A hangya egyik fő érdekessége, hogy bizonyos fajok esetén akár több millió, igen kis területre szorult állat ellátását kell megoldania. A hangya az állatvilág nagy logisztikusa. Más államalkotó rovarok, mint a méhek, sokkal könnyebb helyzetben vannak; repülve lényegesen nagyobb területet mozoghatnak be táplálékért. Egy-egy hangyaboly logisztikai szempontból ugyanolyan problémákat vet fel, mint egy nagyváros: élelmiszer-ellátás, közlekedés, köztisztaság, közbiztonság, nem beszélve a szórakozásról.
Egyes hangyafajok
gombakertészkedést folytatnak: a Közép- és Dél-Amerikában élő szabóhangyákat természetfilmen valószínűleg már mindenki látta. Sokkal érdekesebb dolgot csinál a mi házi hangyánk, amit a legtöbb kertben magunk is megfigyelhetünk. A házi hangya érdekessége ugyanis, hogy nem mi találtuk fel az állattartást, hanem ő. Az állatvilágban sok érdekes szimbiózis ismert, de a levéltetűtartó hangyák valamennyin túltesznek. A levéltetű váladéka édes, és bár megszerzése munkaigényes, megújuló erőforrás. Linné latin megállapítása (Aphis vacca formicarum, a levéltetű a hangyák tehene) legalább akkora közhely a biológia szakon, mint bölcsészeknél a To be or not to be. Avatatlan szemlélő azt gondolná, hogy a hangyák a katicabogárhoz hasonlóan eszik a levéltetveket. Elég azonban néhány percnyi megfigyelés, és láthatjuk, az értékes tetvek közé tévedt katicát bátran elkergetik, a tetvekben ellenben nem tesznek kárt. A hangyák a levéltetvek kakájára gerjednek, amelynek nagy a cukortartalma. Amikor a hársfák levelein csillogó, összefüggő ragacsot találunk, az is levéltetű-guanó. Egyszer meg kéne nyalatni valakivel, hogy kiderüljön, édes-e, de ahhoz kell valami hihető kerettörténet, mert egy jól informált amatőr természetbúvár nem feltétlenül hajlandó a koprofágiára. Még akkor sem, ha higiénikus, növényevő, szipókás rovarok ürülékéről van szó. Mindenesetre a tetűkakimezőket a méhek is felkeresik, a hársméz tehát igazán különc csemege, ha belegondolunk: levéltetűkaki méhköpettel. Ha a méhész esetleg beleturházik, szinte nincs is minőségromlás.
A hangyák
addig szekálják
a tetvet, míg egy kis cseppet ki nem nyom magából. Azzal aztán szalad haza a hatlábú fejőlány. A hangyák nemcsak úgy találomra szaladgálnak a tetvekhez, hanem kifejezetten őrzik őket, még az azonos fajú, de más bolyhoz tartozó hangyáktól is. Ezt senki sem hinné el, úgyhogy a tudomány bizonyítékokkal szolgált. Festékkel megjelölték a hangyát, amelyik a tetveket őrizte. Az illető nyolc napon át folyamatosan pásztorkodott, csak két hideg éjszaka tért vissza a bázisra. Egyszerű, de látványos módon igazolták, hogy egy-egy bolynak saját tetűnyájai vannak. A gazdanövényekbe radioaktív foszfort juttattak, ami idővel megjelent a levéltetvekben és az illetékes boly hangyáiban is. A közeli konkurens hangyabolyokban azonban nem. Az állattartáson kívül a rabszolgatartás is hangyatalálmány. A legismertebb rabszolgatartó faj, az Arizonában élő Polyergus breviceps néhány dolgozója felderítő útra indul, és ha megfelelő munkaerőre bukkannak, erősítést hoznak. A második hullámban már vagy ezer Polyergus rohanja le például a Formica gnava nevű hangya telepét, elrabolja a tojásokat, és azokat a saját telepén költeti ki már korábban elrabolt rabszolgákkal.
A fáraóhangya a panelházak sztárja. Picike, 2-3 milliméternyi, sárgásvörös, nem csíp, és nem harap. Trópusi eredetű, ezért a csótányhoz hasonlóan számára is ideális élettér a trehány módon hőszigetelt és nyílászárt hatalmas épület. Nagyjából az a jó neki, mint a csótánynak: 25 fokos hőmérséklet és 80 százalékos relatív páratartalom. Ilyenkor kb. 40 nap alatt lesz a petéből a hangyatársadalom munkára vagy harcra kész tagja (kb. 5 nap pete-, 22 nap lárva- és 10 nap bábállapot). Nálunk soha nem fészkel a szabadban; beltérben, jó melegben annál inkább.
