Közterületen fogták le és bántalmazták a Ligetvédőket a Valton biztonsági emberei

  • Nagy Gergely Miklós
  • 2018. április 26.

Belpol

Hátba rúgás is volt, egyiküket mentő vitte el.

Tegnap este dulakodással és kényszerítéssel folytatódott a Ligetvédők és a Valton-biztonságiak küzdelme a Dózsa György úton – derül ki a Narancshoz eljutott videófelvételekből.

A történet dióhéjban a következő: a civilek a lezárt építési terület bejáratánál, azaz közterületen folytattak állításuk szerint bejelentett, azaz teljesen szabályos demonstrációt, amikor az építési területről munka-, egész pontosan faátültető gépek akartak kijönni. A civilek ezt meg akarták akadályozni – és ezután következtek az igazán kemény jelenetek.

Antal Nikoletta Henrietta

Antal Nikoletta Henrietta was live.

Az építési területről a gépek kihajtásakor szervezetten többtucatnyi valtonos biztonsági őr áradt ki és egyszerűen arrébb tuszkolták a Ligetvédőket, akiket állításuk szerint bántalmaztak is. Ezen a 168 Óra online felületén közzétett videón például jól látszik, hogy több valtonos egyszerűen lefog egy közterületen álló civilt, azaz kényszerítik, noha erre semmilyen jogi lehetőségük nem lenne. A kocsik kihajtásakor több ilyen incidens történt a civilek kárára, ezen a felvételen láthat belőle többet is.

false

Külön kérdés, hogy ekkor a rendőrség mégis hol volt. Kérdéseinket elküldtük nekik, illetve a Valtonnak is, ha megjön a válasz, azonnal közzétesszük.

Itt például egy másik tüntetőt egyszerűen elhúztak a biztonságiak (a videón 1:30-nál a jelenet):

false

 

Négy valtonos egy civil ellen (1:51-nél):

false

Pár másodperccel később:

false

Itt pedig (5:43-nál) a legalattomosabb jelenete az eseménynek: egy ligetvédőt a háta mögött, a platón álló biztonsági rúg hátba:

false

 

Minek következtében a civil földre kerül…

false

Onnan áll fel:

false

Tegnap este úgy értesültünk, hogy az egyik civilt az események miatt mentő szállította el.

Ezen a videón pedig (3:50 után) az egyik jelenlévő utóbb így foglalta össze a történteket:

„Követtük a kiemelőmasina útját, és még mielőtt bármilyen akcióra sor került volna részünkről, kitódult 25 vagy 30 biztonsági ember, elkezdtek lökdösődni, félretolták, akik az útban voltak, volt egy pár szék, azokat felrugdosták, kitört egy kis lökdösődés, ami aztán erősen eldurvult. (…) a Nikót földhöz vágták, egy másik fiatalembert megrugdostak, többeket szájba vágtak.”

Cikkünket folyamatosan frissítjük!

1, Megrázó felvétel, ahogy leütnek egy tiltakozó nőt.

2, A rendőrség már nyomoz garázdaság miatt.

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.