Velkei Zoltán

Az ír Ian McDonnell munkássága rengeteg elektronikus zenét kedvelő partizót és szakírót foglalkoztat mostanában. Bonyolultnak álcázott vagy helyenként tényleg bonyolult műveket szerez a kilencvenes évek IDM-jét és napjaink brit basshibrid irányzatait keresztezve.

A kilencvenes évek egyik nagy zenei hullámában elektronikus zenészek modernizálták a világzenét; korunkéban pedig világzenészek ültetik át hagyományaikat elektronikus zenére.

A holland Darko Esser viszonylag kevéssé ismert álneve a Tripeo, amely alatt technót ír stílusbéli megkötések és szerkezeti korlátok nélkül.

A Legowelt néven ismertté vált Danny Wolfers a dallamos, szintiközpontú techno egyik legérdekesebb jelensége az utóbbi évekből: a zenéihez készült rajongói videókba a feltöltők videojátékok galaktikus háborúit vagy tudományos képsorokat válogatnak, miközben ő maga nemrég cyberpunk e-zine-t indított.

Útkereső hangviharok és zajörvények, ipari döngölések és rave-eufóriák egy kiemelkedő elektronikus lemezen.

Az olasz Lucy (Luca Mortellaro) és az angol Perc (Alistair Wells) egymástól teljesen eltérő felfogásban ír technozenéket, de mindkettőjüket a műfaj kortárs legnagyobbjai közé sorolják. Előbbi a gondolkodó ember hipermodern lábdobjait tervezi meg és színesíti rendkívül karakteres ambienthátterekkel, utóbbi pedig a tánctérre tervez direkt, gyorsan célba érő szerkezeteket, egy ideje nem kevés indusztriál- és zajhatással.

A finn Mika Vainio újabban ismét karrierjének legemlékezetesebb pillanatait kívánja gyarapítani. Az elmúlt pár évben beszállt a honfitársa vezette Vladislav Delay Quartetbe, improvizált elektronikus hangörvényeket gerjeszteni, és együtt dolgozott a chicagói zajszíntér egyik legnagyobbra tartott alakjával, Kevin Drumm-mal, de egyedül is brillíroz: tavaly polgári nevén készített rozsdás-drone-os zajlemezt (Kilo), most pedig Ø-ként szerzett új gyűjteményt.

A manchesteri Akkord két ismert angol producer, Synkro és Indigo hosszú ideig meglehetősen nagy titokban tartott közös projektje. Mindketten nyitott gondolkodásúak, és hasonló világból jönnek - ismerősen mozognak a drum & bass, a jungle, a breakbeat, a dubstep, az ambient és még ki tudja, minek a dimenziójában -, így nem meglepő, hogy amikor együtt dolgoznak a stúdióban, akkor nehezen beskatulyázható zenéket írnak.

A dél-londoni Ashley Burchett, ismertebb nevén Ø [Phase] a kompromisszummentes, sötét tónusú techno egyik biztos kezű előadója, aki több mint tizenkét aktív évvel a háta mögött már jól tudja, mi működik a tánctéren, és mi nem.

Mindig felemelő érzés, amikor egy magyar szerző bemutatkozó lemeze ennyire jól indul: az Accept The Lightban egy erős lenyomatú, de elmosódott ambienttextúrákból összeálló háttérkép előtt bontakoznak ki az elvágyódást jelző, melankolikus dallamok.

Sasu Ripatti az elmúlt tizenöt év legismertebb és legfontosabb finn elektronikus zenésze. Rengeteg álneve van: Vladislav Delayként meghatározó albumokat írt a minimal, a glitch és a technó határait feszegetve, Luomóként pedig a vokálos, szexi deep house-ban vált ismertté.

Miután George Evelyn 2008-ban megírta a hatodik Nightmares-lemezt, a Thought So...-t, és rémesen megbukott vele minden releváns szakmai felületen, távozását a zenei közéletből úgy lehetett megélni, mint amikor kihajít az ember egy öreg bútort.