„Mert most az történt, hogy lelőtték a NATO-bázis felé repülő 10–20 ezer dolláros drónokat, több százezer vagy millió eurós, dolláros rakétákkal” – foglalta össze szeptemberben lapunknak a NATO területére küldött orosz drónok körüli problémák egyik kevéssé ismert aspektusát az egykori vezérkari főnök, Szenes Zoltán. Mint ismert, Lengyelország területére 19 orosz csali drón repült be szeptember 12-én orosz és belarusz területről, nagy zavart és aggodalmat okozva annak ellenére is, hogy robbanóanyagot nem szállítottak. Utólag már nyilvánvaló, hogy a provokáció volt a célja az oroszoknak. A NATO-n belül is rádöbbentek: nem a védekezés minőségével van probléma, hanem az árával. Az ukrajnai háború ugyanis – ahogy a nagy háborúk esetében lenni szokott – nemcsak mennyiségben pörgette fel a hadiipart, hanem kiváló terepe lett különféle új technikák, technológiák tesztelésére is. Úgy tűnik, ami a drón-hadviselésben történt, teljessé teszi a posztmodern háború kifejezést, amelyben az információs hadviselés, a harci cselekmények teljes letagadása (lásd: Krím) éppúgy jelen van, mint azok a katonák, akik sokszor fizikailag meg sem vívják már a harcot.
A Meduza ukrán becslésekre hivatkozva azt írja, az idei évben a harctéri veszteségek nagyjából 70 százalékát már drónok okozták. A drónok nemcsak új fegyverként kerültek elő, hanem nekik köszönhetően átalakították a haditerveket, egész stratégiák épülnek köréjük. És ez közel sem csak a fizikai rombolásban látszik meg: a drónok olyan mennyiségű információt képesek valós időben továbbítani egy parancsnoknak, hogy Ruszlan Puhov, az orosz védelmi minisztérium köztanácsának tagja és a moszkvai székhelyű Stratégiai és Technológiai Elemző Központ igazgatója egyenesen azt állítja tanulmányában, véget érhet az a „háborús köd”, aminek köszönhetően sok-sok hadvezér vált nemzeti hőssé a történelemben. A drónok felderítése sem egyszerű: Lengyelországban a legtöbbet csak akkor vették észre, amikor elfogyott az üzemanyaguk és lezuhantak.
Fotó: MTI/AP/Ukrán Állami Katasztrófaelhárító Szolgálat
Innen logikus lépés a drónok felfegyvezésre: ha már látjuk is a célpontot, akár meg is lehet semmisíteni azonnal, nem kell várni az emberekre, tehát a felderítés és a csapás közt eltelt idő közel nullára csökkenthet, és Puhov szerint az ukrán front egyes szakaszain ez a valóság. De könnyen lehet máshol is: a drónforradalomnak köszönhetően ugyanis még a kevésbé fejlett hadseregek is komoly felderítő képességekre tettek szert, ehhez már „csak” precíziós lőszerek kellenek.
Ukrajnában a fronton és annak szűk hátországában már egyszerűen nem lehet erőket összevonni és felszerelést csoportosítani, ami a hadászat évszázados hagyományait írja át. A csoportosítás helyett mindent el kell rejteni, legyen az csapat, parancsnokság, lőszerraktár, és a lehető legjobban szét is kell szórni mindent annak érdekében, hogy ne lehessen végzetes csapást mérni egy-egy drónnal felfedezett egységre. Ez megmagyarázza, miért tudott ennyire befagyni a front: azok a páncélos áttörések, amelyekre a 20. század háborúi épültek, már lehetetlenek addig, ameddig az egyik fél el nem éri a csatatéren és a hátországban is az abszolút drónfölényt.
Harckocsikat dróntámadás ellen védő szerkezetet készítenek az ukrán hadsereg 57. dandárjának nehézfegyverzetét javító műhelyben, a kelet-ukrajnai Harkivi területen húzódó frontvonal közelében
Fotó:MTI/EPA/Szergej Kozlov
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!
