TPP

Gösta Engzell a II. világháború éveiben (is) hivatalnok volt a svéd külügyminisztérium jogi osztályán, ha hinni lehet a filmnek, az alagsorban, közvetlenül a kétes állapotú szennyvízcsatornák szomszédságában, egy emiatt jogosan panaszkodó, kis létszámú stáb főnökeként.

Szigorúan véve nem életrajzi film ez az alkotás, minden fontosabb sorsfordulat benne van ugyan, de a rendező ambíciója nagyobb: újraértelmezné a Kafkáról kialakult, őt egyfajta komor vátesznek kijáró áhítattal megalkotott képet – az életművet nem átértékelve, hanem átélhető kontextusba helyezve.

Kibe? Ez itt a kérdés.

Fiú térdel lány előtt, érzelmes zene szól, úgy adná át a gyűrűt.

A mester legutóbb éppen tíz éve készített értékelhető játékfilmet (Paterson), a 2019-es A holtak nem halnak meg című bűnrossz zombikomédiára pedig boruljon a feledés jótékony homálya.

Egyszer volt, hol nem volt, élt, éldegélt özvegy apjával és néma kisöccsével Észak-Macedónia térerőben fogyatékos hegyei közt egy szegény jörük juhászlegény (a jörükok egy Balkánon ragadt török népcsoport).

Egy gyerek elvesztésének traumája hálás téma lehet egy hatásos műalkotáshoz.

Tom Michell 2015-ben megjelent (magyarul nem olvasható), memoár jellegű The Penguin Lessons című könyve igazi bestseller.

Vannak példák a filmtörténetben, amelyeknek kiindulópontja az egykori áldozat jellemzően váratlan, ritkábban tudatos találkozása börtönőrével/kínzójával. Liliana Cavani Az éjszakai portásától Denis Villeneuve Felperzselt földjén át Jonathan Teplitzky A háború démonjai című filmjéig találhatunk néhány (nem olyan sok) példát erre az alaphelyzetre.

Se szeri, se száma a II. világháborút lezáró, a náci háborús főbűnösök hosszú börtönbüntetésre vagy halálra ítélésével és felakasztásával végződő nürnbergi per filmes feldolgozásának.

Ismerős kép a hírekből: magára hagyott kamion vesztegel az út mentén, benne emberek dörömbölnek.