A bihari szegény ember gyermekei ingyen étkeznek az óvodában, az iskolában. Jár a családi pótlék, a rászorulóknak a lakásfenntartási és gyermekvédelmi támogatás, a közgyógyellátás. A bihari falvak látképéhez hozzátartozik a vakolatlan, kerítés nélküli szocpolos ház, a turkáló, az olcsó kínai ruhákat kínáló bolt. Ha nagy a baj, be lehet kopogtatni az önkormányzathoz, meg lehet állítani az utcában bicikliző polgármestert, csak akad segély, közmunka, fel lehet kéredzkedni valamilyen listára. El lehet szegődni napszámba, időközönként a feketemunkásokat toborzó vállalkozó kisbusza is feltűnik a főtéren. Valami meló mindig összejön: pár ezres tíz-tizenkét óráért a tűző napon és egy bélyeg a "cselédkönyvben". Mindezt nem érzik megalázónak, mert errefelé nemzedékek óta így élnek a szegények - azaz az itteniek többsége.
A rangsor alján
"Nyomorúságos vidék ez, lassan levegőt sem kapni" - kesereg Gulyás András, a Debrecentől ötven kilométerre fekvő, berettyóújfalui kistérséghez tartozó Zsáka polgármestere. A román határ mentén elterülő vidék a folyószabályozást, a mocsárlecsapolásokat követően az előző századfordulón elindult a polgáriasodás útján, de alighogy nekilendült a mezőgazdasági árutermelés, az 1920-as trianoni szerződés elvágta a térséget természetes központjától és felvevőpiacától, Nagyváradtól. A megye 10 ezer négyzetkilométeréből mindössze 2771 került Magyarországhoz, melyből - a falusias jellegű Berettyóújfalu központtal - egy életképtelen vármegyét szerveztek.
Az 1950-es közigazgatási reformot követően a vidék "kettős perifériára" került: a határmentiség miatt a budapesti kormányok nem szívesen ruháztak be Biharba, ráadásul a csonka megyét összevonták a fejlettebb Hajdúsággal, az új központ pedig a térséghez csak laza szálakkal kötődő Debrecen lett. A távoli cívisváros nem tudta magához kötni a dél-bihari településeket: a lakosság egy része máig Szeghalmon vagy Békéscsabán tanul, dolgozik, s ha kórházba kell menni, Berettyóújfalut választják. Az észak-alföldi régió kialakítása tovább növelte a vidék elszigeteltségét, a Szolnokon és Nyíregyházán működő regionális hivatalok elérhetetlen távolságba kerültek. Részben ezen kívántak változtatni 2004-ben a berettyóujfalui kistérség kialakításával, amely rendkívül rossz mutatóinak köszönhetően eséllyel pályázhat a felzárkóztatási pénzekre - már csak önerő és jó ötletek kellenének (részletesen lásd a Pályázatokból közepes című keretes írásunkat).
De nemcsak a bihari vidék, az egész megye komoly problémákkal küszködik, a látványosan fejlődő Debrecen és Hajdúszoboszló nem képes magával húzni a környező helységeket. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) 2006-ban végzett felmérése szerint - mely 17 különféle mutatót vett figyelembe a munkanélküliségi aránytól a közüzemi ellátottságon keresztül a lakáshelyzetig - Hajdú-Bihar 82 önkormányzatából 63 központi kedvezményekre szorul, azaz a megye lakosságának egyharmada él elmaradott és magas munkanélküliséggel sújtott településen. A vizsgálat megállapította: "A rangsor alsó régióiban a berettyóújfalui kistérség falvai vannak túlsúlyban."
