"Tökéletesen vagy sehogy" (Csörgő Attila képzőművész)

szerző
Szőnyei Tamás
publikálva
1999/31. (08. 05.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Sík- és térgeometria, gravitáció, fény, mozgás, idő, sebesség, aerodinamika - ilyen matek- és fizikaórai rémálmokat hívnak elő Csörgő Attila alkotásai, melyek a Velencei Biennálé magyar pavilonjában láthatók Benczúr Emese (MaNcs, július 22.), Bukta Imre, Erdélyi Gábor és Imre Mariann műveinek társaságában. Öt éve diplomázott, tevékenysége koordinátáit a "művészet, filozófia, tudomány" háromszögével szemléltette egyik elemzője*.

{k199931_31;b}Sík- és térgeometria, gravitáció, fény, mozgás, idő, sebesség, aerodinamika - ilyen matek- és fizikaórai rémálmokat hívnak elő Csörgő Attila alkotásai, melyek a Velencei Biennálé magyar pavilonjában láthatók Benczúr Emese (MaNcs, július 22.), Bukta Imre, Erdélyi Gábor és Imre Mariann műveinek társaságában. Öt éve diplomázott, tevékenysége koordinátáit a "művészet, filozófia, tudomány" háromszögével szemléltette egyik elemzője*.MaNcs: Végleg a festés helyére lépett nálad a "politechnika"?

Csörgő Attila: Igen. Semmi indíttatást nem érzek a festésre, már a főiskolán abbahagytam. Nyilván befolyásolt az akkor induló intermédia szak is, de egész egyszerűen meguntam a festést. Úgy tűnt, hogy mindegyik kép ugyanolyan lesz a végén. Nem volt téma, nem érdekeltek festészeti problémák, viszont elkezdtem térbeli dolgokkal foglalkozni. Egyre jobban érdekelt a geometria, amit persze festészetben is lehet művelni, de ott nincs mozgás. Hosszú kereső időszak után jutottam el a mozgó konstrukciókig.

MaNcs: Ez teljesen más gondolkodásmódot igényel, mint a festés: ki is tudod számolni, amire szükséged van?

CSA: Szinte mindent elfelejtettem, amit az iskolában tanultunk, a Pitagorasz-tétel szintjéig redukálódott a tudásom. Rossz voltam matekból meg fizikából, amihez az is hozzájárulhatott, hogy apám, aki magyar-történelem szakot végzett, mindig azt mondta, elég, ha magyarból és történelemből jó vagyok. A főiskola felénél kezdtem jobban érdeklődni ezek iránt a dolgok iránt, nagy hatással volt rám Császári Gábor kreatív geometriai kurzusa az intermédia szakon. Sokkal összetettebb munka, amit csinálok, mint a festés. Nagyon hosszú folyamat, míg az elképzeléstől a tárgy elkészítéséig eljut az ember, és tulajdonképpen csak az utolsó pillanatban áll össze. Csomó mechanikus babrálás van vele. Az a nehéz, hogy amíg nincs egészen kész, addig teljesen használhatatlan a dolog. És nincs féleredmény. Vagy tökéletesen működik, vagy sehogy. Felfoghatjuk ezt egy saját magamnak készített feladványnak is. Van benne egy bizonytalansági tényező, hogy sikerül-e vagy sem. Például az első mozgó, hurkapálcás szerkezetemnél, a Plátói szerelemnél sokáig nem tudtam megcsinálni, amit akartam, hogy két tetraéder...

MaNcs: Mi is az?

CSA: Egy négy egyenlő oldalú háromszög által alkotott, hatélű test. Szóval nem tudtam megcsinálni, hogy két tetraéder kockává egyesüljön, összeakadtak a pálcák és az őket mozgató madzagok. Végül egy év után, az *** Erotika és szexualitás a magyar művészetben című kiállítássorozat Sex Machine című tárlatára sikerült, több hónapos melóval, a megnyitó előtti hajnalra megcsinálnom. Ez az a bizonyos rizikófaktor.

MaNcs: Mindenre magadnak kell rájönnöd, vagy segítenek minták és elődök?

CSA: A pálcikákkal mozgatott sorozat előképe az utópisztikus városterveiről híres Buckminster Fuller amerikai építész, akinek egyik könyvében benne is van a két tetraéder, ami kiad egy kockát, meg a hozzá tartozó bombasztikus egyenlet: 1 + 1 = 4.

MaNcs: A könyvben látott ábra indított arra, hogy térben is megmozgasd?

CSA: Ezekkel a testekkel egy másfajta installációnál már foglalkoztam, motoszkáltak a fejemben. A könyv nagy lökést adott, de gyakorlatban használható, technikai megoldások nincsenek benne.

MaNcs: HarasztØ István mobil szobrai hatottak rád?

