Valószínűleg minden gyerek tudja, hogy a fülbemászó egy dolgot biztosan nem csinál: nem mászik fülbe. Ezt tehát tudjuk, de nem igazán hisszük
- nem zörög a haraszt, ugyebár, és a fülbemászó kecses, hajlékony testét mintha a jóisten is kifejezetten fülbe mászásra teremtette volna.Az angolok szerint egyszerű félreértésről van szó. Az angol earwig kifejezés szerintük az earwing torzulása, az earwing pedig arra utal, hogy rövidke szárnyfedői fül alakúak. Elég meredek okoskodás. Németül Ohrwurm, fülféreg, náluk nem volt félreértés.
Oroszul uhovjortka, kb. fülficánkoló. Latin neve Forficula auricularia, melyből a forficula ollót jelent, az auricularia pedigÉ?
Magyarul meg ugye végképp félreérthetetlen. Ha tehát ennyi nép állítja, tényleg valószínűtlen, hogy ne mászna fülbe. Mindenesetre szeret olyan helyen elbújni, ahol a hasa a padlóval, a hát a plafonnal érintkezik, és ilyen célra tulajdonképpen az emberi fül is megfelel. Elképzelhető, hogy amikor hajdan az emberiség gyakrabban aludt a szabadban, a puszta földön, előfordultak ilyen túlkapások.
A fülbemászó-szkeptikusok arra helyezik a hangsúlyt, hogy nemcsak állattanilag, de kertészeti szempontból is
mindenevő
Ragadozóként kisebb rovarokra vadászik. Növényevőként megrágja a babot, céklát, dáliát, epret, fejes salátát, gabonát, komlót, krizantémot, krumplit, kukoricát, lóherét, retket, rózsát, sárgarépát, szamócát, szénát, szegfűt - mondhatni, egészséges életmódot folytat. A felsoroltakon kívül szinte bármilyen gyümölcsből előmászhat, mindig nagy siker és étvágynövelő tényező, ha mielőtt harapnánk egy nagyot, kijön a barackból vagy almából. De megeszi a szemetet is, valamint a virágok porzóit és bibéit, ez sokkal nagyobb kárt okozhat, mint amikor magát a termést dézsmálja. A fülbemászó bioirtására a csapdás módszert ajánlják: tegyünk ki este szájával lefelé fordított virágcserepet, alatta esetleg egy kis nyers krumplival. Reggelre a helyi fülbemászó-népsűrűségtől függően nyüzsögnek majd alatta a tőrbe csalt áldozatok, akiket hangulatunktól függően kivégezhetünk vagy közkegyelemben részesíthetünk.
Fülbemászó-csapdázásban lehetünk szorgalmasak, de meg sem közelíthetjük a Colorado Egyetemet, melynek oktatói és hallgatói 1999-ben példátlanul kiterjedt fülbemászó-vadászatot folytattak. Annak akartak ugyanis a végére járni, hogy védhetők-e a gyümölcsfák fülbemászó ellen a fatörzsre tekert ragacsos szalaggal. Európában az efféle biokertészet viszonylag ritka, nálunk még a Dél-Európában bevett meszelés se nagyon járja, Amerikában azonban fontos volt, hogy tisztázzák, mennyiben hatékony a kétoldalas ragtapasz. Több gyümölcsösben, almásokban és barackosokban, fűben és a fakoronákban helyeztek el számtalan műanyag csapdát - a kísérlet dokumentációja hónapokra lebontva taglalja az egyes hónapokban talált fülbemászók bruttó számát és a csapdánkénti átlagot. Mert a csapdák száma néha változott: az esős időben beázott műanyag odúk és a beléjük dagadt búzadara-csalétek nem tette volna vonzóvá a fülbemászók számára.
A kísérlet régi vita végére tett pontot. A fülbemászó ugyanis
tud repülni,
kis szárnyfedele alatt háromrét hajtogatott szárnya van, melyet a farokollójával bontogat ki. Hál´ isten, nem repül gyakran, mert az jelentősen rontaná a meghitt alkonyi séták romantikáját, de néha szárnyra kap. És, fittyet hányva a ragtapasznak, egyszerűen felrepül a barackfára. Az egyetemi fülbemászóprojekt végül salamoni következtetésre jutott: a fülbemászók fel is repülnek a barackfákra meg nem is, de érdemes a fatörzsre ragasztószalagot tenni, mert az ilyen fák koronájában 50 százalékkal kevesebb fülbemászót találtak.
A fülbemászók nemcsak a csapdákban, de egyéb, jónak látszó búvóhelyeken is tömegesen gyűlnek össze. Ennek ellenére nem igazán társas lények, nem az újabb meg újabb fülbemászópletykák iránti igény hozza össze őket - egyszerűen megegyezik az ízlésük a búvóhelyek tekintetében. Nagyon adnak a megfelelő hőmérsékletre és páratartalomra, ha ledobunk valahol egy vizes rongyot, szinte biztosak lehetünk benne, hogy másnapra hálás fülbemászó-kolóniára teszünk szert.
Kozmopolita állat, addig-addig dobáltak felelőtlen emberek nedves rongyokat óceánjáró hajókra, míg mára az egész Földet belakta. Több mint 1300 faja van, köztük olyan rémek, mint az 5 cm hosszú ausztrál Titanolabis colossea. A bőrszárnyúak rendjének legtöbb (és leglátványosabb) tagja a trópusokon él, vagy trópusi eredetű, de a mi kis közönséges fülbemászónk kifejezetten a mérsékelt égövet és a téli pihenőt igényli. Keresztapja, Linné 1758-ban adta neki a Forficula auricularia nevet, Amerikában viszont európai fülbemászónak hívják. Igaz tehát, hogy odaát kiirtottuk a bölényt, de legalább nem mentünk üres kézzel. Új élőhelyre kerülve, a fülbemászó hajlamos gyorsan túlnépesedni, aztán az erőforrásokért folytatott versenyben addig jojózik a populáció lélekszáma, míg be nem áll egy hétköznapi használatra alkalmas értékre.