Mint minden hátrányos helyzetű térségben, itt is a munkanélküliség a legfőbb gond. Bár a megye munkanélküliségi rátája 2006-ban 9,1 százalékról 8,6 százalékra mérséklődött, ezzel együtt jelentősen csökkent a betöltetlen álláshelyek száma is: a tavaly decemberi 235 a 2005-ös év végi mennyiség harmadát sem teszi ki. A Narancs által felkeresett települések vezetői úgy vélik, a KSH adatai nem fedik a valóságot: kalkulációik szerint a kistérség lakosságának 15-20 százaléka tartósan munkanélküli - az országos átlag jelenleg 7,5 százalék -, körükben már a második generáció nő fel úgy, hogy nem látta a szüleit dolgozni. A kilencvenes évek elején ugyanis sorra mentek csődbe a nagy munkáltatók, és azóta egyetlen nagyobb cég sem telepedett meg a vidéken. Komádiban a kendergyár megszűnése máig érezteti hatását, az újfalui Elzett-üzem bezárásakor pedig Zsáka, Furta, Vekerd, Nagyrábé, Bihartorda több tucat polgára veszítette el biztos megélhetését. A téeszek felbomlása is komoly gondokat okozott, a szövetkezetek helyén létrejött parasztgazdaságok ugyanis nem képesek felszívni az utcára került, földdel nem rendelkező egykori dolgozókat.
"Ha fiatalabb lennék, meg sem állnék Spanyolországig. Persze könnyen lehet, hogy rövidesen csomagolhatok" - mondja egy leszázalékolt középkorú roma férfi Nagyrábén. A nagy leépítések idején az emberek tömegesen menekültek a munkanélküliség elől rokkantsági nyugdíjba. Jelenleg a megye lakosságának közel fele - 207 ezer ember - inaktív. Mivel a kormány néhány hónapja a betegnyugdíjak felülvizsgálata mellett döntött, sokan máris attól rettegnek, hogy elveszítik egyetlen bevételi forrásukat.
A fiatalabb férfiak valóban külföldön vállalnak munkát. A 36 éves Csóka Sándor néhány napja tért vissza Tengizből, előtte "lomolni" járt Ausztriába, de dolgozott már Spanyolországban és Angliában is. "Néhány hónapig az önkormányzatnál voltam minimálbéren, de hogy tartsak el ötvenezer forintból egy négytagú családot? - mondja. - Több hónapig nem láttam a feleségem és a gyerekeim, de havi 2200 dollárt kerestem, amiből befejeztük a házunkat." "Nagyon nehéz volt nélküle, néha hetekig nem tudtam felőle semmit" - fakad ki a felesége. A Csóka házaspár hosszasan sorolja azokat a komádi lakosokat, szomszédokat, rokonokat, akik külföldön dolgoznak, hozzátéve, kinek ment tönkre a házassága a hosszú távollét alatt. "Idehaza továbbra sem találtam munkát, ezért most Szíriában gondolkodom" - vázolja jövőbeni terveit a családfő.
"Legutóbb a dunaújvárosi Hankook tartott toborzást, de vannak, akik a Siemensnél vagy az esztergomi Suzuki-gyárban dolgoznak, csak hét végére jönnek haza" - beszélt a gazdaságilag fejlettebb Dunántúl szakemberelszívó hatásáról Pénzes László, Komádi első embere. Bár egyre többen vannak, akik a jobb fizetés reményében készek elutazni az ország másik felébe, a munkaerő-áramlás egyelőre nem számottevő. Zsáka polgármestere szerint a bihari lakosok maximum 20-30 kilométert hajlandóak ingázni. Legutóbb a szeghalmi varroda keresett náluk munkásokat, Gulyás több száz levelet küldött ki, de végül csak hat nő jelent meg a megbeszélésen. A cégek többsége a minimálbérnél többet nem hajlandó fizetni, és ha egy kicsit is csökken a bevételük, rögtön megszabadulnak dolgozóik egy részétől. A települések vezetői úgy vélik, a segélyezésnek is jelentős a visszatartó hatása. Tavaly 4 százalékkal nőttek a szociális juttatások, decemberben az egy főre jutó segélyjáradék összege a megyében átlagosan 42 ezer forint körül alakult. A munkanélküliek, a rászorulók egy része ezért inkább a segélyt választja, mint a napi 10 órás robotot éhbérért és a félévenkénti megalázó kirúgást. A szegényebb két-három gyerekes családok havi 70-80 ezer forintból tengődnek, amit a családfő esetenként napszámmal, feketemunkával egészít ki. Ez is ritkán adódik, ugyanis a szűk középosztályt alkotó helyi vállalkozók - boltosok, kocsmárosok, fuvarozók, gazdák - többnyire családtagjaikat foglalkoztatják. Nagyrábén tapasztaltuk, hogy a szomszédos faluból érkezett vállalkozó nem helyben, hanem szűkebb pátriájából toborzott munkásokat, ami a két település között jelentős feszültségeket gerjesztett.
