Lemez

Visszatérő óriások

Lucy: Churches Schools And Guns; Perc: The Power & The Glory

  • Velkei Zoltán
  • 2014. március 20.

Zene

Az olasz Lucy (Luca Mortellaro) és az angol Perc (Alistair Wells) egymástól teljesen eltérő felfogásban ír technozenéket, de mindkettőjüket a műfaj kortárs legnagyobbjai közé sorolják. Előbbi a gondolkodó ember hipermodern lábdobjait tervezi meg és színesíti rendkívül karakteres ambienthátterekkel, utóbbi pedig a tánctérre tervez direkt, gyorsan célba érő szerkezeteket, egy ideje nem kevés indusztriál- és zajhatással.

Ugyanazon a napon adták ki az új lemezüket: ez a nemzetközi technoszíntér egyik legfontosabb eseménye 2014-ben. Ráadásul mindketten a második albumukkal jelentkeznek, így izgalmas kérdés, hogy képesek-e megerősíteni vezető pozíciójukat.

Újszerűségben Lucy albuma talán alulmarad Percével szemben, összhatásában azonban az olasz művészé tűnik stabilabb, átgondoltabb munkának. A hangpaletta teljesen új - a tónusok valamelyest világosodtak, a basszusok kevésbé zömökek -, de az ötletek maradtak a régiek. Különböző tört ritmusképletek váltakoznak a számokban, amiket csak kétszer vált fel hagyományos techno: előbb a torokénekével spirituálisan vibráló Follow The Leader egyenesíti ki a löketeket, később a disztopikus The Illusion Of Choice tesz rá erre még egy lapáttal. Minden más esetben Lucy csak annyira kockáztat az "útkereséssel", hogy ne veszítse el a hallgatót. Nem toporog egy helyben, de nem is írja újra az alapokat. Viszont a hangzásban elvégzett frissítés vagy inkább aktualizálás mestermunka.

Perc lemeze ezzel szemben kifejezetten kísérletező, többször is nagyon nyers, vad öszszeállítás. Az analóg hangzás komoly súllyal terheli a felvételeket: a Lurch például nem akarna feltétlenül kemény lenni, de a torz dobok nem adnak menekülési lehetőséget. Sok az ütem nélküli kompozíció, az A Living End és a Horse Gum a nyolcvanas évek brit újhullámos elektronikájának szárnypróbálgatásait idézi. Persze van pár klasszikus techno is az albumon, de ezek is inkább visszafelé hivatkoznak: a felvezető kislemezre kimásolt Take Your Body Off a Nitzer Ebb elborultabb pillanataira utal, a Dumpster pedig a hard techno szigetországi nagyságaira emlékeztet: Surgeonre, Regisre.

A két album nagyon jól mutatja be, hogy miről szól a techno 2014-ben, és miért érdemes hallgatni. Legyen szó formabontó újításokról vagy lassú evolúcióról, ezek a zenészek remek példákkal támasztják alá, hogy nincsen egyetemes irányvonal, hanem minden út járható. Lucy és Perc nyilván továbbra is a műfaj nagy alakjai között marad - most már az lesz a kérdés, vajon melyikük tud majd terjeszkedni a saját határain kívülre is.

Stroboscopic Artefacts, 2014; Perc Trax, 2014

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.