A fülbemászólárvák már hasonlítanak a felnőttekre, csak világosabbak, nincs szárnyuk és lényegesen satnyább a frakkjuk.
A fogók
a fülbemászók leglátványosabb külső szervei, ettől lesz félelmetes, mint egy fordított szarvasbogár - a fogónak a fülbe mászásban játszott szerepére a babona nem tér ki. A legkönnyebben a fogók alapján határozhatjuk meg a nemét; a hímeké erőteljes, mint egy szarvasagancs, a belső élen jól látható fogazással. A nőstények fogója lényegesen karcsúbb.
Ahogy az éjszaka jobban látó állatok általában, ő is kevésbé lát élesen. A fülbemászó összetett szeme körülbelül 2 x 300 szemből áll - a szám miatt éppenséggel akár beretvaélesen is láthatna, a szemecskék nyílásszöge azonban nagy. Ez a szürkületi fényt jól összegyűjti, keresztrejtvényt fejteni azonban már nem lehet vele. Csápjai rengeteg tapintást érzékelő sejtet tartalmaznak, úgyhogy elsősorban ezeket használja tájékozódásra és ismerkedésre.
Alapjában véve éjszakai állat, de ha bekerül egy gyümölcsmosóba, változtat a terven. Egyébként csak olyankor találkozunk vele, ha valamit megmozdítunk, szétszedünk. Ilyenkor tehát nemcsak megijesztjük, de fel is ébresztjük, nem csoda, hogy láthatóan nem nagyon örül nekünk, amikor egy kéregdarab, moha, kő vagy ottfelejtett kerti szerszám megmozdításával földönfutóvá tesszük.
A fülbemászók nemi élete elég bizarr, amivel nincs is baj, csak az ember másképp gondolná bizarrnak. Tehát nem úgy kezdenek hozzá, hogy a fiú és a lány nyakig bekenik magukat fülzsírral, hanem egy csápolós előjátékot követően a hím ingerkedve csóválja a potrohát. Miután többször felfelé görbíti és oldalra billegeti, és kölcsönösnek bizonyul az érdeklődés, hátat fordít a nősténynek, és tolatva közelít. Mivel az ivarszervei neki sem a hátán nőttek, természetesen úgy fordítja a potrohát, hogy a hasa felfelé nézzen. És akkor összecsukott fogóval szépen, óvatosan becsúsztatja. Ekkor gyakorlatilag tantrikus szex veszi kezdetét; néha több mint egy órán át nem mozdulnak. A fogóknak ilyenkor állítólag fontos pozicionálási szerepük van, de azokat sem mozgatják, mintha szex közben mindketten leragadtak volna egy-egy tévéműsoron. Mert a fejük ellentétes irányba néz.
Párzani általában reggel vagy este szoktak, de az éjszakai életmód miatt ők teljesen mást értenek hajnali erekció alatt. Mivel a lárvák nyár közepén vedlenek kifejlett állattá, a nemi élet is csak ősszel kezdődik. A csípősebb hidegek elérkeztével csökken a libidó, és bár nem élnek stabil párkapcsolatban, általában egy nőstény egy hímmel ássa be magát télire. A tavaszi melegben aztán előbújnak, és megint pározgatnak, vagy ilyenkor már az 50-60 petéből álló petecsomó lerakása következik.
A nőstény, ha beköszönt az ősz, 50-100 fényes, másfél milliméteres petét rak, lehetőség szerint jó zsíros, déli fekvésű kerti földbe, egy kő alá. Az anya nem pusztul el, csak sok más rovarhoz hasonlóan beássa magát a földbe, és hibernálódva várja a tavaszt. Tavasszal aztán, amikor a lárvák fejlődésnek indulnak, a nőstény ivadékgondozásba kezd. Állandóan őrzi őket, egészen a második vedlésig. Még az apát is elmarja a közelből, és a betolakodóknak megmutatja, hogy a nőstény fogója is veszedelmes szerszám. A gyerekek túléléséhez legfontosabb, hogy az anya rendszeresen forgatja és végignyalogatja a petéket, egyszerre védve őket a kiszáradástól és a gombáktól. Bizonyos veszteség azért így is van; az elpusztult petéket megeszi. A peték a hőmérséklet függvényében akár tíz nap alatt is kikelhetnek, de húzhatják három hónapig is. A lárvakorszak 40-50 nap. A nőstény fülbemászó az ivadékgondozás miatt az egyik legtöbbet tanulmányozott rovar - más ilyen nincs. A méhek vagy a hangyák is gondozzák a petéket, de náluk nem a mama, hanem a bébiszitter-dolgozók.
Állítólag a középkori orvosi könyvek nemegyszer ajánlották, hogy siketség alternatív kezeléseként küldjenek egy fülbemászót a hallójáratba. Nyilván arra gondoltak, átrágja magát a dobhártyán, odabent meg csak föltalálja magát valahogy, oszt´ megjavítja a hallószervet.
Egyértelműen népszerűtlen állat. Szólnak mellette enyhítő körülmények, például hogy rengeteg levéltetvet pusztít el. Bizonyos biokertészek esküsznek is a fülbemászókra (a fakéreg alatt megrágja az almamoly bábját), de az ilyesmi inkább extrém példa, mint általános gyakorlat. Ha biokertész-társaságban kicsit leül a hangulat, érdemes megpendíteni, hogy oké, a barackosba fülbemászó nem való, de vajon almásban behozza-e az árát?
Winkler Róbert
