Lemez

Nightmares On Wax: Feelin Good

  • Velkei Zoltán
  • 2013. október 26.

Zene

Miután George Evelyn 2008-ban megírta a hatodik Nightmares-lemezt, a Thought So...-t, és rémesen megbukott vele minden releváns szakmai felületen, távozását a zenei közéletből úgy lehetett megélni, mint amikor kihajít az ember egy öreg bútort.

Igazából azóta sem hiányzott ő senkinek, hiszen downtempót már tényleg csak nagyon kevesen hallgatnak - a többiek a dubstepből szerteágazó modern urbánus elektronika felfedezésével inkább már a gyorsulásra lassulnak. Úgyhogy amikor idén tavasszal teljesen váratlanul bejelentette a Warp kiadó, hogy több mint öt év elteltével új NOW jön, leginkább azt kérdezte egymástól minden régi vonalas fej, hogy "téged érdekel ez még?".

S alighanem tényleg ez az egyetlen fontos kérdés, ami a Feelin Gooddal kapcsolatban felmerülhet. Mert változni szinte semmi nem változott: Evelyn úgy rakta össze a zenéket rengeteg hangminta ügyes egymásra rendezgetésével, ahogy azt egy 20+ éve zenei pályán lévő producertől el lehet várni, és harmóniában meg összhatásban bőven jobb is lett az anyag az előző gyűjteményénél, de a korszellemet sehol nem érezni rajta. Ez az album készülhetett volna 2007-ben, 2002-ben, de akár még 1995-ben is, ami persze egyfelől jó, mert vannak rajta időtlenül megszólaló, klasszikus számok (és annak például kifejezetten lehet örülni, hogy nem egy helyen a lemez eléri a lassúbb house-ok tempóját), ugyanakkor ötévnyi kihagyás után visszatérésként ez igen sovány. Persze nehéz lett volna mást várni a szerzőtől: 1995 óta csak napsütéses downtempót ír - ehhez ért, és most legalább a jobbik formáját hozza.

Warp/Neon Music, 2013

Figyelmébe ajánljuk

Népi hentelés

Idővel majd kiderül, hogy valóban létezett-e olyan piaci rés a magyar podcastszcénában, amelyet A bűnös gyülekezet tudott betölteni, vagy ez is olyasmi, ami csak elsőre tűnt jó ötletnek.

A hiány

László Károly, a háborút követően Svájcban letelepedett műgyűjtő, amikor arról kérdezték, miért nem látogat vissza Auschwitzba, azt válaszolta, hogy azért, mert nem szereti a nosztalgiautakat.

Fagin elsápad

Pong Dzsun Ho társadalmi szatírái, Guillermo del Toro árvái, vagy épp Taika Waititi szeretnivalón furcsa szerzetei – mindegy, merre járunk, a kortárs filmben lépten-nyomon Charles Dickens hatásába ütközünk.