Kaltenbach Jenőt jelöli államfőnek a Párbeszéd

  • Narancs.hu/MTI
  • 2024. február 13.

Belpol

A párt elkötelezett a közvetlen köztársaságielnök-választás mellett. 

A Párbeszéd-Zöldek elkötelezett a közvetlen köztársaságielnök-választás mellett, és ha ez megvalósul, Kaltenbach Jenő jogtudóst, egyetemi oktatót, az állam- és jogtudományok kandidátusát jelöli államfőnek.

Az ellenzéki párt közleményében azt írta: hisznek benne, hogy Magyarország következő köztársasági elnöke csakis egy arra méltó, autonóm, a teljes magyar társadalom érdekeit szem előtt tartó ember lehet.

 
Kaltenbach Jenő volt ombudsman beszédet mond a Párbeszéd Magyarországért (PM) által szervezett, Állj ki az erőszakmentes Magyarországért! elnevezésű demonstráción a budapesti Kossuth Lajos téren a kvótareferendum napján, 2016. október 2-án. 
Fotó: MTI Fotó: Balogh Zoltán
 

Meggyőződésük szerint a jelenlegi „rendkívül mély morális és politikai válságban” olyan erkölcsileg megingathatatlan, köztársaságpárti személy töltheti be az elnöki pozíciót, aki nem pártutasításokat teljesít, hanem valóban megjeleníti a nemzet egységét. 

Kaltenbach Jenő több mint tíz évig volt a nemzeti és etnikai kisebbségi jogok országgyűlési biztosa, majd a Független Rendészeti Panasztestület elnöke lett.  

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

A Fidesz végső üzenete: Szavazz ránk, vagy meghalsz!

Háború, háború, háború, Brüsszel, Ukrajna, háború – ezek maradtak a Fidesz jelszavai, amely egykor három szobát, három gyereket és négy kereket ígért Magyarországnak. Most csupán fenyegetőzik, és azzal ijesztgetik a választókat, hogy vagy rájuk szavaz az ember, vagy meghal.

India Trip

Ha van zenekar, amely a Beatles munkásságából a pszichedelikus indiai vonulatot tette magáévá, az a Kula Shaker. A magyar fül számára hülye nevű angol együttes szívesen használ egzotikus keleti hangszereket, és a szövegeket néha szanszkrit nyelven szólaltatja meg Crispian Mills frontember.

A szivárgó szellem

  • Nemes Z. Márió

Petőcz András egy 1990-es jegyzetében írta Erdély Miklósról, hogy valójában nem halt meg, mert tanítványaiban él tovább, így az őt vállalók közösségének sikerei valójában az ő sikerei.

Más ez a szerelem

Horesnyi Balázs kopott ajtókból álló, labirintusszerű díszlete, a színpad előterében egy kis tóval, a színpad közepén egy hatalmas függőággyal, amelyben fekszik valaki, már a nézőtérre belépve megelőlegezi a csehovi hangulatot. A zöldes alaptónusú, akváriumszerűen megvilágított játéktér világvégi elveszettséget és tehetetlenséget sugall, jelezve, hogy belépünk az ismert csehovi koordináta-rendszerbe. Szabó K. István rendezése azonban tartogat néhány meglepetést.

A szabadság ára

Egy képzeletbeli, „ideális” családban a lehetőségekhez mért legjobb anyagi és érzelmi környezetben felnevelt gyerekek évtizedekkel később „visszaadják”, amit kapnak: gondoskodnak az idős szüleikről. Csakhogy a valódi családok működése nem minden esetben igazodik az elvárt képlethez.

Orbán Viktor, mint a háború egyik kutyája

A miniszterelnök és a köre továbbá a háború vámszedője és haszonélvezője is, hiszen az orosz energiahordozók folyamatos vásárlásával nemcsak a háborús bűnös Putyin birodalmi törekvéseit dotálja, hanem a beszerzési és eladási ár közötti különbség lefölözésével és megfelelő helyekre juttatásával a saját hatalmát is erősíti.

Oroszlán a tetőn

A cseh központi bank (Česká národní banka) az idén ünnepli száz­éves jubileumát, jogelődje, a cseh­szlovák jegybank ugyanis 1926-ban alakult meg. Működését háborúk, megszállások, rendszerváltások, az ország szétválása és pénzügyi válságok kísérték. A jegybank épületének tetején levő oroszlán és férfialak a független államiság, a stabilitás, a nemzeti identitás és a pénzügyi önállóság szimbólumai. Az oroszlánt a mindenkori politikai hatalom több alkalommal „ketrecbe” zárta, a korona a kormány kiszolgálójává vált.