fel a Pepsi Szigeten.

szerző
Szőnyei Tamás
publikálva
1999/30. (07. 29.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kultúra

még több Kultúra...