Kétszer próbálkoztam a sündisznótartással. Egyszer még a gimiben, az esti futás alkalmával találtam egyet. Hazavittem, és ahogy elengedtem, bemászott a cipősszekrény alá. Ennivalót nem fogadott el, sem a gyümölcs, sem a sajt nem kellett neki. Nem úgy, mint a szekrény alá néhány hónappal korábban begurult kis naftalingolyó, azt egyből bekapta. Már akkor is sejtettem, hogy ami rossz a molyoknak, az az emlősöknek sem tesz feltétlenül jót, ezért is örültem, amikor láttam, hogy lenyelni nem tudja, csak szorítja a kis fogaival. Végül egy vödröt teleeresztettem, és vízbe fojtást imitáltam, erre már eleresztette a golyót. A rossz tapasztalatok tükrében attól tartottam, a lakásban a bőség zavarában megtébolyodva különb dolgokat is megpróbál majd elfogyasztani, jobbnak láttam foglyul ejtése színhelyén szabadon ereszteni.
Második sünszelídítési kísérletem lényegesen rövidebb ideig tartott. Sorkatonai szolgálatom idején már megint a rendes esti futásom alatt botlottam sünbe. A sündisznót jellegzetesen passzív védekezése folytán minden állatnál könnyebb elkapni, megfogtam hát, okszidiánkék MN márkájú melegítőmbe bugyoláltam, és vittem a szobába. Eleinte én voltam a sztár, a sünt se helyezhettem máshova, mint a szobaparancsnoki ágyra; Bácskai tizedes kifejezetten ragaszkodott hozzá, hogy nála mutatkozzon be a becses vendég. Körülbelül három perce tanulmányozhattuk a sünt, akiről Bácskai tizedes bölcs kinyilatkoztatással meg is mondta, hogy tudjátok, mi ez? Egy SÜNDISZN"! Majd amikor mindenki vadul röhögött, naná, majd strucc, sértetten magyarázta, hogy lehetett volna sünkutya is, csak az egy kicsit más, egyszóval nagyjából itt tartottunk úgy három perc után, amikor a sün tüskéi közül hihetetlenül gyors és
népes bolhaexodus
vette kezdetét. Minden irányban, a szobaparancsnoki vaságyat borító keki daróctakaró teljes felületén. Aki az ágyra támaszkodott, annak már szaladtak is fel a kezén, lett nagy pánik. Bácskai tizedes azonnal ki is adta a parancsot, vidd innen ezt a kurva sünt, amit anélkül teljesítettem, hogy megkérdeztem volna, disznót vagy kutyát, mert az én kezemre három bolha is felszaladt (a nyugat-európai, sötét mellszőrű, tömpe orrú alfaj a sündisznó, a keleti, fehérebb, hegyes orrú a sünkutya).
Ha nem is tudjuk megszelídíteni, nyugodtan hazavihetjük, és tehetünk vele jót. Ha kivakarjuk a bolhákból, nem biztos, hogy hálás lesz, de a jótett helyébe sem mindig a jótett alanyától kell jót várnunk. Meg lehet fürdetni bolhasamponban, bár ezt fogja a legkevésbé élvezni, mert esetleg beugrik neki Manci néni, akit épp vízbefojtásos-kigömbölyítéses módszerrel ölt meg egy kreatív róka. És a hatás sem olyan tartós - sünbolhátlanításra tökéletesen megfelel a kutyákon-macskákon alkalmazott bolhapor. A sün számos betegséget és élősködőt hordoz, úgyhogy miután bolhátlanítottuk (más bolhafaj lakja, mint a kutyát, macskát vagy embert), adhatunk neki kutya-féreghajtót is.
A rókák egyébként nemcsak vízbe görgetik a sünt, hanem rá is pisilnek, amitől hasonlóképp kiegyenesedik. Az öreg Brehm szerint mókás dolog, ha az összegömbölyödött sünire cigarettafüstöt fújunk: egészen elszédül tőle, kiegyenesedik, és jó néhány lépésbe telik, míg teljesen magához tér. És akkor Brehm papa még nem is próbálta a marihuánát.
A rávizeléses módszert néha kutyák is megtanulják; ők kétségtelenül nem a táplálékszerzés, hanem az arcátlan, megközelíthetetlen tüskés lény elleni bosszúállás miatt. Az erdőben élő sünöket veszélyeztetik a vaddisznók is, akik egyszerűen széttapossák védelmi rendszerét, majd elropogtatják, ha nagyon éhesek. Régebben
az ember is fogyasztotta,
nem annyira tápértéke, mint vélt gyógyhatása miatt. A rómaiak a Kr. e. 4. században háziasították - akkoriban a rómaiak elég puritán, humortalan és nem túl fantáziadús népség voltak, úgyhogy elsősorban azért tenyésztették, hogy a tüskés bőrét gyapjúkártolásra használják, és hogy a maradék kárba ne menjen, a húsát megették.
