Egy francia céggel közösen veheti meg az állam a Budapest Airportot
Pedig Orbán Viktor eredetileg kínai és katari cégeket akart bevonni az üzletbe.
Pedig Orbán Viktor eredetileg kínai és katari cégeket akart bevonni az üzletbe.
Erkin Tuniyaz látogatásait más európai országokban lemondták.
A pedagógusok már a tantárgyfelosztást is összeállították.
A miniszterelnök dühös az ukrajnai kőolajvezeték tranzitdíjának emelése miatt, de azt is látja, hogy „szerencsétlen ukránok” az életükért harcolnak.
Úgy látja, a kkv-k mindenképpen rosszul járnak.
Orbán Viktor reakciójáról nem tudunk semmit.
Burkolt reklám és nem megfelelő korhatár-besorolás miatt.
A rendőrség elutasította a feljelentést, azt állítva, hogy legfeljebb „közvádas bűncselekménynek” számítana.
Egy átmeneti bérmegállapodásban Ókovács Szilveszter főigazgató vállalta, hogy a dolgozók által követelt béremelés fedezetét kijárja a kormánynál.
A Demográfiai Csúcson értekezett a miniszterelnök, aki szerint el kell érni, hogy minél több országban a konzervatívok kerüljenek hatalomra.
A „demográfiai tél jégkorszakba fordult” az államfő szerint.
Még mielőtt elment volna a Demográfiai Csúcsra.
A magasabb fizetéshez magasabb elvárások társulnak, ezt „tessék tudomásul venni”.
Egy kellemes öregfiú tornára szálltak rá, hogy a haverokat az államokba utazással jutalmazzák.