Nem kell nagy jóstehetség a két számjegyű Oscar-jelölés és a néhány tuti győzelem prognosztizálásához. Hollywood mindig is bőkezűen jutalmazta ikonikus színészek, előadók stb. küzdelmes életének minél pazarabb kiállítású, lehetőleg zenés megjelenítését – még ha az ábrázolt sors nem is fedte teljesen a valóságost.
A gengszter is csak egy érző ember, vágyik a szépre, a jóra, a romantikára, a művészetre. Főleg a művészetre. Lám, verselésre adja kopasz fejét a kikötő rettegett ura, midőn magányos szíve szerelemre gyúl, s alexandrinusban szerzett költeményeivel hódítaná meg a szupermarket ifjú pénztárosnőjét. S hát mi is a poézis?
A herceg a király kegyeibe akar férkőzni, lucullusi lakomáján az udvarba bejáratos főrangokat vendégel, ám messze földön híres, s ezúttal is pazar étkekkel remeklő szakácsa szörnyű hibát vét: új fogást merészel az asztalra tenni.
Gyerekeknek szóló regényekben a gyerekek mindig boldogok.
Van a filmben két csónakázás. Az egyik a bajai Sugovicán, az egykor kedvelt, de most néptelennek mutatkozó horgászhelyen. A gyermekkora helyszíneire visszalátogatván ismét kisvárosi lánnyá változó világhírű úszófenomén a nagypapával, ladikon haladva újra felfedezi a Duna-mellékág békességét. Máskor meg az óceánon hasít bérelt jetboaton, bálnát akar nézni – hullámokból felszökkenő delfineket lát is.
Hermann Hesse első olvasásra igen filmszerűnek tűnő műveiből eleddig nem készült egyetlen, a gazdag képiségű szövegekhez méltó adaptáció sem.
