„Kegyelmi ügyben a miniszterelnök már elmondta a véleményét”

  • narancs.hu
  • 2024. február 13.

Belpol

A miniszterelnök eddig nem fűzött hozzá semmit, hogy Novák és Varga lemondott. 

„A kegyelmi ügyben a miniszterelnök már elmondta az álláspontját” – reagált az atv.hu-nak Havasi Bertalan, Orbán Viktor sajtófőnöke. 

Azt a kérdést tette fel a portál, hogy Novák Katalin hivatalosan is lemondott az államfői posztról, és azt megküldte az Országgyűlésnek, Orbán Viktor miniszterelnök hogyan kommentálja Novák Katalin lemondását és mikor teszi meg a jelölését  – a Fidesz elnökség javaslata szerint – az új államfő személyére?

„A kormányzati munka a megszokott rendben folyik” 

– hangsúlyozta Havasi Bertalan a válaszában.

Orbán Viktor legutóbb akkor nyilatkozott az üggyel kapcsolatban, amikor alkotmánymódosítást jelentett be. 

Nem sikerült tehát többet kihozni a sajtófőnökből, pedig nem csak Novák Katalin és Varga Judit lemondása történt az elmúlt napokban, hanem például Varga volt férje, Magyar Péter, a Diákhitel Központ korábbi vezérigazgatója többször és több fórumon is rendszerkritikus állításokat tett. 

Továbbá Balog Zoltán széke is meginogott, ugyanis az államfő tanácsadójaként támogatta, hogy kegyelmet kapjon K. Endre, aki pedofil bűncselekmények eltussolásában segédkezett a bicskei gyermekotthon igazgatóhelyetteseként. 

Frissítés: Havasi Bertalan a Telex megkeresésére azt nyilatkozta reagálva Balog Zoltán döntésére, hogy: „Orbán Viktor a református egyház tagjaként bízik az egyházi vezetőkben és az egyház erejében.”

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Két óra X

Ayn Rand műveiből már több adaptáció is született, de egyik sem mutatta be olyan szemléletesen az oroszországi zsidó származású, ám Amerikában alkotó író-filozófus gondolatait, mint a tőle teljesen független Mountainhead.

Megtörtént események

  • - turcsányi -

A film elején megkapjuk az adekvát tájékoztatást: a mű megtörtént események alapján készült. Első látásra e megtörtént események a 20. század második felének délelőttjén, az ötvenes–hatvanas évek egymásba érő szakaszán játszódnak, a zömmel New York-i illetékességű italoamerikai gengsztervilág nagyra becsült köreiben.

Élet-halál pálinkaágyon

Óvodás korunktól ismerjük a „Hej, Dunáról fúj a szél…” kezdetű népdalt. Az első versszakban mintha a népi meteorológia a nehéz paraszti sors feletti búsongással forrna össze, a második strófája pedig egyfajta könnyed csúfolódásnak tűnik, mintha csak a pajkos leánykák cukkolnák a nyeszlett fiúcskákat.