A többi ellenségével már nagyobb sikerrel küzd meg, a kevésbé furmányos rókák és kutyák ugyanúgy nem árthatnak neki, mint a vadmacskák, és náluk nagyobb ragadozó Magyarországon nincs. A sün még a viperával is elbánik, előremereszti a fejtüskéit, és beleharap a kígyóba, az meg nem tud hozzáférni a méregfogaival. A sün, ha nem is immunis a kígyóméregre, elég jól tolerálja, amennyiben a vipera mégis bevisz egy balhorgot. A harc mindenesetre a kígyót viseli meg jobban, ami érthető is, és amikor elfáradt, a sün egyre arcátlanabbul támadja és harapdálja, végül a még élő ellenfelet el is kezdi megenni.
A sünszex
a karikatúrarajzolók egyik kedvenc témája - a tüskék tényleg akadályozzák a párzást. Főleg ha a lánynak nem tetszik a fiú. Védekezésül még neki is szalad, de lehet, hogy csak felmereszti a tüskéit, máris fuccs a kupakolásnak. Egyébként a hím órákig köröz a nőstény körül, és ha az udvarlás sikerrel járt, az lesimítja tüskéit. Így meg persze csúszik a háta, úgyhogy a hím gyakran beleharap a vállába, úgy tartja magát. Számos alkalommal esnek egymásnak, mint a hörcsögök, aztán ki-ki megy a dolgára.
A sikeres fajfenntartásban nagy szerepe van szaporaságának: egy nőstény egy évben két almot is világra hozhat, az annyi, mint kétszer hat-nyolc kis sün. Ez alapján el is lehet képzelni a magas sünhalandóságot, hiszen soha nem lesz belőlük még kétszer annyi sem, mint az előző évben. A párzási időszakot leszámítva, magányos állat, de ha egy területen elszaporodik, kialakul az állatok közt valamilyen hierarchia. Éjszakánként több száz méternyi területet is bejárnak, és amikor néha találkoznak a konkurens hímek, a kívülálló számára komikus harcban döntik el a főnökség kérdését. Kárt természetesen nem tesznek egymásban, a tüske elsősorban védekező fegyver. Éjszakai túráik végeztével visszatérnek fészkükre, de néhány naponta újabb helyen vernek tanyát, lehetőleg egy nagyobb kő vagy farakás alatt. Térhódítása parkosabb városrészeinkben évtizedek óta tart, de például a Gellért-hegyen egyeseket már kezd nyomasztani a hatalmas sünlétszám. Mindenfelé kövér sünmamák sétáltatják népes szaporulataikat, és ha valamelyik gyerek elmarad, és pánikba esik, csak füttyent egyet, anyu visszaszalad érte.
Egy állatnál rendszerint az értelmesség jele, hogy nem fél az embertől, a sünnél azonban pont fordítva látja a szakma: alapjában véve felettébb bölcs dolog félni az embertől. A sün viszont az emlősök egyik legrégebbi családjához tartozik, legalább 50 millió éve létezik mai formájában. Épp ez a sün egyik fő érdekessége: nála kifinomultabb, később kialakult emlősfajok kihaltak, vagy a kihalás szélére sodródtak, mert nem tudtak alkalmazkodni a változó körülményekhez, különös tekintettel az emberre. Közben pedig a jó öreg sündisznó rendületlenül röfög az őszi avarban. A tüskék és egyéb, bőrből kinövő védelmi berendezések ősi emlőscuccok, a tobzoska, a tatu és az övesállat is a legrégebben kialakult emlősök közé tartoznak. Tüskéi nem cserélődnek folyamatosan, mint a vedlő kutya szőre, de ha egy-egy szál elveszett, azt pótolja. Már maga a "rovarevő emlős" is meglehetősen ősi kategória, ilyenek rajta kívül a cickányok vagy a vakondokfélék. A rovarevés persze nem fedi tevékenységi körét a maga teljességében. Eszik meztelen csigát, lemészárolja az egérfiakat, ha megtalálja a fészket, és esetenként földön fészkelő madarak fiókáit is megeszi.
Eszik gyümölcsöket is, de nem olyan vicces módszerekkel, mint amilyenek a rajzfilmekben vannak: nincs hempergéses körteösszeszedés és hazaszállítás, annál is kevésbé, mert a sün felmeresztett tüskékkel nem tud kiegyenesedni, tehát hemperegni sem.
