Kizárták az olimpiáról a német edzőt, aki megütötte versenyzője lovát
Ököllel ütötte az állatot, miután azzal nulla pontot ért el Annika Schleu.
Ököllel ütötte az állatot, miután azzal nulla pontot ért el Annika Schleu.
H. L. 2019-ben indult önkormányzati képviselői posztért a Békés megyei városban, sikertelenül.
Az elmúlt 24 órában 53 embert igazoltattak a rendőrök.
A III. kerületi rendőrök természetkárosítás bűntett megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki.
A Makói Rendőrkapitányság lopás vétségének gyanúja miatt indított nyomozást ismeretlen tettes ellen.
Több száz fegyveres ütött rajta a San Cristóbal de las Casas nevű kisvároson.
A vád szerint a színész-producer barátainak értékesített kokaint.
A lopások szervezetten, gépkocsival történnek, melyek Budapestre járnak fel több kerületbe.
Az igazoltatástól menekülő férfit az sem érdekelte, hogy valakit elüt, a motorháztetőn "szállította" áldozatát.
Két fővel szemben garázdaság, egy esetben kábítószer birtoklása miatt léptek fel.
Az eddigi hírek szerint ennek nincs köze a Fidelitas-hoz.
Segítője toborozta az embereket. 50 ezer forintot kértek fejenként.