CSA: Legfeljebb indirekt módon. Amit én csinálok, az teljesen más, mint amit általában a mobil szobrászathoz sorolnak, mint mondjuk Tinguely vagy Calder. Caldernél például nagy szerepe van a véletlennek, a széljárástól függ, milyen pályát járnak be a szobrai, nálam precízen kiszámított folyamatok vannak. Nála a természet játéka figyelhető meg, ami bizonyos rendezetlenséget mutat. Az én szerkezeteimben is van bizonyos pulzálás a rendezetlenség és a rend között, de az a különbség, hogy nálam a kezdet és a vég rendezett, és csak a testek átalakulásának folyamata mutat keszekusza képet a két végpont között, bár valójában az sem rendezetlen, mert kiszámított pályán mozognak.

MaNcs: Mi motivál arra, hogy ilyen feladványokkal gyötörd magad?

CSA: Ezt elég nehéz megfogalmazni, irracionális területre érnénk... Csak körülírni tudom. Van egyrészt a geometria. Régi és tág terület ez, annyi minden belefér, kezdve az alkimistáktól, akik geometriai szimbólumokban próbáltak kifejezni valamit, egészen a Galileitől elinduló analitikus, tudományos kutatásokig. Én nem szeretnék kapcsolódni ezeknek az egymástól elágazó irányzatoknak egyikéhez sem, de mindkettőnek a csírái benne vannak abban, amit csinálok. Az egyes művektől függ, hogy mi hangsúlyosabb. A pálcás szerkezetek, ahol egy test valami mássá alakul át, egyrészt tréfásan felfoghatók transzmutációnak is, az anyag átalakulásának, másrészt felfoghatók egy szigorú geometriai probléma megoldásaként. Operatív geometria, talán ez rá a legjobb szó.

MaNcs: Létre akarsz hozni valamit, ami még nem létezik? Van benned valami a felfedező, a kutató attitűdjéből?

CSA: A tudományos kutatás nem vonz, de az általam készített szerkezetek egyike sem létezett korábban, és csak akkor derül ki, micsoda problémák állnak elő, amikor meg is kell csinálni őket.

MaNcs: Játékosság is van bennük, mint valami jópofa bűvésztrükkben.

CSA: A játékosság abszolút foglalkoztat, de a játék is komoly dolog. A befogadó részéről persze többféle magatartás figyelhető meg, van, aki csak a jópofaságot látja bennük, más elkezdi faggatni önmagát, hogy mi is ez, mi van mögötte. Egy mérnöknek esetleg nem annyira érdekes a Ferde víz, tudja rögtön, hogyan készült (úgy, hogy két pohár vizet és egy fényképezőgépet egy forgó lapra helyezett, exponált, és álló képen rögzítette a forgástól elferdült vízszintet - a szerk.), viszont a kiállítóterek közönsége másképp éli ezt meg. Az azért jólesett, hogy az első pálcás szerkezetemet ki akarták állítani a műszaki egyetem építészeti karán.

MaNcs: Hogyan született a Ferde víz ötlete?

CSA: Amszterdamban tanultam egy évig, a Rijksakademie-n. Egy buliban, mikor már mindenki be volt nyomva, csupa művész, azzal hergeltük egymást, hogy ki tud nagyobb tervvel előállni. Faa Balázs, aki szintén ott volt, azt mondta, meg akarja csinálni a lefelé égő gyertyát, mire én rávágtam, hogy én meg a ferde vizet. Ez aztán a buli után is foglalkoztatott. Azt elvetettem, hogy ferde asztallapra poharakat tegyek, mert az sumák lett volna. Azért is tettem két poharat a forgó asztallapra, mert így az egyikben erre, a másikban arra lejt a vízszint, nem lehet ráfogni, hogy csalok a fotón.

MaNcs: Mi tartja a művészet körén belül a munkáidat, mitől nem csúsznak át a technika területére?

CSA: Szoktak ilyen kérdésekkel sanyargatni. Én nem ragaszkodom a művészet fogalmához, de mivel ilyen környezetben jelenik meg, automatikusan ide sorolódik. A technika sokkal haszonelvűbb, mint a művészet, a technikai szerkezetek sokkal "hasznosabb" célokat szolgálnak, mint az enyémek. Ezeket csak nézni lehet, használni nem - illetve csak szellemi értelemben. De nem zavar, ha valaki azt mondja, ez nem művészet. Egyébként is egyre kevesebb inspiráció ér a művészet irányából. Ennél a besorolásnál számomra sokkal fontosabb, hogy van egy köztes terület, ahol szellemi kínlódás eredményeképpen létrehozhatok valamit.

MaNcs: Nem törekszel arra, hogy a műhelyedből kikerülő tárgyak szépen is nézzenek ki?

CSA: Az ilyen járulékos esztétikai kérdések nem nagyon foglalkoztatnak. Működjön, és kész, ez a kitűzött maximum. Az összes többi általában csak úgy alakul.

MaNcs: A Ludwig Múzeumban láttam a Hogyan szerkesszünk narancsot című munkádat: bámultam, ahogy a ventilátorok fölött lebegtek a papírgömbök, és ha leestek, a teremőr néni visszatette őket a levegőbe, másrészt zavart, hogy amennyire ki vannak találva, annyira szedett-vedett a kivitelezésük.

