Folytatólagosan hazudott a Ripost Juhász Péterről
A bíróság szerint egy szó sem volt igaz abból, amit a kormányközeli bulvárlap állított a politikusról.
A bíróság szerint egy szó sem volt igaz abból, amit a kormányközeli bulvárlap állított a politikusról.
A béke és a konszolidáció érdekében – ahogy közösségi oldalán fogalmaz a kormánypárti politikus.
A lap információi szerint felmerült az Emmi szétszedése, és visszatérhet Szócska Miklós is.
Egyetlen nap alatt 41 726 járművezetőt ellenőriztek.
Nagy felháborodást keltett a váci Duna-híd megépítésére vonatkozó tervekről írt cikkünk, de a tervek több helyi Facebook-csoportban is vita tárgyát képezték. Az önkormányzati újságban azóta megjelentek a tervezett nyomvonalak is.
Az Iránytű Intézet friss felmérése szerint Orbán Viktor abszolút a legnépszerűbb politikus.
A néhai miniszterelnök feleségét férje mellé temették.
Korábban már nyilvánosságra került a dátum.
„Akik hajtják az ellenzéki mókuskereket, azoknak eszük ágában sincs kiszállni. Amíg így van, a képlet nem fog változni.”
A külügyminiszter szerint egyre nagyobb a jelentősége a magyar-török együttműködésnek.
Kevesen érkeznek vonattal. A legtöbben az ukrán-magyar és a román-magyar határszakaszon lépnek be az országba.