Mi köze van széles tömegeknek ahhoz, hogy egy vonat, amelyre fel se akarnak szállni, késik-e vagy sem? – érvelt Lázár János amellett, hogy miért felesleges térképre tenni, hol mennyit késnek a vonatok. Aki késett, az maga is tudja, hogy késett, tette hozzá megszokott magabiztosságával.
Igen, János, ez így van. Hadd tegyek hozzá még pár hasonlóan kimagasló bölcsességet, ami ide passzol, szerintem hasznosítani is érdemes lenne ezeket a következő önégetésen. Aki csípőprotézisre vár, az maga is tudja, hogy 2034-re kapott időpontot. Akinek kórházi fertőzés, műhiba, hanyagság vagy amiatt halt meg közeli hozzátartozója, mert nem ért ki időben a mentő, az maga is tudja, miért nem él már az anyja, apja. Akinek funkcionális analfabéta a gyereke, az maga is tudja, hogy a közoktatásban nem tudták megtanítani az értő olvasásra, helyette közölték vele, hogy nyilvánvalóan hülye.
Igen, János, mi mind tudjuk, akik érintettek vagyunk.
Elmondhatjuk, hogy szinte valamennyi honfitársunk érintett valami hasonló témában, amit a magyar államnak, valamelyik intézményének, szervezetének kellett volna menedzselnie, megoldania, de nem sikerült. Hát van ilyen, gyerekek, mit kell itt idegeskedni – ugye, János, ezt szerette volna mondani? Hát kinek mi köze van egy halotthoz, egy problémás iskoláshoz, egy sántikáló nyugdíjashoz vagy egy vonatozgató egyetemistához, tényleg, mi közünk van bármihez ebben az országban?
Nagyon sok.
A kormány lassan 16 éve szisztematikusan titkol el adatokat, információkat. Az első időszakban ez csak az olyan elvetemülteknek tűnt fel, mint én, amikor szerettem volna mondjuk az uniós támogatásokról statisztikákat kapni vállalatméret és földrajzi elhelyezkedés szerint; ne adj isten olyan tanulmányt, ami a támogatások hatását, megtérülését mutatja. Vagy szerettem volna megnézni, adott kedvezményt hány cég vett igénybe a társasági adóban, hogyan alakult a személyi jövedelemadó fizetése jövedelmi tizedek szerint, szóval csupa érdektelen hülyeséget.
Aztán mind nehezebben lehetett például közbeszerzési statisztikákat szerezni, nyertesekre, projektekre szűrni. Ma már Strasbourgban kell kiperelni, hogy mennyibe is kerül a Budapest-Belgrád vasútvonal. Az állami intézmények működése áttekinthetetlenné vált, és ezek az intézmények ma már arra sem válaszolhatnak önállóan, hogy mire válaszolhatnak önállóan. Fogalmunk sincs, mennyi támogatást kapnak az önkormányzatok, mennyi pénz megy kiemelt beruházásokra, stratégiai fejlesztésekre. Nem tudjuk, hogyan és miért lesz valaki tankerületi vezető vagy iskolaigazgató és mennyiért.
Megszűnt a létminimum számítása, nem tudjuk, mennyi pénz kell havonta a megélhetéshez, és mondjuk a nettó minimálbér hogyan konvergál ehhez az értékhez. Megszűnt a jövedelmi tizedek szerinti statisztikai bontás, felváltotta azt a jövedelmi ötöd, ami sokkal nagyobb merítés, nem tudjuk, mennyire gazdag a gazdag, mennyire szegény a szegény. A szegénységi statisztikákban akkora hibák vannak, hogy a Holdról is látszik – cseppet sem meglepő módon nem lefelé hibázott a számítás, hanem fölfelé.
Ha nem lenne kötelező az Eurostatnak adatot szolgáltatni, talán a GDP és az inflációs adatot sem adná közre a KSH, vagy a kormány tiltaná meg a szuverenitás megsértésére hivatkozva. Ha nem lenne kötelező az államadósság alakulásáról beszámolni, azt sem tudnánk, hol áll a számláló – 63,55 ezer milliárd forintnál.
A kormánynak az a célja, hogy lehetőség szerint semmivel se lehessen leírni az ország állapotát, semmilyen számsor ne tudja megmutatni, milyen országban élünk.
