Kizárták az olimpiáról a német edzőt, aki megütötte versenyzője lovát

  • MTI/narancs.hu
  • 2021. augusztus 7.

Bűn

Ököllel ütötte az állatot, miután azzal nulla pontot ért el Annika Schleu.

Kizárták a tokiói olimpiai öttusaverseny további eseményeiről Kim Raisnert, a német válogatott edzőjét, mert ököllel megütötte a lovat, amellyel versenyzője, az addig toronymagasan vezető Annika Schleu pénteken nulla pontot ért el.

A nemzetközi szövetség közleményben tudatta a végrehajtó bizottság döntését, melyet a televíziós felvétel alapján hozott meg.

Schleu a nagyszerűen sikerült vívása után úszásban is tekintélyes előnyt őrzött meg, így egy átlagos lovaglással is könnyed győzelmet arathatott volna, de sehogyan sem bírt lovával. A televíziós közvetítésben látható volt, hogy a belovaglást követően neki se tudott kezdeni a pályának, sírva küszködött azért, hogy egyáltalán rábírja Saint Boyt az elindulásra. Kívülről bíztatta őt Raisner, és amikor odafarolt a korláthoz a ló, meg is ütötte, egyúttal hangosan arra biztatta versenyzőjét, hogy pálcázzon erőteljesen. A négylábú viszont csak hátrafelé toporgott, egyáltalán nem akart megindulni, és félő volt, hogy ugratás nélkül ér véget a próbálkozás. Aztán végre megindult Saint Boy, de pár ugrás után ismét ellenszegült, Schleu pedig, aki már-már bizakodni kezdett, kénytelen volt belátni, hogy ebből nem lesz menet, csakhamar ki is csengették. A pont nélküli teljesítménnyel gyakorlatilag kiszállt a versenyből.

Hasonlóan járt ugyanezzel a lóval korábban a mezőny hátsó felében álló, 2017-ben világbajnok orosz Gulnaz Gubajdullina, aki ugyancsak pont nélkül maradt.

Alfons Hörmann német csapatvezető az eset kapcsán sürgős szabályváltoztatást szorgalmazott.

"Úgy kell módosítani, hogy lovas és lova is védve legyen. A lényeg, hogy a ló ne sérüljön, a verseny pedig fair maradjon" - hangoztatta.

 Schleu végül 31., Gubajdullina pedig 32. lett a 36 fős mezőnyben.

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők! De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.