"Ugyan Chuck D semmivel sem szónokol kevésbé lenyűgözően, mint azelőtt, tényleg, az egyik leginkább figyelmet parancsoló rapper, a lemez egésze valahogy kevesebb zenei izgalmat kínál, mint amit egy nagy visszatérés után várna az ember" - ha szabad magamat idéznem, 3 és fél *** megítélésével ide konkludáltam a Public Enemy ´98-as lemezéről, ami egyúttal a He Got Game című Spike Lee-film zenéje is volt. És mozgóképekkel együtt alighanem hatásosabb volt, mint önmagában, előfordul ilyesmi. Gondolkoztam, mi lehet: 1. a PE kifújt, 2. nemcsak a PE fújt ki, hanem a hip-hop mint olyan, 3. csak én telítődtem ezzel az egésszel, ráuntam a nagy dumás, nagy mellényes feketékre.
A There´s A Poison Goin On hallatán viszont más a helyzet. A 3. pontban lehet valami, talán a másodikban is - habár a műfaj történelmi jelentőségét épp most készülnek kőbe vésni Clevelandben (a Rock and Roll Hall of Fame and Musem novemberben nagy kiállításon dokumentálja majd: "Az amerikai populáris kultúra egyetlen szegmense sem gyakorolt akkora globális hatást az elmúlt három évtizedben, mint a hip-hop") -, az 1. pont viszont totál téves. A Public Enemy baromi erős anyaggal jelentkezett. Ez csúcsforma, ehhez képest a He Got Game csak bemelegítés volt, azt eladom, ezt megtartom.
A társaságot érezhetően több minden doppingolta. Egyrészt a nyakunkon lévő ezredforduló, ami, ha úgy veszem, semmi, ugyanolyan kialvatlanul ébredünk majd egyik napról a másikra, mint ma vagy tíz éve, ráadásul már most kulturális közhelyek és üzleti tervek tárháza, ugyanakkor felvet elgondolkodtató kérdéseket is, amelyeket, tetszik, nem tetszik, át fogunk cipelni magunkkal 2000-be és tovább. Már ha sikerül nagyobb katasztrófák nélkül túlélnünk a komoly számítógéprendszerekre leselkedő Y2K-problémát. Mindez ott van a PE albumában, megfejelve azzal az örömmel, amit egyrészt a legfrissebb internetes technika áldásaiban való lubickolás, másrészt a Def Jam lemezkiadótól való megszabadulás jelentett nekik.
A There´s A Poison Goin Ont példamutatónak szánt módon, internetes zenebizniszre szakosodott kiadó(k) gondozásában, a hálózatról letölthető mp3 formátumban is megjelentették, még azelőtt, hogy a CD-t meg lehetett volna fogdosni. Az pedig magától értetődik, hogy a szövegek is letölthetők - kell is, mert még így, olvasva is munkát ad a megértésük. Nyamvadt közép-európai, ezt a születési hátrányt soha ledolgozni nem fogom. Pár dolgot azért talán sikerült dekódolnom. Chuck D elereszt néhány keresetlen szót a zeneipari disznóságokról ("fogjátok hülyén szimplára, az számokat jelent", "vesztegetési dohány, fekete rádió fehér tulajdonban", ilyesmik) és a hazájáról ("hajléktalanok nemzete", "az US dollár annyit sem ér, mint a papír, amire nyomták", "a PE le se szarja Uncle Samet"), elmereng azon, mit tenne, ha őt is klónoznák, és egyszerre két, három, sőt tíz alakban fejthetné ki áldásos tevékenységét ("előbb a juh, aztán a juhász"), meg hogy ki az igazi haláldoki (a gyógyíthatatlan betegeket túlvilágra segítő Kevorkian vagy azok, akik milliókat nyírnak ki). Mindezt a PE-től elvárható, felülmúlhatatlan dinamikával teszik, hol sűrű hangorgiával a szöveg alatt és fölött, hol a minimumon tartva. Lényeg, hogy nagyot szól, nagyot üt.
Szőnyei Tamás
Bővebb info a zenekar, illetve a kiadó(k) web site-ján: www.publicenemy.com; www.atomicpop.com; www.pias.com
