Lemez

Legowelt: Crystal Cult 2080

  • Velkei Zoltán
  • 2014. április 27.

Zene

A Legowelt néven ismertté vált Danny Wolfers a dallamos, szintiközpontú techno egyik legérdekesebb jelensége az utóbbi évekből: a zenéihez készült rajongói videókba a feltöltők videojátékok galaktikus háborúit vagy tudományos képsorokat válogatnak, miközben ő maga nemrég cyberpunk e-zine-t indított.

Lassan húszéves karrierjében az igazi áttörést épp a legutolsó, The Paranormal Soul címmel 2012-ben kiadott lemezével érte el (ami nemcsak az életmű szempontjából tekinthető fontosnak, hanem valamilyen mértékben korszakos jelentősége is volt), ezért joggal lehettek sokan kíváncsiak az új albumára, ami egyébként sorban a tizedik, és príma címe van: Crystal Cult 2080.

Rögtön a leghosszabb tétellel, a több mint nyolcperces Experiential Awakeninggel indulunk, és ez nagyjából meg is határoz mindent, amire a következő háromnegyed órában számítani lehet. A középtempós ütemekre komponált szintitémák néha talán már rutinszerű könnyedséggel bontakoznak ki a négy-öt percre húzott számokban, ugyanakkor játszi könnyedséggel teremtenek tetőpontokat és drámai lezárásokat. Úgy tűnik, Legowelt jól érzi magát ebben a világban, és szívesen fedez fel újabb és újabb hangmintákat, szekvenciákat és kompozíciókat. Zenéi most sokkal spontánabbak, ezért talán nem annyira jelentőségteljes a végeredmény, mint két évvel ezelőtt, ugyanakkor töltelékek nélkül, végig jó számokkal száguldunk az utolsó percekig.

Créme Organization, 2014

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.