Orbán a Kossuth Rádióban: Fel fogunk lépni az árspekuláns multikkal szemben

  • narancs.hu
  • 2023. szeptember 15.

Belpol

A miniszterelnök dühös az ukrajnai kőolajvezeték tranzitdíjának emelése miatt, de azt is látja, hogy „szerencsétlen ukránok” az életükért harcolnak.

„Az árspekuláns multikkal szemben fel fogunk lépni, ha kell, további lépéseket fogunk tenni, hogy megvédjük a családokat” – mondta Orbán Viktor a szokásos pénteki rádióinterjújában, amit a Telex szemlézett. A miniszterelnök kifejtette, időnként türelmetlen és dühös, mert az inflációt „nem a végzet kanyarította köpönyegként a vállunkra, hanem az európai politika és a háború”.

Orbán arról is beszélt, hogy Magyarországnak 48 milliárd forintnyi többletet jelent, hogy Ukrajna három és félszeresére emelte annak a kőolajvezetéknek a használati tranzitdíját, amelyen keresztül a benzinhez szükséges olaj érkezik Oroszországból. A benzinkereskedelmet Magyarországon a magángazdaság intézi, és ennek a gazdaságnak a szereplői ezt a többletet azonnal beépítik az árakba, ami meglöki a benzin árát és fél százalékkal növeli az inflációt.

A kormányfő úgy fogalmazott, ellentétes érzelmei vannak az áremelés miatt, mert miközben nagyon dühös, azt is látja, hogy „szerencsétlen ukránok” az életükért harcolnak, pénzük, fegyverük nincs, túlerővel állnak szemben, ennek ellenére nem a béke, hanem a háború folytatása felé hajlanak és megpróbálnak mindenhonnan pénzt begyűjteni. Orbán hozzátette, bár az Európai Unió egy békeprojekt, most mégis a „háborúpártiak” vannak többségben Brüsszelben, majd megismételte azt a korábban többször hangoztatott kijelentését, miszerint ha az amerikai elnök szeretné, „azonnal, akár már holnap reggel véget vethetne a háborúnak.”

A budapesti demográfiai csúccsal kapcsolatban a miniszterelnök elmondta, azért van szükség egy ilyen fórumra, mert Európának nincs közös demográfiai politikája.

Szerinte gyereket olyan emberek vállalnak, akik nem magukat teszik az első helyre, „mint a liberálisok”.

Arra a kérdésre, hogy milyen eredményei vannak a kormány családpolitikájának, Orbán úgy válaszolt, nem szívesen beszél a sikerekről, inkább azon gondolkodik, hogyan lehetne továbblépni. A kormányfő szerint egyébként „nem fehér elefánt” a konzervatív, családbarát politika Európában, Olaszország a legjobb példa erre, a hasonló országok száma pedig nőhet Brüsszelben, a háttérben pedig koalícióépítés zajlik. A jövőre esedékes európiai parlamenti választásoknak a miniszterelnök szerint komoly tétje van, mivel „olyan vezetésre van szükség, amelyik békét akar, megállítja a migrációt, feladja a genderpropagandát, maga mögött hagyja a Magyarországgal és Lengyelországgal szemben alkalmazott kettős mércét”.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Amit csak ők tudnak

A nu metalon felnőtt generáció, azaz a mai negyvenesek visszavonhatatlanul az öregedés jelének tekinthetik, hogy kedvenc irányzatuk esetében az újat jelölő „nu” annyira indokolatlan, hogy a legfontosabb zenekarok – már amelyik még aktív – mind elmúltak 30 évesek.

Hová futnál?

  • - ts -

Az Ezüst csillag egy amerikai katonai kitüntetés, afféle vitézségi érem, nagy csaták nagy hőseinek adják, 1932 óta.

Cserbenhagyás

  • - ts -

A moziból nézve az Egyesült Államok tényleg a világ csendőre: minden korban megvannak a háborús veteránjai. De nem bánik szépen velük.

Irányított hálózatok

  • Molnár T. Eszter

A csoportterápiák általában vallomásos körrel indulnak. Valahogy így: Eszter vagyok, és hiszek a csodákban.

A klezmer szelleme

Egykor szebb volt a zsinagóga belseje, amely most Művészetek Házaként funkcionál Szekszárdon. Igaz, a kettő között volt csúnyább is. A ház 1897-ben épült a grazi építész, Hans Petschnig tervei alapján, aki a helyi Bodnár-ház és az Újvárosi templom tervezője is.