Alegtöbb állatról-rovarról elmondható, hogy a formatervezés diadala. A bolha is kifejezetten ergonomikusra sikeredett, testének bizarr arányai szélsőségesen cizellált funkcionalitást szolgálnak. A bolha nem a legjobb példa a rovarok testének szemléltetésére; legfeljebb a feje különül el egy kicsit, a tor és a potroh látszólag egyben van. A bolha teste a szőrzet szélcsatornájában végzett évezredes tesztelés különös végterméke, egy darázsderék hátráltatná a száguldásban. Ha egyszer gyors dzsungeljáró autót készít az emberiség, az is ilyen lesz. Minimális szélesség, a test függőlegesen lapított, mint egy tükörpontyé, a mozgást pedig olyasféle karok biztosítják, amilyenekkel a Terminátor szokta vonszolni magát, amikor már lepusztult róla az élő szövet, és a kelleténél eggyel kevesebb alteste van. Ezekkel a karokkal aztán villámgyorsan halad a szőrben. Az áramvonalas test egyenesfutását a megfelelő számú és irányú sörte biztosítja, így a bolha a legvadabb szőrtövi ámokfutás közben is stabilan az úton marad. Megfogni legfeljebb úgy lehet, hogy egy ujjbegynyi szőrt lenyomunk, aztán óvatosan addig gyurmázunk, míg meg nem érezzük a bolha testét. Akkor aztán még egy ujjal zárjuk a szöget, és óvatosan kiemeljük, de a folyamat során a bolha bármikor kihasználhat egy pillanatnyi megingást. Ilyenkor jön a menekülő manőver, amihez külön hajtóművet használ. Ha egyszer elugrott, sötét testét a sötét szőrzetben csak nagy szerencsével találjuk meg, ezért is olyan izgalmas a bolhászkodás.