Komoly probléma az egyetemet, főiskolát végzett fiatalok elvándorlása is, ami felgyorsítja a falvak elöregedését és elnéptelenedését. Tavaly a berettyóújfalui kistérségben 536 születésre 773 halálozás jutott, a lakosság 20 százaléka 60 év feletti. Az ország egyik legkisebb településén, Vekerden már minden második ház üres, nagy részük összedőlt.
Marakodás
"Ha betelepülne a városba egy ezer főt foglalkoztató cég, akkor nemcsak Komádi, hanem az egész kistérség, mind a 29 település helyzete jelentősen javulna" - mondta a Narancsnak Pénzes László. Egy-egy százmilliós forgalmat bonyolító vállalkozás iparűzési adója ugyanis évekre rendbe tenné az adott önkormányzatok büdzséjét, munkahelyeket teremtene, növelné a térség vásárlóerejét. Addig viszont a települések egymással vetélkednek a közigazgatási funkciókért, az ezzel járó pénzért, folyamatosan vitáznak az iskolák összevonásáról, a népességfogyás pedig a háziorvosi körzetek zsugorodását eredményezi. "Ha beszállunk a mikrotérségbe, akkor a kiadások egy része nem nálunk, hanem a gesztortelepülés - esetünkben Földes - büdzséjében jelenik meg, így eleshetünk az önhikis pénzektől" - világít rá a társulások árnyoldalára Gyarmati Sándorné, Nagyrábé polgármestere. Komádinak 2001-ben nagyon jól jött, hogy várossá nyilvánították, hiszen egy sor új hivatal létesült a településen, költségvetésének főösszege pedig egymilliárd fölé emelkedett. Ráadásul 2005-ben a város lett a 13 ezer fős mikrokistérségi társulás központja, ami rögtön megmozgatta egy hazai üzletlánc tulajdonosainak a fantáziáját: a napokban adják át az új bevásárlóközpontot.
"Az Állami Számvevőszék nemrégiben megállapította, hogy az önkormányzatok jogtalanul igényelték vissza a közműfejlesztési támogatásokat. Persze az államnak ez évekig nem tűnt fel, így az elkövetkező hét évben 89 milliót kell visszafizetnünk, plusz a kamatokat. Jelenleg is forráshiányosak vagyunk, fogalmam sincs, hogy fogjuk rendezni ezt az ügyet" - panaszolja legújabb sérelmét a 240 milliós költségvetésű Zsáka vezetője, hangsúlyozva, hogy a központi kormányzat hibáinak sokszor a hátrányos helyzetű kistelepülések isszák meg a levét. Az utóbbi években a falvak többsége bevezette a vizet, a gázt, elvégezte a csatornázást, sok helyütt már a szélessávú internet sem számít luxusnak. Így az önkormányzatok - leszámítva az alkalmazottaikat - mára csak a bicikliutak építésével, esetleg a vízelvezető árkok gondozásával tudnak munkát adni az embereknek. A fejlesztések révén kiköltekezték magukat, sokan eladósodtak. "A bevételeink nagy része a működésre megy el, így nem marad pénz az EU-s pályázatok önrészére, esélyünk sincs a kiugrásra" - magyarázza Pénzes.
