A megkerülhetetlen - Portré Kásler Miklósról, az Országos Onkológiai Intézet főigazgatójáról

Belpol

Sebész, onkológus, 24 éve az Országos Onkológiai Intézet főigazgatója. Nevéhez köthető a rákgyógyítás centralizálása, módszertanok kidolgozása, de a szakma jelenlegi rossz helyzetéért is sokan tartják felelősnek.

„Nélküle semmi sem történik és történhet a magyar onkológiában.” „Feudalista uralkodó.” „Ő maga a magyar onkológia.” Kásler Miklós megítélése ellentmondásos; volt kollégái, az onkológustársadalom tagjai vagy a különböző egészségpolitikusok nem feltétlenül szimpatizálnak vele, ám vezetői és menedzselési képességeit mindenki elismeri. Igaz, sokan hozzáteszik: sok mindenben inkább csak a saját intézete érdekeit nézi, nem pedig az egész ország onkológiai ellátását. Önmagát kíváncsi, kompromisszumkerülő, a dolgokat a maguk komplexitásában szemlélő embernek tartja, mások szerint diktatórikus, katonás, erőből irányító személyiség, aki kitűnően polarizálja az intézetében dolgozókat, és jól használja politikai kapcsolatait. Utóbbiakat volt ideje kiépíteni: 24 éve vezeti az Országos Onkológiai Intézetet (OOI).

Kásler Miklós 1950-ben született Budapesten, értelmiségi családban, édesapja jogász, édesanyja pedagógus volt. Általános és középiskolai tanulmányait Sárváron végezte, a Szegedi Orvostudományi Egyetemen (SZOTE) szerzett diplomát, és tette le a sebészeti (1978), a szájsebészeti (1988), majd a plasztikai és rekonstrukciós sebészeti (1998) szakvizsgát. Klinikai onkológiai szakvizsgája csak 2009-ben lett. Dolgozni is a SZOTE-n kezdett 1974-ben, 1981-ben került az OOI-ba alorvosként. Később adjunktus, idővel a fej-nyak sebészeti osztály főorvosa lett. Főigazgató főorvosnak 1992-ben nevezték ki, az akkor már 1971 óta intézetvezető Eckhardt Sándort váltotta. Kásler egy interjúban erre úgy emlékszik vissza, hogy nem is volt más választása, mint megpályázni a pozíciót, hiszen az intézet kilenc dolgozói részlege mind az ő pályázatát támogatta az első helyen. Mások szerint azonban lett volna nála alkalmasabb a pozícióra, ráadásul a leköszönő Eckhardt sem őt favorizálta. Kásler azonban Antall József akkori miniszterelnök egyik kezelőorvosának a bizalmát élvezte.

Kásler Miklós átveszi a Széchenyi-díjat

Kásler Miklós átveszi a Széchenyi-díjat

Fotó: MTI

Az alapvetően jobboldali beállítottságú, politikai értelemben konzervatívnak mondható Kásler nemcsak a fideszes, hanem a baloldali kapcsolatait is jól használta és használja ki. (Erről lásd még keretes írásunkat.) Több volt egészségügyi miniszter elmondta lapunknak, hogy a nézetbeli különbségek ellenére jól lehetett vele együtt dolgozni, a mindenkori kormányzathoz és vezetőkhöz rendkívül lojális volt, mindenki „túláradó kedvességéről” beszélt. A teendőkben viszont sokszor nem egyezett a véleményük, az pedig egyértelműen érzékelhető volt, hogy a döntéseknél Káslernek a maga és az intézete felé hajlott a keze, például ha fejlesztésekről volt szó. Az egyik miniszter szerint az ő hivatali idején panaszok érkeztek az OOI-ra, amelyet ki kellett volna vizsgálni, ahogyan azt is, valóban Kásler a legalkalmasabb-e a főigazgatói pozícióra. „Nem akartam megválni tőle, de meg akartam nézni, milyen problémákról van szó és min kellene változtatni. Érdemben még el sem kezdődött a vizsgálat, amikor kaptam az akkori miniszterelnöktől egy figyelmeztetést, hogy semmilyen módon nem lehet hozzányúlni Kásler Miklóshoz, felesleges is vizsgálódni.”

