Nagyvárosi természetbúvár: Lapostetű
Már az egyiptomi múmiáknak is volt, hogy melyiknek, azt sajnos nem tudom, de II. Ramszeszre gyanakszom. Európában a római kori sírokból kerültek elő lapostetű-maradványok, de a 8. századi Izrael sem panaszkodhatott tetűhiányra. A perui múmiákról nem is beszélve. A lapostetű a vérszívó tetvek rendjébe (Anoplura) tartozik, és az, hogy az embert rögtön három tetűfaj veszi kezelésbe, kivételes eset. A vérszívó tetvek kizárólag az emlősállatokon élősködnek, és minden állat kifejlesztett magának egy konkrét tetűfajt. Azzal, és csak azzal aztán ragaszkodnak is egymáshoz. Nem úgy a csélcsap, háromtetves ember - még egy remek példa természetünk mértéktelen mohóságára. A tetvek tehát ugyanúgy ragaszkodnak a gazdaállat fajához, mint például a kutyabolha, mely csak akkor csíp a bokánkba, ha Burkus épp házon kívül tartózkodik. (Na jó, egy esetben, 1951-ben találtak lapostetűt egy francia-kongói csimpánzon, khm, szerintem ne firtassuk, hogy került oda.)