Az elmúlt öt évben egyébként mindössze egy olyan nagyvállalkozó akadt, aki a térséget választotta. Az olasz-magyar érdekeltségű Greentech Kft. néhány éve azzal kereste meg az ország legszegényebb települését, Vekerdet, hogy hárommilliárd forintból akkumulátorfeldolgozó üzemet létesítene a faluban. Bár a 165 fős település 2003-ban népszavazáson mondott igent a beruházásra, és a Hortobágyi Nemzeti Park is áldását adta a létesítményre, a szomszédos Zsáka megtorpedózta az építkezést. Gulyás András az összes lehetséges fórumon fellebbezett, így mostanáig egy kapavágást sem ejtettek. A cégbe közben beszállt Vekerd is, a környező polgármestereket pedig kiutaztatták egy olaszországi gyárba, ahol saját szemükkel láthatták, hogy a beruházás nem ártalmas a környezetre. Mindez Zsáka első emberét nem győzte meg, továbbra is ellenzi az aksiüzemet. "Mit keres egy ólommal dolgozó gyár a Natura 2000-es természetvédelmi területen, ahol egyre többen térnek át a biogazdálkodásra? Mivel Zsáka közigazgatási területe körbefogja Vekerdet, illett volna minket is megkérdezni" - magyarázta a Narancsnak, miért nem támogatja az akkumulátorfeldolgozó építését. A vekerdiek egyre türelmetlenebbek, a kötélhúzás miatt az önkormányzatuk 70 milliós bevételtől esik el évente. Lapunknak több lakos azt állította, hogy a zsákaiak zsarolják őket, valójában részesedést követelnek a cég befizetéseiből. Akárhogy is zárul a történet, a térség állásgondjait ez az üzem sem oldja meg, ugyanis a Greentech mindössze 50 fő foglalkoztatását helyezte kilátásba.
Kiúttalanság
"Ha idetéved egy menedzser, és megtapasztalja az útjainkat, soha többé nem jön vissza" - magyarázza egy furtai lakos, miért kerülik el a térséget a nagyobb cégek. A román határ felé menő 42-es és a délre vezető 47-es kivételével az összes út katasztrofális állapotú. Komádiból Vekerd felé hajtva fennakadunk a sárban, félúton eltűnik alólunk az aszfalt.
Így keveredünk el a bihari tanyavilág utolsó mohikánjának, Fodor Jánosnak a birtokára. "A lányaimat kitaníttattam, elköltöztek, a feleségem bent él a faluban, de én világéletemben juhászember voltam, nem tudom itthagyni a kuckóm" - hosszasan beszél a tanyavilág pusztulásáról, sorolja az egykoron virágzó majorságokat, melyekből mára csak egy-egy vályoghalom maradt. Szerinte a térségnek nincs jövője, már a mezőgazdaságból sem lehet megélni. A föld többnyire szikes, míg a Hajdúságban negyven aranykoronás az átlag, itt a harmincas számít a legjobb földnek, ha aszály van, oda a termés. Ráadásul egy éve a kabai cukorgyár is bezárt, a magas takarmány- és gabonaárak miatt a kisebb állattenyésztőket a csőd kerülgeti. "Ha ez így megy tovább, jövőre én is lehúzom a rolót" - mondja. Attól tart, ha elköltözik, napok alatt szétlopják a tanyáját; állítja, hogy eddig is csak azért kímélték meg, mert tudják róla, hogy vadász és van puskája.
