Gyermekpornográfia miatt letartóztattak egy volt jobbikos gyulai képviselőjelöltet

Bűn

H. L. 2019-ben indult önkormányzati képviselői posztért a Békés megyei városban, sikertelenül. 

Szűkszavú közleményt jelent meg hétfő este a rendőrség oldalán, amely egy gyulai férfi pedofilgyanús ügyéről szól. A hírzárlat ellenére fél Gyula az esetről beszél, és már azt is tudni, egy 2019-ben jobbikos színekben induló képviselő-jelöltről és köztiszteletben álló karatemesterről van szó.

„A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Életvédelmi és Célkörözési Főosztálya – szakértők bevonásával – folytat nyomozást egy gyulai férfival szemben gyermekpornográfia bűntett és más bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja miatt. A gyanúsított letartóztatásban van. Az ügyben a nyomozás érdekeire tekintettel a rendőrség bővebb tájékoztatást nem ad” – olvasható a police.hu oldalán.

A közlemény azt feltételezi, hogy az akció nem hétfőn történt, hanem esetleg napokkal korábban, hiszen a rendőrség három napra vehet őrizetbe gyanúsítottakat, s ezen idő alatt kell a bíróság elé terjeszteni az előzetes letartóztatásról szóló indítványt.

A Jobbik gyulai elnöke, Csengeri Lajos megerősítette, hogy a párt egyik, a 2019-es önkormányzati választáson induló jelöltjéről van szó,

akit hosszú évtizedek óta ismer, és maga is megdöbbenését fejezte ki a történtek miatt.

Hozzátette, hogy H. L. már nem tagja a Jobbiknak, s hogy az ártatlanság vélelme mindenkit megillet. (A Jobbik egyébként a legutóbbi helyhatósági választáson olyan gyengén szerepelt, hogy egyetlen jelöltje sem jutott be a gyulai képviselő-testületbe.)

H. L. ma hatvanas évei vége felé jár, köztiszteletben áll, képviselőjelölti szóróanyagában a gyulai sport ikonikus alakjának nevezték, lévén karatemesterről van szó.

A Narancs rendőrséghez közel álló személyektől arról értesült, hogy a Budapestről érkező különleges rendőri egységet a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatta a pedofilgyanúról, méghozzá egy, a rendőrséghez befutó bejelentés alapján.

Ezt a társadalmi veszélyesség miatt nagyon gyors végrehajtás követte, amelynek során nem csupán H. L-t állították elő, de lefoglalták számítástechnikai eszközeit, és úgy tudjuk, az ezeken található felvételek is igazolni látszanak a gyanút.  

Az ügy pikantériája, hogy a férfi aktív volt a legnagyobb internetes közösségi oldalon, ahol több bejegyzésében élesen kikelt Kaleta Gábor volt perui magyar nagykövet pedofil tevékenysége ellen, s méltatlankodott, hogy Jakab Péter a krumplis zsákért sokkal súlyosabb büntetést kapott, mint Kaleta.

Rendőrséghez közel álló forrásaink azt sem tartják kizártnak, hogy

a mostani nyomozás más, régóta húzódó és máig megoldatlan gyulai bűncselekmények megoldásában is esetleg támpontot adhat.

Kedves Olvasónk!

Üdvözöljük a Magyar Narancs híroldalán.

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők. De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

Köszönjük meg a Fidesznek a sok-sok leleplezést!

A Fidesz számára úgy kell a titkos terveket szövő ellenség leleplezése, mint a levegő: egyszerre mutat rá az ellenség vélt szándékaira, és tereli el a figyelmet önmaga alkalmatlanságáról. De hogyan lehet leleplezni hetente valamit, amit már mindenki tud? Hányféle leleplezés van? És hogy jön ide a konyhában ügyködő Magyar Péter? Ezt fejtettük meg.

Nemcsak költségvetési biztost, hanem ÁSZ-vizsgálatot és büntetést is kapott Orosháza

Nincs elég baja Békés megye egykor virágzó ipari centrumának, Orosházának, amhova nemrégiben költségvetési biztost neveztek ki. Állami számvevőszéki vizsgálat is folyik az önkormányzatnál, a korábbi fideszes vezetés miatt súlyos visszafizetési kötelezettségek terhelik, ráadásul kormánypárti településekkel ellentétben egyelőre nem kap pótlólagos forrásokat a működésére.

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.