A fáraóhangyák imádják az édességet, lekvárt, mézet, kólát, mogyorókrémet. Kórházakban valódi istencsapások. Egyrészt kevésbé idegenkednek a kórházi koszttól, mint a betegek, másrészt igen rosszul mutatnak, amint mindent összemászkálnak, harmadrészt adott esetben egy nyílt sebre is odamásznak vérplazmanektárt gyűjtögetni, így képesek a staphilococcus-, szalmonella- és pseudomonas-fertőzések terjesztésére. Kórházi jelenlétük mellett tehát elég kevés érv szól. És kórházban vagy azon kívül, de még bizonyos cipőpasztákat is örömmel fogyasztanak. A hangyák nem tánccal, hanem illatjelekkel, a talajon elhelyezett feromonokkal tájékoztatják a többieket a lelőhelyekről. A módszernek hála így rövid idő alatt döbbenetesen sok hangya verődhet össze a nyitva felejtett mézesüveg körül. A hangyák általában akkor is visznek valamit, ha mi nem látunk nálunk semmit: az elülső béltraktusukban tárolt ennivalót a bolyban teszik közkinccsé, táplálva a többieket. Az ivadékok etetése a fáraóhangyáknál nemcsak a jövő nemzedék számára létkérdés, a fáraóhangyáknál ugyanis olyan magas fokú a szervezettség, hogy az emésztés feladatát a lárvák látják el. És miután ők emésztettek, felöklendezik a kész táplálékot, úgyhogy egy fáraóhangya-fészekben mindig érdekes kérdés, mi lesz az ebéd.
A fáraóhangya jól irtható, de speciális célszerszámot, fáraóhangya-irtó szert kíván. Ha csak valami egyszerű rovarirtóval megyünk rá, előfordulhat, hogy gyanút fog, és nem viszi el egyből a királynőnek. Szemben a Combat fáraóhangya-irtó szerrel, mely láthatatlan mételyként dönti végromlásba a bolyt. A fáraóhangya ilyen módon könnyen kiirtható - lenne, ha mindenki tudná, mivel kell irtani. Ha ugyanis a szomszédságban, ami egy panelkomplexum esetében maximálisan kiterjedtnek mondható, szóval az emberbolyban valaki nem tudja, mivel kell irtani, akkor a maradék fáraóhangya-család hamarosan újra megkezdi a gyarmatosítást. A fáraóhangya-közösség ugyanis nem monarchia, inkább afféle matriarchális-arisztokratikus köztársaság: egy bolyban akár több száz királynő is élhet. Ezért aztán nem könnyű vele, a csővezetékek, szemétledobók mentén folytatott expanziójával hamar birtokba veszi a területet.
A fáraóhangya elleni
óvintézkedések
sokban hasonlítanak a csótány elleni védekezésre. Fél siker, ha elvágjuk a vízutánpótlást; megszereljük a csöpögő csapokat, valami brutálisabb fertőtlenítőt csöppentünk oda, ahol nem tudunk vízteleníteni. A nagyobb falrepedéseket, illesztési hézagokat kitöltjük, profik glettelhetnek vagy Siloplastozhatnak, de érdemes kipróbálni a Gumiám pasztát, ami orvosi műanyag fecskendővel (tű nélkül) pompásan bejuttatható a legreménytelenebbnek tűnő repedésekbe. Ha nem irtják ki, egy átlagos dolgozó úgy másfél hónapig él. A hímek két-három hét alatt halnak bele a semmittevésbe és a túlzásba vitt nemi életbe, a királynő akár egy évig is eltojogat.
A hangyairtás legbiztosabb módja, ha felfedezzük a bolyt. Izgalmas nyomozómunka, többnyire időigényes, de aki hangyafészket keres, az általában eléggé motivált. Csalétkeket helyezünk a feltételezett vagy megfigyelt vonulási útvonalak közelébe, és figyeljük, hogy a megszerzett táplálékot fuvarozó dolgozók merre veszik az irányt. Így általában eljutunk a fészekig, bár ez olyan testtartásokkal, négykézláb vizsgálódással és egyéb, a külső szemlélő által nehezen értelmezhető leselkedéssel jár, hogy a szomszédok addigra mind
hülyének néznek
A hangyákra testfelépítés, államalkotás, jövés-menés szempontjából kísértetiesen hasonlító termeszek valójában nem hangyák, hanem a csótányfélék rokonai. A termeszek mással táplálkoznak, számukra a cellulóz a minden, ők a trópusok nagy fakárosítói. Néha a sztárokat sem kímélik, emlékezetes például, hogy Rubén González, a Buena Vista Social Club muzsikusa régi zongoráját is szőrén-szálán megették a termeszek. Jószerével csak a páncéltőke, a billentyűk meg a húrok maradtak, és ha González mester zongorázni akart, be kellett kéredzkednie egy zenés mulatóba. A termeszek a hangyákkal szemben uniszexek, náluk a férfiak is dolgoznak, és a bolyban a királynő mellett ott él a király.