CSA: A romlékonyság a fő hátránya annak, hogy nem elég precízek, sok időt vesz el a meglévő dolgaim folyamatos karbantartása. Másrészt viszont annak, hogy ilyen egyszerű eszközökkel készültek, van egy pozitív oldala is: nem egy mások számára elérhetetlen technológia által létrehozott szerkezetek ezek, hanem azt sugallják, hogy bárki megcsinálhatja őket, ha van hozzá türelme, kedve. Az a gyanúm, hogy a high-tech falat von a mű és a néző közé, elidegenít.

MaNcs: Viszont esetleg jobban kivívja az ámulatot, mint a barkács, ahol látszanak a segédvonalak a cellux alatt. Ami Audi helyett Trabantnak látszik, pedig olyat tud, amit a Trabant nem.

CSA: Viszont, hogy az autóspéldánál maradjunk, micsoda hőskora volt azelőtt a buherálásnak. A keleti autók szerelgetése tulajdonképp utat nyitott egy népi kreativitásnak. Szigetelőszalag mint ralicsík a Wartburg oldalán. Egy Audihoz eszedbe nem jut hozzányúlni, úgy jó, ahogy van, csak élvezni kell.

MaNcs: A Velencei Biennáléra új munkákat készítettél?

CSA: Egy új és három régi melóm van ott. A három régi a Forgástest, ami egy két periodikusan forgatott csavar által létrehozott "virtuális pohár", a Félgömb, ami egy spirálisan forgó szerkezet két, térben mozgó fénycsíkkal, és a Maelström projekt, ami egy forgatással létrehozott örvény egy feketén tükröződő, motorolajjal teli, tárcsára szerelt alumíniumedényben. Az új pedig egy pálcás szerkezet, ahol egy dodekaéder alakul át ikozaéderré és vissza.

MaNcs: Ezek mik is volnának?

CSA: Az ikozaéder egy húsz egyenlő oldalú háromszág által határolt test, a dodekaédert 12 ötszög alakú oldal határolja, és mind a kettőnek harminc éle van. Sajnos Velencében a szigorú szabályzat miatt nem volt megoldható, hogy - a Maelström projekt kivételével - a látogatók kapcsolgathassák be és ki ezeket, folyamatosan mennek, illetve legjobb tudomásom szerint három még működik, a Félgömb lerobbant.

MaNcs: Mit állítottál ki a ´94-es Sao Paoló-i Biennálén?

CSA: A papírlabdákat (Hogyan szerkesszünk narancsot). Irdatlan tömeg tódult be a megnyitón, azonnal széttiporták a papírlabdák nagy részét. Jó, ha egy hétig működhetett az installáció, egyetlen labda sem jött vissza, széttrancsírozták mindet. Amit lehetett, azt elvitték, a Drozdik Orsi installációjáról is leszedték a pipereholmikat. Egy elegáns dáma a szemem láttára nyomta össze két manccsal az egyik lebegő labdát. Voltak pótlabdáim, de azok is hamar amortizálódtak. Mégsem mondhatom, hogy nem volt siker, utána sok helyre hívtak kiállítani.

MaNcs: Most mi foglalkoztat?

CSA: Még nem jártam teljesen a végére a pálcikákból átalakuló testek tematikájának, dolgozom újabb szerkezeteken is. És van egy másik probléma, amit régóta szeretnék megoldani, csak nagyon bonyolult: az inverz geometria területéhez tartozik. Nehéz ezt pár szóval elmondani. Az inverz geometria lényege, hogy mind a síkban, mind a térben, az inverzió körén belül lévő bármely pontnak megtalálható egy inverz párja a körön kívül. De csak egyetlenegy, méghozzá az inverzió törvényszerűségei által meghatározott helyen. Ami bent van, az kint lesz, ami kint van, az bent lesz. Szeretnék egy inverz autót csinálni. Számítógépen elkezdtem modellezni (mutatja a kiprintelt vázlatokat egy csaknem felismerhetetlenné invertált autó vonalaival), itt a szélvédő, az ülés, a fejtámla. Az utastér lesz kívül, a kocsi külseje meg belül, kiáll belőle a kormány, a sebváltó. Az egész felületet le kell írni pontonként, hogy egy program invertálhassa őket, akkor lesz csak kivitelezhető. Legjobb lenne, ha pont olyan anyagokból lehetne megcsinálni, mint az igazi autókat. Egyébként bármilyen tárgy inverzét meg lehetne csinálni, de csak olyanét érdemes, ami üreges, és aminek érdekes a belseje. Gondoltam a hűtőszekrényre is, de a kocsi még jellegzetesebb, bár bonyolultabb is, és a legyártása is nagyon pénzigényes lenne. Először számítógépes verzióban kéne ide-oda tologatni az inverzió gömbjét, és ha ez megvan, meg lehetne próbálni támogatást szerezni valamelyik autógyártól a kivitelezéshez.

Szőnyei Tamás

* Andrási Gábor, a biennálé katalógusában

szerző
Szőnyei Tamás
publikálva
1999/31. (08. 05.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kultúra

még több Kultúra...