Egy 60 éves bácsi már kitöltötte a Nemzeti Konzultációt
A szorgalmas kitöltő Viktor Felcsútról.
A szorgalmas kitöltő Viktor Felcsútról.
Az operaház főigazgatója feleslegesen aggódott, hiszen Csák János is ugyanezt mondta.
Az elmúlt idők egyik legjobb összeesküvés-elméletébe keveredett a párt.
A köztársasági elnök a klímacélokat is másodlagosnak kiáltotta ki a szülés után.
„Csak egy kicsit sikerült” jobb kedvre deríteni.
Az egykori jobbikos Varga-Damm Andrea üzent izgalmasat az egykori jobbikos Dúró Dórának.
Az államtitkár a Nagy-Szénáson felgyújtott kereszt pótlásáért harcol, és megnevezett két bűnbakot.
Tomán Szabina sokoldalú tehetségét az ország első embere és a kereskedelmi tévék is igénybe veszik.
Egy reklámplakát árulkodó az egyébként roppant ízléstelen képpel kapcsolatban.
Ez még annál is kisebb pénz, amennyibe a kamarai hozzájárulás kerül a vállalkozóknak.
És hinni kell benne, hogy az a jó. Pápa és Győr között most elkészült, kétszer két sávon.
A Mi hazánk törvénymódosítást kezdeményez a sajtófotó-kiállításon folyó „LMBTQ-propaganda” miatt.
A Hezbollahot is dicsérte a visszatérésre készülő egykori amerikai elnök.
A KDNP politikusa egészen máshogy értelmezi a népszámlálás adatait, mint ahogy a halandó emberek szokták.