A tanyáról még be lehet költözni a falvakba, de onnan nincs tovább, a bihari lakások eladhatatlanok, értéktelenek. Az egyetlen kiugrási lehetőség a debreceni vagy a szegedi egyetem, de akinek még a buszjegyre sem futja, nem tudja taníttatni a gyerekét - marad hát a tengődés, a vegetálás. "Próbálkoztunk mi már mindennel, csak a fölakasztással nem" - kesereg a nagyrábéi négygyerekes apuka, Farmasi Gyula. Míg a gazda körbevezet a portán, felesége elmeséli, hogy a felszámolásig az állami gazdaságban dolgoztak. A téesz megszűnése után hozzájutottak egy osztatlan közös tulajdonban lévő földdarabhoz, de évről évre többe került a művelése, ezért kénytelenek voltak eladni. Később bekapcsolódtak a település szociális földprogramjába, kukoricát termesztenek, csirkét, gyümölcsfacsemetéket kértek az önkormányzattól, disznót nevelnek. Farmasi mindenféle munkát elvállal, csak jusson a betevőre: volt már segédmunkás kőműves mellett, kondás, mostanság kapálni jár napszámban. Tíz óra kemény munkáért háromezer forintot kap, de erre is csak ritkán, a mezőgazdasági idénymunkák idején adódik lehetőség. "A morzsáknak is örülni kell - mondja a felesége -, állandó a hajtás, hogy az ember ne legyen alább való másoknál. A legnagyobb gyerek kereskedelmi szakközepet végzett, mindent megadtam neki, drága nadrágot, cipőt kapott, csak ne lógjon ki a sorból. A szánktól vontuk el a falatot." A fiú az iskola elvégzése után egy üzletláncnál helyezkedett el, de rövid időn belül utcára került. A bolt bevételei jelentősen visszaestek, amikor az amúgy is alacsony vásárlóerejű vidéken megjelent egy rivális cég, s ezért szélnek eresztette az alkalmazottai egy részét - köztük az ifjabb Farmasit. A fiú a félretett pénzéből vett egy kancát, fuvarozni szeretne. Lóval, a 21. századi Biharban.
Pályázatokból közepes
Területét tekintve a berettyóújfalui a legnagyobb észak-alföldi kistérség, rendkívül rossz mutatói alapján a régió leghátrányosabb vidékének számít. Az első Nemzeti Fejlesztési Terv keretében az Észak-Alföldnek 91 milliárd forintot ítéltek meg, ebből Hajdú-Bihar megye 34 milliárdot kapott. Dél-Bihar közel 120 pályázatot adott be, és mindössze 2,4 milliárd forint támogatást nyert el, ezzel a tizenharmadik helyet foglalta el a 27 kistérségből álló listán - tudtuk meg Kenyeres Csaba kistérségi tanácsadótól. "Durván kétszer ennyi pénzt illett volna lehívni" - állítja a szakember. A következő hét évben Észak-Alföld a Regionális Operatív Programból (OP) közel 270 milliárd forintra számíthat, de ez az összeg nincs allokálva kistérségekre, várhatóan jelentős lesz a verseny. Ezenfelül további milliárdokra számíthat a vidék az ágazati OP-kból is, kérdés, hogy lesznek-e jó pályázatai. Gadus István, a regionális fejlesztési tanács SZDSZ-es társelnöke szerint a kistérség még mindig nem találta ki magát, továbbá komoly probléma, hogy a települések nem jutnak közös nevezőre, civakodnak. Az Új Magyarország Fejlesztési Tervhez sem tudtak túl sok jó ötlettel hozzájárulni. Berettyóújfalu biogázerőművet építene, amihez a Környezet és Energia OP segítségét kérik, de Komádi és Bedő is hasonló elképzelésekkel állt elő. Zsáka és a környező falvak egy innovációs parkban gondolkodnak közel 14 milliárdért, ahol a tudósok többek között a biogenetikát és a kvantumgravitációt kutathatnák "természetközeli viszonyok" közepette - de a fejlesztési tanács lesöpörte az asztalról a tervezetet. Az elmúlt hetekben