Könyv: Csak a szépre (Margay Sándor, Török Péter: 6:3 Az évszázad mérkőzése - és ami mögötte van...)

  • - legát -
  • 2003. december 4.

Zene

Margay Sándor, Török Péter: 6:3 - Az évszázad mérkőzése - és ami mögötte vanÉ

Margay Sándor, Török Péter: 6:3 - Az évszázad mérkőzése - és ami mögötte vanÉ

Amagyar labdarúgás éppen fél évszázada ért a csúcsra. Akkor persze még senki nem gondolta, hogy innen már csak lefelé vezet az út. Méghozzá olyan mélységekbe, amire nemhogy akkor, de még évtizedekkel később sem gondolt senki. Ám azzal, hogy ötven évvel az "évszázad mérkőzése" után összesen 457 (!!!) fizető néző volt kíváncsi arra, hogyan győzi le Észtország a magyar válogatottat a Wembley hőséről elnevezett Puskás-stadionban, valószínűleg mindenki számára egyértelművé vált: a hazai labdarúgásnak csak múltja van. Dicsőséges és szégyenteljes, mikor milyen, jelene és jövője azonban nincs.

Természetesen a londoni 6:3 a legédesebb emlék, nem csoda, hogy a kerek évforduló kapcsán ismét terítékre került. Ráadásul úgy, mintha tegnap történt volna. Nem számít, hogy már csak hárman élnek (Grosics, Buzánszky és a nagybeteg Puskás) az egykori Arany-csapatból, nem számít, hogy azóta jó néhány "évszázad mérkőzése" volt, nekünk örökre ez a meccs lesz a mámorforrás, a hivatkozási alap, a mindenség. Akkor is, ha már egy élő tanúja sem lesz annak, hogy mi történt 1953. november 25-én.

Tíz évvel ezelőtt november 25-ét a Magyar Labdarúgás Napjának nyilvánították, most az állami Pénzverő Rt. jelentetett meg emlékérmet - "középen mozgatható ezüstlabdával" -, két sportújságíró, Margay Sándor és Török Péter pedig könyvet írt az alkalomra. A 6:3 - Az évszázad mérkőzése - és ami mögötte van... az eddigi legpazarabb kiállítású könyv, ami a témában született, ám - mint ahogy a címből is kitűnik - a szerzők szándéka nem csak annyi volt, hogy egy díszes album kerüljön a polcra.

Persze arról, hogy mi volt a londoni siker mögött, hallhattunk már eddig is épp eleget. A csillagok szerencsés állásától Puskás Öcsin és Guszti bácsin át Farkas Mihályig szinte minden volt már az Aranycsapat "prima materiá"-ja. A legtalálóbb definíció Hadas Miklóstól származik, aki Stílus és karakter - Futballhabituológiai traktátus című tanulmányában (Replika, 1999/36.) a következőt írta: "Nem lehet nem észrevenni ugyanis a lényegi azonosságot a kommunista pártkongresszuson tiszti egyenruhában parádézó Puskás, a kommunista vezetők nőügyei kapcsán össze-kacsintó focisták és szakvezetők, a (sohasem tudható, mennyire beavatott) vámosok elől a szajrét biztonsági okokból elrejtő játékosok, a szokatlan csapat-összeállítást a válogatott meccs előtt tíz perccel zárt borítékban közlő Sebes Gusztáv, az egymást az edző titkos szempontjai alapján megfigyelő játékosok, valamint a jobbszélen játszó balszélső, a védőt játszó kapus, a hátravont középcsatár és a tudatosan válogatott formációk között. Igen, bármilyen különösen hangozzék is, a rendszer működésébe integrált hagyomány mellett a totalitarizmus mindennapi szürrealitása is szükségeltetett ahhoz, hogy a világ akkori legjobb labdarúgócsapata éppen Magyarországon szülessék meg és sikert sikerre halmozzon."

Mindaz, amit Margay és Török könyvében olvashatunk, egybecseng a leírtakkal, noha a 6:3... sokkal inkább emlékkönyv, sőt szoboravatás. A szerzők alapos munkát végeztek, lelkesen felkutattak mindent - nemcsak idehaza -, ami a témával kapcsolatos, így számos - sokszor pikáns - új információval gazdagodhat az olvasó.

Ki gondolta volna

például azt, hogy az angolok kilencvenéves hazai veretlensége korántsem szeplőtelen: 1863 és 1923 között ugyanis egyáltalán nem játszottak külföldi - értsd: nem szigetországi - csapattal, 1950-1953 között pedig hét meccsükből négy végződött döntetlenre. Mindez persze nem azt jelenti, hogy a magyarok teljesítménye értéktelenebb lenne, sőt az "évszázad mérkőzése" kifejezést sem mi találtuk ki, hanem az angol újságírók. Mint ahogy azokat az elképesztő híreket is, hogy Magyarországon 900 okleveles edző foglalkozik a csapattal, sőt megépült a Wembley pontos mása a Balaton mellett, ahol ködgépeket állítottak az oldalvonal mellé, hogy rekonstruálják a londoni időjárást. Vicces lehetett az a malőr is, hogy a mérkőzés előtt a koronás címeres magyar zászlót húzták fel a stadionban. Persze elnevetgélhetünk a hazai előkészületeken is, bár ez inkább már a "kis magyar pornográfia" része. A meccsre csak Sztálin halála után, Nagy Imre miniszterelnöksége alatt kerülhetett sor, mert Rákosi csak úgy engedélyezte volna a londoni utazást, ha az elébe járulók (Farkas Mihály, Barcs Sándor, Hegyi Gyula, Terpitkó András) garantálják (!) a magyar győzelmet.

Az ilyen "csemegék" mellett valószínűleg minden idők legrészletesebb - több mint huszonöt oldalas - tudósítását olvashatjuk magáról a kilencven percről, természetesen rengeteg képet és az magyar és angol játékosok életrajzát is tartalmazza a könyv. Az újdonság erejével hat, hogy a "magyar stratégia", a legismertebb játékosok (Puskás, Bozsik, Hidegkuti, Grosics, Czibor, Kocsis) felfedezése korántsem Sebes Gusztáv találmánya, hanem Gallowich Tiboré, aki 1945-1948 között volt szövetségi kapitány.

Nem lehet egy rossz szavunk Margay Sándor és Török Péter munkájára; kellemes karácsonyi ajándékot készítettek, azt kapjuk, ami egy ilyen kiadványtól minimum elvárható. Sajnos azonban a szerzők stílusa, a Nemzeti Sportból ismert erőltetett lazaság végigkíséri a könyvet. "Azt tartja a vén frázis, hogy minden kezdetet megelőz valami. Ha elismerjük e tételt, hogy a közhelytől nem az igazságtartalma miatt ódzkodunk, akkor esetünkben kéretik komolyan venni a klisét. Mármint, hogy minden kezdetet stb." Az ilyen jellegű eszmefuttatásoknak se szeri, se száma. Persze biztos van, akinek bejön ez a modorosság, de engem nagyon fárasztott, hogy úgy kellett kihámozni az információkat ebből a művirág-nyelvből.

- legát -

Aréna 2000-Carving, 2003, 195 oldal, 5980 Ft

Neked ajánljuk