Az utóbbi években pedig igazi biopic dömping van: (hogy csak az énekesekről essék szó) Judy Garland, Aretha Franklin, Billie Holiday, ill. Freddie Mercury, Elton John élete vagy életének valamilyen olvasata versengett a nézők figyelméért (meg az aranyozott szoborért).
Az életrajzi filmnek is megvan persze a bevált receptje: nem számít, hogy lineáris vagy visszatekintős-e a mozi, a lényeg a szemszög, hogy a néző a főhőssel megy, bennfentessé válik mintegy az ő életében, vele éli át a felemelkedést és a bukást.
Ez a film másképpen közelít, és ezért összetettebb problematika megragadására képes, mint egy (mégoly jelentős) művész életére koncentráló munka. A pályáját nem egyszerűen zenés filmekkel kezdő, de magát a zenés film műfaját újragondoló Baz Luhrmann (Kötelező táncok, Moulin Rouge!) ugyanis más dramaturgiai alapállásból közelít. Nem a szó szoros értelmében korszakalkotó énekes, hanem a belőle tudatos és szigorúan üzleti megfontolások szerint sztárt csináló, tehetségéből minden dollárt kifacsaró, fizikumát az őrült karrierépítő tempó fenntartása érdekében alkalmazott ajzószerekkel leromboló menedzsere (a hírhedt Tom Parker „ezredes”) szemszögéből mutatja be – nem a karriert, hanem azt a vergődést, amit a külvilág fényes, bár tragikus véget érő karriernek lát. A film Elvise – a szereplő, aki meglepően hasonlít (nem csak fizikailag) modelljére – sérültségeiből építi fel magát, hátrányait fordítja javára, veszteségeit feldolgozva bontakoztatja ki egyedülálló tehetségét. Egy halva született ikertestvér, az emiatti tudattalan, de életen át tartó lelkiismeret-furdalás, börtönviselt apa, egy proli család a csak feketék lakta szegénysoron – megannyi érzékeny pont, amelyek ügyes nyomogatásával manipulálni tudja a tehetséges tapasztalatlant, a fiúval együtt annak családját is behálózó dörzsölt menedzser. Aki gyorsan futtatja fel pártfogoltja karrierjét, teszi országosan ismertté a dalaival eleinte csak (az egészségesnél talán kicsit jobban) imádott mamájának örömet okozni akaró, képzetlen sofőrt, miközben lassan, körültekintően, észrevétlenül birtokba veszi őt. Az alku kettejük között, amelynek szükségszerű következménye, hogy a zabolátlan önkifejezéssel világot hódító ifjú lázadó a show-bizniszben életerejét elpazarló, elhízott, gyógyszerfüggő roncsként végezze, még csak nem is fausti, mivel a legenda archetipikus hőse tisztában van a szerződés démoni jellegével, míg a fiatal Presley még csak nem is sejti, hogy mire lesz ő felhasználva.
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