„A rák nem ismer politikai határokat” – mondták sokan, amikor a főigazgató kapcsolati hálóját firtattuk, hiszen az elmúlt 20-25 évben sok politikus kezeltette az intézetben magát vagy valamely hozzátartozóját, ismerősét. „Ő pedig rendkívül segítőkész, mindig fel lehet hívni, ha szülő vagy közeli barát bajáról van szó.” Ennek köszönhetően olyan védettséget élvez, és olyannyira megkerülhetetlen, hogy nélküle alig valami történhet ma a magyar onkológiában.

Centralizáció

Onkológus szakemberek szerint egy országos intézetnek elsősorban az országos ellátás megszervezése és koordinálása volna a feladata, akár úgy is, hogy a gyógyítás háttérbe szorul. Ehhez képest a Kék Golyó utcai létesítmény valóságos gigaintézmény körülbelül 350 ággyal, naponta nagyjából 2 ezer ellátással, több mint 1000 munkatárssal, a fekvő- és járóbeteg-ellátás mellett kutatás-fejlesztési, oktatási, diagnosztikai feladatokkal, kiterjedt nemzetközi kapcsolatokkal. A túlterheltség valamennyi beszélgetőpartnerünk szerint óriási gond: a nagy betegszám miatt egy páciensre kevés idő jut, ráadásul az orvosok és ápolók száma nem növekedett; az ebből fakadó szervezetlenség és zsúfoltság pedig rányomja a bélyegét az ellátásra is. Nem szakmai szempontból van gond az orvosokkal, inkább az empátiát, a türelmet, az onkoteamben való munkát hiányolják.

Sokan Kásler Miklós érdemeként említik az onkológiai ellátás következetesen végigvitt centralizációját. Azt ugyanis hamar felismerték a szakemberek, hogy a daganatos betegségek kezelését szerencsésebb központokban megszervezni: így jött létre az a rendszer, melynek alapját a szűrések és a megelőzés adják, a következő szint a megyei kórházak diagnosztikái és terápiái. Erre épül a sebészetet és gyógyszeres kezelést végző intézmények szintje, a rendszer csúcsa pedig a 13 vidéki sugárterápiás központ (plusz a budapesti kettő, amelyből az egyik az OOI), és az ezeket összefogó regionális központok Szegeden, Debrecenben, Pécsen és Szombathelyen. A hálózat központja és a koordinálását végző intézmény az OOI. A központosításról azonban mindenki megjegyezte: nem elég az ellátás megszervezése, ugyanolyan fontos lenne a centrumokban a hasonló színvonal biztosítása, erről viszont pontos adatok híján keveset tudni. És persze elengedhetetlen volna a centrumok alá dolgozó megyei és kisebb kórházak fejlesztése, ám ezekben olykor katasztrofális állapotok uralkodnak.

A sugárterápiás központok némelyike vidéken igen jól működik (Kaposvár, Pécs), képes a betegek megfelelő ellátására, Budapesten viszont ez már nincs így. Van, aki a több központot, van, aki a több eszközt hiányolja, míg Kásler egy interjúban a kevés sugárterápiás szakember miatt kesergett. Az OOI vezetője ezzel azonban nem takarózhat, mondják kritikusai, hiszen az ő feladata a sugárterápiás szakemberek képzése.