A tüskéken történő
gyümölcsszállításnak
annyi valóságalapja van, hogy időnként a szaga álcázására hempereg a fűben, és ha közben valami szottyadt gyümölcs ráragad a hátára, nem sokat törődik vele. A rovarevés, legalábbis a mérsékelt égövi rovarevés igazi buktatója, hogy télen nincs rovar, legalábbis hozzáférhető imágó formában nincs. A rovarevők télen elpusztulnak, miután lerakták télálló petéiket, vagy melegebb éghajlatra távoznak, vagy addig valami mást esznek. A sün téli álmot alszik, ami a rovarevő emlősök közt egyedülálló, és bár a téli álom sokban segíti a faj fennmaradását, az egyes sünalanyok számára rengeteg kockázatot rejt.
A téli álomhoz ugyanazzal az izomcsoporttal (bőrizomtömlő) gömbölyödnek össze, amivel a védekezéshez is. Téli álomhoz a sün 6 fokra csökkenti a testhőmérsékletét, de ha felébresztik, elég könnyen magához tér, és visszanyeri rendes 35 fokos alapjáratát. Az ébredés azonban nagyon megterheli a szervezetét, ilyenkor hamarosan rátör a farkaséhség. Ha egy téli melegfront ébresztette fel, és nem a tavasz, az katasztrofális következményekkel járhat számára, mert egy néhány napos verőfénytől még nem jönnek elő a rovarok, és nem lesz mit enni. A télen elhullott sündisznók általában nem a fagyba pusztulnak bele, hanem az egy-egy enyhülés miatti felébredéseket követő kalóriahiányba.
A kerti sünöket
sokféleképpen támogathatjuk.
Nyáron igen hálásan fogadnak akár egy tányér vizet is, felbukkanásuk az alkonyi órákban várható. A vízen kívül adhatunk nekik tejet, felvizezve, persze fogságban nem szabad kizárólag tejen tartani. Kaphatnak darált húst vagy kutya-macska eledelt, tejbe áztatott kenyeret vagy egyéni kísérletezés függvényében bármit, persze az ésszerűség határain belül (tehát a barackot ne a tejjel). Hálás dolog sünt etetni, ezért az angolok már 1964-ben átfogó vizsgálatot végeztek, mit szeretnek a sünök. A slágerlista:
1. konzervlazac,
2. csirke,
3. rakott hús,
4. lágy tojás,
5. főtt krumpli és sárgarépa (nyersen, köszönik, nem kérik),
6. gyümölcsök és gyümölcslevek (narancs, eper, ananász, datolya, barack, szőlő, áfonya és alma).
A felkínált száz rovarfaj közül csak a katicabogarat nem ették meg. A tüske sok minden ellen védi, a kertben azonban így is
számtalan veszély
leselkedik rá. Mivel nappal alszik, kaszálás vagy fűnyírás előtt illik átvizsgálni a területet, mert elég szívfacsaró látvány egy süni szétnyílt bőrrel a hátán (a szomszéd volt a tettes). Lehet, hogy a kerti tűzrakó hely alá vackolnak téli álmot aludni, úgyhogy tüzelés előtt azt sem árt körültekintően megvizsgálni. És persze, amilyen kis buták, az úszómedencébe is beleesnek, aztán belefulladnak, mert nem tudnak kijönni. Ezért éjszakára mindig kell a vízbe lógatni valami sünhágcsót, például drót csirkehálót vagy legalább egy kapanyelet, amin kikapaszkodhat.
Viszonylag jól lát, bár az ilyen apró, fekete gombszemű állatokból ritkán lesz elismert sportlövő. A hallása nagyon jó, hangosabb cuppantásra, tapsra, csattanásra összerezzen, de igazából nem ijed meg, és ha megszűnt a hang, egykedvűen folytatja, amit elkezdett. A vadászatban jó hasznát veszi kitűnő szaglásának is, a meztelen és házas csigákat szagról, nyomkövetéssel találja meg.
Mondják, az emberiség technológiai fejlődésében az a legnagyobb katasztrófa, hogy az állatok nem tudnak vele lépést tartani: egy nyúl vagy róka egyszerűen nem érti a nyolcvannal közeledő autót. Igaz, nekünk is szocializációs évekbe kerül, míg megértjük, hogy meg kell állni az úttest szélén és körülnézni. A nyulak, rókák és szarvasok legalább félnek az autóktól, és viszonylag jó esélyük van, hogy épségben átszaladjanak. A sün viszont nem fél, és az aszfalton közeledő veszedelem ellen ugyanúgy védekezik, mint az ükapja ükapjának az ükapja, ha vadmacska közeledtére lett figyelmes az erdei ösvényen: kényelmesen összegömbölyödik. Autó ellen ez a legrosszabb; rengeteg süni végzi a kerekek alatt. Egyébként akár tíz évig is elélhetnek - ez persze inkább a fogság teremtette ideális körülményekre értendő. A valóságban a sünök fele nem éri meg az első születésnapját, és a várható átlagos élettartamuk két-három év.
Winkler Róbert