Ha nincs kórházi várólista, akkor nem is kell várni a csípőműtétre, Karcsi bácsinak csak pechje van. Ha nincs felmérés az elkerülhető halálozásokról, akkor nem igaz, hogy évekkel hosszabbodhatna a lakosság élettartama, csak Katikának volt pechje. Ha nem mérjük a lakosság vagyoni és jövedelmi helyzetét decilisek szerint, ha nem tudjuk, hogy mekkora a különbség a legfelső tized és az összes többi között, akkor Jóska csak irigy. Ha nem látszik, mennyit késnek országos szinten a vonatok, akkor azok nem is késnek, csak Cilike hisztérikus. Márpedig a pechesekkel, irigy és hisztérikus figurákkal nem érdemes és nem is kell foglalkozni.
Baromi bosszantó lehet, hogy az Eurostatnak vannak számai, amiket nem lehet eltitkolni. Mert azokból kiderül, hogy Magyarországon a legalacsonyabb a vásárlóerő, vagyis Magyarország hivatalosan is az unió legszegényebb országa. Elég nagyot ment ez a térkép a múlt héten, és érkeztek rá meglehetősen vérszegény reakciók is, például hogy a németek és a románok hitelből fogyasztanak, azért olyan magas a vásárlóerejük.
Biztosan a németek és a románok is nagy gondban vannak, ám ezek mellett sajnos az van, hogy Magyarországon jelentős mértékben nőtt a lakosság hitelállománya, úgy a lakáshiteleknél, mint a személyi kölcsönöknél – Lázár János bánatára a jegybank beszámol erről. Tehát betű szerint az a helyzet, hogy a magyar lakosság úgy sem tudja biztosítani a lakhatását és fenntartani korábbi fogyasztását, hogy mind nagyobb mértékben adósodik el. És ugyanezen módszertan szerint tíz éve még nem voltunk utolsók, húsz éve meg aztán főleg nem.
Azért fontosak ezek a számok, mert a lakosság nagyban látja, amit a saját bőrén tapasztal. Nem nekem van pechem, hanem összeomlott a vasúti közlekedés. Nem én vagyok szerencsétlen, hanem a kórházi ellátás kritikán aluli. Nem én vagyon szegény, hanem mindannyian azok vagyunk. Persze a kormány nem akarja, hogy ez mindenki számára evidens legyen.
De most már késő. Már mindenki tudja, hogy a MÁV egy rakás szar. Egyebek mellett azért szar, mert Lázár János leállíttatta a mozdonybeszerzéseket, ezért most ha lerohad egy negyvenéves Szili mozdony valahol, akkor nem lehet mit a helyére rakni, és a Nosztalgiától is már rég kölcsönkérték a hatvanéves Nohabokat vontatásra. Egyebek mellett azért szar, mert Mészáros Lőrinccel kellett építtetni és felújíttatni a pályát, ami vagy karbantartás híján pár év után elkezdett romlani, vagy szakértelem híján nem sikerült a bizbert kiépíteni, így sehol az országban nem tud 160-nal menni semmi, legfeljebb fél percekre. Ehhez képest Lengyelországban szupervonatokat mutatnak be.
Már mindenki tudja, hogy az egészségügy egy rakás szar. Persze máshol is szar, de ez mégis kit vigasztal? Már mindenki tudja, hogy a közoktatás egy rakás szar. Miközben máshol azon gondolkodnak, hogyan lehet a mesterséges intelligenciát bevinni az oktatásba, mi kitiltjuk a telefonokat az iskolából és még mindig a A kőszívű ember fiai a kötelező olvasmány. Már mindenki tudja, hogy a gazdaság repülőrajtja olyan, mint orkánba dobni a papírsárkányt.
Már mindenki tudja, hogy a magyar lakosság van leginkább legatyásodva az unióban, elég ehhez elmenni bármelyik uniós szomszédunkba körülnézni, mi van a boltok polcain. Amíg ott serrano sonka és hatféle parmezán, addig itthon szalámivég, párizsi és sajtjellegű ömlesztett készítmény. Mert ott azt tudják kifizetni, itt meg ezt. Már mindenki tudja, János.
