Egy nappal a tanévkezdés előtt derült ki, hogy nem indul el az oktatás egy józsefvárosi iskolában

  • narancs.hu
  • 2023. szeptember 15.

Belpol

A pedagógusok már a tantárgyfelosztást is összeállították.

Tanévkezdés előtt, egyetlen nap alatt szűnt meg a nappali tagozatos általános iskolai oktatás a Budapest VIII. kerületi Deák Diák Ének-zenei Általános Iskola és Gimnázium Bauer Sándor Utcai Tagintézményében – tudta meg a Népszava.

A lap értesülései szerint az intézmény tanárai egy augusztus 31-ei értekezleten értesültek arról, hogy másnaptól, vagyis szeptember elsejétől már nem lesz nappali általános iskolai feladatellátás, csak a gimnáziumi és a leginkább felnőttoktatás keretében megvalósuló esti általános iskolai oktatás marad meg. Egy neve és érintettsége elhallgatását kérő forrás szerint semmi jele nem volt annak, hogy egyik napról a másikra megszüntetik az általános iskolai osztályokat,

a pedagógusok már összeállították a tantárgyfelosztást, szervezték a programokat a következő tanévre.

A diákok létszáma az utóbbi időben folyamatosan csökkent az intézményben, első, második és harmadik évfolyamok már korábban sem indultak, és mivel a tanulók többsége hátrányos helyzetű, roma gyermek volt, sokan szegregált iskolaként tartották számon az iskolát. A lap információi szerint a felső tagozatosok többségét egy IX. kerületi iskola vette át, de a hetedik évfolyamosoknak ott már nem volt hely, így az osztályok nem maradhattak együtt, a hetedikeseket „szétszórták más iskolákban”.

Az iskolát fenntartó Belső-pesti Tankerületi Központ az alapfokú oktatás megszüntetésével kapcsolatban azt írta, augusztus 30-án „észlelték” a tanulók létszámának drasztikus csökkentését, ezt követően értesítették a szülőket a fennálló helyzetről. Hozzátették, az intézkedésre a köznevelési törvény azon előírása miatt volt szükség, amely szerint az általános iskolai osztályok minimális létszáma 14 fő, összevont osztályok működése pedig csak alsó tagozaton engedélyezett.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.