Egy többszörös hangyainváziótól sújtott lakás tulajdonosa soha nem hinné el, pedig tény: a hangyát számosan hobbiállatként tartják. Más műfaj persze, mint mondjuk a kutya, kommunikálni nem nagyon tudunk vele, legfeljebb következtetni tud: ha agyoncsaptuk, biztos haragszunk rá. Hangyát kisállat-kereskedésben még akkor sem árulnak, ha a hangya egy nyilvánvalóan kis állat. Így kénytelenek vagyunk magunk beszerezni a bolyt, ami - ha egyáltalán lehetséges - még csak emel a hangyatartás varázsán. Nyomozni kezdünk hát, hasonlóan, mint a lépcsőházi vadászatkor. A legjobb nyilván az lenne, ha a házban likvidálandó hangyakolóniát domesztikálnánk, de falrepedésekből még a legnagyobbak sem tudják kiimádkozni a királynőt. Mindenképpen laza talajra vagyunk utalva. Ha követtünk egy hangyaösvényt, és eljutottunk a telepig, húzzunk gumikesztyűt! A másik fontos felszerelési tárgy a gyalogsági ásó: military shopban általában kapni, de a legtöbb rendes háztartásban már úgyis van. Torokszorítóan izgalmas pillanatok következnek: hajsza a királynő után, életre-halálra. A dolgozókkal nem törődünk: minket csak a legnagyobb testű hangya érdekel, ami kb. kétszer akkora, mint egy átlagos proletár. Ha megvan a királynő, helyezzünk biztonságba néhány petét is. A petekeresés még a királynőzésnél is komolyabb feladat. A peték nem azonosak a hangyatojással, ami valójában már a báb, így jó, ha a hangyászszet nagyítót is tartalmaz. De összeszedhetjük a tojásokat is. És a királynő kényszerhonfoglalását követően hamarosan megkezdődik a járatok furkálása.
Előfordulhat, hogy a családtagok tiltakoznak a hangyatartás ellen: mi van, ha néhány szökevény elrejtőzik a lakásban, aztán addig szaporodnak és sokasodnak, míg végül fontolóra nem vesszük az emigrációt. Nos, a kétkedőknek igazuk van, ez a veszély valóban fennáll. De az emberi fajt épp az a példátlan kreativitás emelte ki az állatvilágból, ami olyan szellemi teljesítményekre ragad bennünket, mint a biztonságos hobbihangyatelep.
A hangyarezervátum biztonsági változata nem terráriumban van, hanem nagy, ötliteres dunsztosüvegben. Az üveg tetejét kalapáccsal-szöggel óvatosan kilyuggatjuk, hogy meglegyen a szellőzés, de a hangyák ne férjenek ki. Az üveget végül egy nagy tepsi vízbe állítjuk - bármilyen szervezettek legyenek is a hangyatársadalmak, a tutajépítés nem az ő asztaluk. Nedvességet azonban kisebb mennyiségben azért igényelnek: néhány naponta vizet kell juttatni a felszínre. A táplálás legegyszerűbb módja egy-két naponta kis cukrot szórni nekik, de érdemes kísérletezni, hogy idővel rájöjjünk, mik a kedvenceik.
A szárnyas hangyák valóban hangyák: sok hangyafaj időnként szárnyas hímeket és nőstényeket produkál a gyarmatosításhoz - a dolgozókat a hangyáknál szaporodóképtelenségük miatt nem tekintjük nőstényeknek. Abból a nőstényből lesz királynő, akit megtermékenyítenek, és talál egy családalapításra alkalmas helyet. Ha megvan, és sikerrel benyomakodott a lapos kő alá, elhullatja szárnyait, és megkezdi a petézést. A petékből először miniatűr hernyócskák lesznek, és több vedlés után bábozódnak be. Ezt hívjuk népiesen, nem túl tudományosan, de annál szemléletesebben hangyatojásnak. A bábokból nagyon hamar kifejlődnek az első dolgozók, így a királynő fellélegezhet: most már nem neki kell boltba járni.
Winkler Róbert