Az ellátás egyenetlensége részben annak az objektív körülménynek a folyománya is, hogy míg régen a patológus megállapította a diagnózist, a sebész pedig operált, addig ma már – az orvostudomány hihetetlen tempójú fejlődése miatt – a kezelés korábbi néhány, belátható lépése mára több tucat, esetenként száz lépéssé bővült. Ezt a bonyolulttá vált folyamatot kellene a maga egységében átlátni és finanszírozni. Amikor a szakemberek a különböző régiók és a különböző kezelési formák egyensúlyban tartásáról beszélnek, ezt a fajta szemléletet értik alatta. Például az OOI új sebészeti tömbjében immár több műtétet lehet végezni, a tavalyi 900 milliós fejlesztés jóvoltából a mellkassebészeti osztályon tavaly decemberben megtörténhetett az első magyarországi tüdőtranszplantáció – ugyanakkor 2009 óta nem volt rákellenesgyógyszer-befogadás (még ha egyedi méltányossági kérelemmel sok mindenhez hozzá lehet is jutni, az azonban drágább és bonyolultabb eljárás). Az onkológiába áramló uniós és fejlesztési pénzekről nem nehéz Kásler Miklósnak dönteni, hisz az Onkológiai és Sugárterápiás Szakmai Kollégiumnak (illetve, átalakulásával a Tagozatnak) majdnem a főigazgatói kinevezésétől folyamatosan tagja, majd elnöke – jelenleg is.

A legtöbben mégis azért kritizálják, mert adatok híján a rendszert átláthatatlannak tartják. „Az adatok megléte, helyessége, központi információs bankok létrehozatala nélkül egy országos intézet nem lehet példamutató” – mondta egy forrásunk. Enélkül nem transzparens a centrumok működése, nincs objektív mérőszám az ellátás minőségére. A Nemzeti Rákregiszter – működését bár 1999 óta törvény írja elő – a gyakorlatban nem funkcionál. „Ez régi mulasztás, nálunk nincs az adatgyűjtésnek kultúrája. Ha nem jelentik be az eseteket, ha ezt senki nem kéri számon, nincsenek konzekvenciák, és nem lehet számon kérni sem. A sötétben fél az ember, de ha felkapcsolja a villanyt, lehet, hogy valóban van oka félni” – vélik a megkérdezett szakemberek, akik a szakma közös bűnének tartják a diszfunkcionális regisztert. Kásler a regiszterről néhány éve azt mondta, hogy ezek az adatbázisok minden országban máshogy működnek, a magyar adatok pedig pontosak és jól kereshetők. Több onkológus szerint a lehetőség megvan egy jól működő rendszerre, csupán az OEP informatikai bázisával kellene összekötni a regisztert, és ki kellene kényszeríteni az adatok pontos lejelentését – és ez utóbbi éppen az OOI hatáskörébe tartozna.

A szűrésekért is lobbizni kellene. „Ha Kásler a sarkára áll, ma Magyarországon olyan elterjedt lenne a vastagbélrákszűrés, mint a méhnyakrákszűrés. De talán ma már kevésbé harcos, vagy egyszerűen ő is tudomásul vette, hogy a kormánynak nem prioritás az egészségügy.”

A nemzetközi kapcsolatok ápolása, a tanulmányutak szervezése, a magyar onkológia hírnevének népszerűsítése szintén a feladatai közé sorolható, és e területeken Kásler és az OOI jól teljesít.

A szakma menedzselése

Kásler nevéhez kötődik Európa egyik első rendezett és átfogó szakmai protokollrendszere, amelyet a 90-es években írt a kollégáival együtt. Igaz, egyes szakmabéli forrásaink szerint ez nem klasszikus értelemben vett protokoll, mivel nem széles szakmai konszenzus alapján jött létre, hanem az OOI munkatársainak egy része írta; a legnagyobb baj vele az, hogy bár néhány módosítás történt, nem követi dinamikusan a változásokat. Többen szerencsésebbnek tartanák a folyamatosan frissülő nyugat-európai és amerikai mintákat követni, hiszen az „európai rák nem különbözik a magyar ráktól”. Néhány éve volt is kísérlet arra, hogy a nyugati módszertanokat átveszi a hazai onkológia, de a gyakorlatban továbbra is a Kásler-féle protokoll a mérvadó.

