Balatonföldvári „idill”: íme az ország egyetlen strandkikötője

  • narancs.hu
  • 2025. július 10.

Kis-Magyarország

Dagonya, vagy a legtisztább balatoni homok? Ökokatasztrófa, vagy gyönyörűség? Elkészült a vitorláskikötő Balatonföldvár Nyugati strandján; július, vagy ha úgy tetszik, a balatoni főszezon első hétvégéjén néztük meg, valóban ellentétes-e a „józan ésszel”, hogy strand és kikötő ugyanazon a területen létezzen.

A Mosolygó Balatonföldvárért Egyesület nevű helyi civil szervezet öt éve mondja, a Kúria a múlt év szeptemberében mondta ki: az alaptörvény 28. cikkében foglalt „józan ész” követelményének is meg kell felelni, „egy partszakasz nem lehet egyszerre kikötésre és strandolásra is lehatárolt partszakasz”. Márpedig öt éve tartó persorozat és engedélyezési eljárások közepette a vitorláskikötő mostanra elkészült, közben a nyári szezon is „kitört”, és ezt láttuk az első júliusi hétvégén: kisgyermekesek a kikötő nyugati oldalán kialakított új homokfövenyen, a strand napégette füvén strandolók minden korosztálya, sokan ülnek a retró büfésor asztalainál, békésen ringó nagy jachtok és kis vitorlások a mólószárak között - szinte idilli a kép. Nem csak a strandolókat, a kikötőépíttetőket sem zavarja a jogilag még egyáltalán nem tisztázott helyzet: a Kúria múlt év őszi ítéletének végrehajtását a Pécsi Törvényszék idén januárban felfüggesztette az Alkotmánybíróság döntéséig. A taláros testülethez a beruházó Balabo Kft. fordult, arra hivatkozva, hogy az akkor már csaknem kész kikötő engedélyének visszavonása nekik okozna több érdeksérelmet, és a törvényszék ezt akceptálta, megállapítva, hogy nagyobb kár a beruházót érné.

 
Fotó: Narancs.hu
 

Csak ide épülhetett

„Abban bízunk: közel nulla százalék” – felelte a Balabo két tulajdonosa, Deák Sándor és Viszkei András kérdésünkre: mennyi esélyét látják annak, hogy még jogi problémák lehetnek a kikötővel. Azt mondták, az öt éve kezdett építkezés során végig a jogszabályoknak megfelelően jártak el (Balatonföldváron csakis ide építhettek kikötőt, mert 2004 óta itt a kikötőjel a vízpart-rehabilitációs tervben), és amikor éppen visszavonták az engedélyüket, akkor leálltak, amikor meg a hatóság újra kiadta, folytatták. Ha lassan is, de így készült el mostanra; abban bíznak, hogy az Alkotmánybíróság is úgy látja, ahogyan ők: a Kúria tavaly szeptemberi ítélete végrehajthatatlan.

 

„Örüljünk, hogy strandolhatunk?”

„Nézzen körül, ez maga a gyönyörűség: jóval több mint 50 millió forintot költöttünk a retrostrand megújítására – új partvédőmű és sétány, füvesítés, locsolórendszer, a parkoló rendbetétele, részt vettünk a homokos plázs kialakításában is –, a strandolók szeretik. A keleti fizetőstrandosok (a város egy másik fürdőhelye, a Szántód felőli részen lévő Keleti strand – a szerk.) panaszkodnak a Facebookon, hogy az itteni homokos plázs miatt ott csökken a forgalom, a kisgyermekesek kifejezetten imádják az új fövenyt, madarak szállnak le a kőszórásra, sétálók a kikötő szabadon bejárható keleti mólóján. A hajósok is kezdik elfoglalni a helyeket, kinek állna érdekében ma már egy esetleges visszabontás?” – tette fel a kérdést Viszkei András.

 
Fotó: Narancs.hu
 

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.