egyébként éles vita robbant ki a tanács és a fideszes vezetésű megye között. Rácz Róbert, a hajdú-bihari közgyűlés elnöke azzal vádolja a regionális fejlesztési tanácsot, hogy az 1,2 milliárdos keretösszegű decentralizált helyi önkormányzati támogatások szétosztásakor politikai szempontok szerint döntött, ugyanis a minisztériumok által delegált tagok sorra leszavazták az alulról jövő javaslatokat. A fideszesek úgy vélik, nem véletlen, hogy a 21 vesztes között nincs egyetlen MSZP-s vagy SZDSZ-es vezetésű település sem, ráadásul a tanács semmibe vette a Megyei Kistérségi Fórumon korábban kialakított konszenzusos listát. Gadus viszont azt mondja, hogy a nyertesek között több jobboldali település is van, a pályázatokat pedig egy független szakértőkből álló csapat értékelte. A liberális politikus lapunknak leszögezte: a kistérségeknek nincs listaállítási jogosultságuk, ugyanakkor az elosztás szabályairól szóló kormányrendelet kimondja, hogy a pályázatok legfeljebb 30 százaléka kaphat kevesebbet, mint amennyit a benyújtó kért; márpedig ha elfogadják a kistérségek javaslatát, akkor szinte mindenki veszített volna.
Várad újratöltve
Egyes felmérések szerint a csonkabihari térséget néhány éven belül ismét felszippantja a nagyváradi gazdasági övezet. A határ menti falvakban már most is rengeteg román rendszámú autót látni, sokan kihasználják az alacsony ingatlanárakat, Biharkeresztesen, Körösszegapátin és Komádiban több romániai állampolgár vásárolt házat, telket. A fejlődésbeli különbségek a határ két oldalán egyértelműek: míg a magyarországi vidéken a munkanélküliségi arány 2,2-szerese az országos középértéknek, Bihar megye rátája a romániai középértéknek még a felét sem éri el, és évről évre csökken. Nagyvárad és térsége Arad, Temesvár és Bukarest mellett keleti szomszédunk legdinamikusabban fejlődő régiója, pár éven belül elszívhatja a tőkét és a szakképzett munkaerőt a tiszántúli megyéktől. Majoros András, a Piac határok nélkül című tanulmány közgazdász szerzője azt valószínűsíti, hogy a külföldi tőke a jövőben nem áll meg a kelet-magyarországi térségben, átugorja, és elsősorban a román gazdaság számára teremt addicionális növekedési forrásokat. A két ország határ menti térségei a következő hét évben az Európai Területi Együttműködési Program keretében összesen 224 millió eurót hívhatnak le az üzleti együttműködések támogatására, az innováció, a foglalkoztatás, az oktatás fejlesztésére, illetve a határ menti közlekedés javítására. A lapunk által megkeresett szakemberek elgondolkodtatónak tartják, hogy míg a magyarok leragadtak az ötletelésnél, a román fél már kész tervekkel rendelkezik. Többen úgy vélik, a kistérségnek ki kellene használnia a nagyváradi gazdasági pezsgést, ez az egyetlen kiugrási lehetőség - ám az infrastruktúra fejlesztése nélkül ez nem megy. A megoldás az autópálya-építés folytatása, de sokáig kérdéses volt, hogy melyik szakasz készül el hamarabb: az M35-ös Debrecentől a határig ívelő szakasza, vagy a Püspökladányt és Berettyóújfalut érintő - azaz a dél-bihari vidéket becsatoló - M4-es. Végül a bihari szocialista lobbi kiharcolta a 4-es fejlesztését (a parlament júniusban szavazta meg az erről szóló törvénymódosítást), így a tervek szerint 2012-ben az 1200 milliárdos uniós támogatással épülő gyorsforgalmi út eléri az országhatárt. Erre az időpontra időzítették egyébként az észak-erdélyi sztráda államhatárhoz érkezését is.
