Az ismeretlen szarvasgombás (!) finomság nem nyeri el az egyik vendég (valami abbé) tetszését. A többi meghívott egymásra licitálva igyekszik egyetérteni a befolyásos papi személlyel, s kéjesen alázzák meg a pillanatokkal azelőtt még mennybe menesztett séfet – leleplezvén egyúttal, hogy még ahhoz sem értenek, amit pedig egész életükben gyakoroltak: az evéshez. Molière-i indítás!
A szakács elveszíti mindenét, amiért egy életen át dolgozott, s visszatér a szegénysorba, ahonnan évtizedes munkával és tanulással felemelkedett. Hosszú út vezet a kocsmaüzemeltetés depressziójából egy tanítványnak jelentkező (először persze elutasított), titokzatos asszony segítségével újra felébresztett, majd újra megcsalt ambíción át – visszakerülni a herceg kegyeibe – a gondolatig, hogy nem csak az arisztokrácia dekadens idiótáinak lehet főzni. Sőt, az étkezés demokratizálásával lehet nemes bosszút állni a bosszús nemesen.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
