Eddigi, nem túl terebélyes diszkográfiáját az Anipintirosszal bővítette a napokban, amely elsősorban azért érdekes, mert gyakorlatilag minden felvétel másképp szólal meg rajta. Esser előszeretettel használ testes basszusokat, s az Anipintiros is szinte végig nehéz, de lendületes gyűjtemény - egyedül az utolsó, ritmus nélküli felvételben uralkodnak el az ambientsávok és a pulzáló szintetizátorok, de ez nem is baj: elhozza a katarzist a zárásra. Előtte pedig a szerző tökéletes képet ad arról, hogy milyen a nem igazán kereskedelmi, de nem is veszélyesen földalatti techno 2014-ben. A monoton, hipnotizáló darabok már az elején lemennek (és ez így van jól, rendkívül feszes az első tizenöt perc), aztán hol a sötétebb tónusú minimal, hol az electro felé kalandoznak el a számok. A Delsin-iskola hatása tűnik itt jelentősnek - különösen Mike Dehnert és Delta Funktionen munkássága -, de halványabban még sokan mások is beugorhatnak, például Conforce három-négy évvel ezelőtti hangzása két helyen is hangsúlyos.
Joggal merülhet fel persze a kérdés, hogy hol van ebben az egészben Esser valódi arca, de ha nem a művészt keressük a lemezen, hanem arra vagyunk kíváncsiak, hogy mi jellemzi a műfajt napjainkban, akkor a tökéletes anyagot hallgatjuk. Egy magabiztos, nem túl hivalkodó összeállítást, ami a háttérben is remekül boldogul.
Tripeo, 2014