Az OOI a képzésekben is fontos szerepet játszik: együttműködik a Pécsi Tudományegyetemmel és a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemmel is, a Semmelweis Egyetemmel viszont korántsem felhőtlen a viszonya. 2000-ben az egyetembe integrált Haynal Imre Egészségtudományi Egyetemen működött onkológiai tanszék, melyet 1998 közepétől Kásler vezetett. A beolvadás után a Haynal tanszékei a kevés munkatárs miatt lassan elsorvadtak, így az egyetem Kari Tanácsa megszüntette azokat, beleértve az onkológiát is. Az egyetem ezek után az OOI-tól függetlenül akart felállítani onkológiai tanszéket, ez azonban meghiúsult. 2014-ben aztán maga az OOI hozott létre egy tanszéket. „Az egyetem nagy hibát követ el, ha egy ilyen alapvető diszciplínának a vezetését és befolyását kiadja albérletbe. Az OOI-ban létező onkológiai tanszék ráadásul virtuálisnak mondható, csak az oktatással foglalkozik” – mondta erről egy forrásunk.

„Káslerről nem lehet csak jót vagy rosszat mondani” – hangsúlyozta szinte mindegyik beszélgetőpartnerünk. A rákos megbetegedések számát és az emiatti magas halálozási arányt látva logikus a kérdés: milyen felelőssége lehet mindebben az OOI-nak és az azt 24 éve vezető Kásler Miklósnak? Egyrészt a lakosság életmódját, a szűréseken való kis arányú megjelenést igazságtalan volna egy gyógyító intézményen számon kérni. Másfelől viszont bőven volna mit javítani az OOI-ellátás színvonalán, a transzparens minőség-ellenőrzésen vagy az adatszolgáltatás terén. Egy ilyen szilárd alapon a változások kikövetelése, a mindenkori egészségpolitikai döntéshozók aktív befolyásolása elvárható volna a központi intézménytől és annak vezetőjétől. „Kásler jelentős életművet tett le az asztalra, egy idő után viszont kevésbé lett fontos számára a szakma megszervezése: magára zárta az ajtót és nem vette figyelembe, mi van az OOI-n túl. Hatalmas mennyiségű az elvégezetlen munka, és ennek nincs gazdája. De ne legyenek illúzióink, ha Kásler Miklós holnap eltűnne a főigazgatói székből, sokkal rosszabb lenne a helyzet” – mondja egy volt kollégája.

Kásler idén 66 éves, kinevezése most először nem visszavonásig szól. Egyszer úgy nyilatkozott: „Amíg Fidesz-kormány van, addig ő vezeti az OOI-t.” Szócska Miklós egészségügyi államtitkár távozása után, 2014-ben egyébként felmerült Kásler neve is utódként, ám forrásaink szerint nemet mondott, tudván, hogy az államapparátusból „nincs visszaút, az nem egy nyugdíjas állás”. Az intézeten belüli életet jól ismerők szerint már megkezdődött a mozgolódás és a felkészülés a Kásler utáni időkre. Szakemberek szerint jót tenne az intézménynek és a szakmának is, ha egy fiatal, menedzserszemléletű, az intézet falain kívülről érkező igazgatót kapna az OOI.

Nemzeti Nagyvizit

Kásler kiváló politikai kapcsolatairól árulkodik az is, hogy az áprilisban kirobbant MNB-alapítványok pénzköltéséről szóló hírekben az ő neve is szerepelt. Az onkológus professzor ugyanis műkedvelő történész (arra különösen büszke, hogy már a középiskola alatt helytörténeti és történelmi versenyeken indult és ért el országos és megyei szinten is dobogós helyezéseket), Nemzeti Nagyvizit c. műsora a köztévén és rádión hosszú évekig ment, majd egy hatkötetes könyv formájában meg is jelent annak a Kairosz Könyvkiadónak a gondozásában, amely erre 39 millió forintos PADA-támogatást kapott. Az alapítványok szerint a sorozatra azért volt szükség, mert „a Nyugatról érkező, erősen globalista történelemszemlélet ellensúlyozására szükséges a magyarság történetének nemzeti érzelmű és szemléletű bemutatása, a hazafiúi érzelmek erősítése”. A gyakorlatban ez többek között magyar őstörténet-kutatást, a hun-magyar rokonság, vagy a Szent Korona-tan vizsgálatát jelenti. Külön érdekesség, hogy Kásler egy másik jegybanki alapítványnak, a PADOC-nak az egyik kuratóriumi tagja.

Neked ajánljuk