Ha 1880 rekkenő nyarán ismerősként látogattuk volna meg a zalai Zichy-kúriát, valahol a hatalmas gesztenyefák alatt, a kerti asztalhoz pincehideg málnaszörpöt hoztak volna, kapros aludttejet, almaecetes vizet, kompótlét vagy szikvizes fröccsöt, ahogy az a környéken szokás. Jókai Mórt és lányát is ilyesmivel kínálhatták első körben, amikor átlátogattak Füredről a Tab melletti Zala községbe a világhíres festőhöz vizitába, és megnézni Párizsban betiltott képét.
Viszontagságos út volt, Jókai szerint „Somogy vármegye tabi járását illeti meg az elsőbbség – a rossz utak tekintetében. Ilyen utak még Boszniában sem lehetnek. Siófoktól Zala helységéig az egész út a lehetetlenségek meglepő változatossága.” Gödrök, kátyúk, vízmosások, görgeteg kövek. És lassú posta. Az expressz levél, amelyben három nappal korábban feladván érkezésüket tudatták, három órával érkezésük után érkezett meg. Erről a látogatásról írt Jókai a fellelt szakirodalom szerint 1880. október 19-én A Hon hasábjain. Ott azonban hiába kerestük az idézett cikket, mert az valójában szeptember 21-én jelent meg, az októberi helyesbítés volt, mert a nagy Jókai is tévedett néha, ez esetben nem kicsit. A többszörösen átvett téves hivatkozás okozott némi galibát.
Zalára ma is rossz utakon lehet eljutni, személyautóval csak egyfelől. A falutáblánál megállunk fotózni, a villanyvezeték és az út adja a perspektívavonalakat, az enyészpont valahol ott van, ahol a Zichy Emlékház. Itt született 1827. október 27-én Zichy Mihály szabadgondolkodó világpolgár, négy Romanov cár udvari festője, a Faust, Az ember tragédiája és Arany János balladáinak illusztrátora, a grúzok ünnepelt művésze, satöbbi, satöbbi.
Hatalmas gesztenyefák alatt parkolunk, óvatosan csukjuk be a kocsiajtót, akkora a csend. A hárs- és szénaillatot vágni lehetne, a lombkorona zöld, a flóra többi része ég a napmelegtől. Gyöngykavics csikorog a lábunk alatt a kúria kapuján belül, a bejárat felé menet, és hálát adunk a műemlékvédelemnek, hogy volt ízlésük ezt nem letérköveztetni, ja, és ez a politikának sem volt vidékfejlesztési prioritás. Arra gondolunk, vajon hol lehetett anno az a frissítőkkel tálalt kerti asztal.
A ház az 1790-es évek végén kezdett épülni, egyszerű tömbje 1820 körül alakult ki, majd 1880-ra már készen volt az üvegház helyén a műterem, amelybe Zichy Mihály haza akart költözni. De történelmileg, ideológiailag és állásügyileg úgy alakult, hogy újra útra kelt és élve már vissza sem tért.
Belépünk a házba, köszönünk, és nem tudjuk, hogy a barátságos, szépkorú hölgy személyében kivel van dolgunk, csak akkor jövünk rá, amikor később a szakirodalmat tanulmányozzuk, de akkor fröccsvörösre pirulva restelkedünk, hogy előbb mentünk, mint olvastunk. De erről később. Kísérőnk kísér és magyaráz. Az első teremben Káin és Ábel, az Auto da fé, képek a bécsi és párizsi időszakból. A második teremben fotók és egyéb dokumentumok. A Párizsi Magyar Egylet 1876-os mérlege, amely szerint Zichy Mihály 400, Munkácsy 100 franc-t adományozott. A gyászjelentése, hogy Szentpéterváron fogják eltemetni, és a fotó, hogy a Műcsarnokban ravatalozták. De ott még nem tartunk.
A következő családi szobában ülhetett Zichy Mihály kisfiúként néhányszor, mielőtt elutazott Bonyhádra, nagynénjéékhez a Perczel-kúriába (ahol a zene és a rajz megragadta), tízévesen, mielőtt elment a veszprémi piaristákhoz tanulni, és akkor is, amikor kicsapták és át kellett iratkoznia a pesti piaristákhoz. Itt pirongathatta bátyja, Antal, a családfő, hogy mi lesz belőle, ha nem viselkedik rendesen. Mert édesanyjuk Mihályt is (jól) kereső jurátusnak szánta. Itt ülhetett akkor is, miután pesti joghallgatóként diáktársaival merényletet terveztek Metternich herceg ellen, de a megvalósításig nem jutottak el. Családja átíratta a bécsi jogi karra, de Bécsben is keresett magának festőmestert. Azért nem tartozott az 1848-as forradalmi ifjak közé, mert akkor ő már a cár birodalmában volt. Mestere, Ferdinand Georg Waldmüller őt ajánlotta maga helyett, amikor Miklós cár sógornője, Helena nagyhercegnő rajztanárt keresett a lányának, Katalinnak. A forradalom leverése után felmondott a cári családnál, de mivel el kellett tartania magát (Bécs óta nem fogadott el otthonról pénzt), fotóretusőrnek állt. Mindezt és a további cári szolgálat miértjét és mikéntjét, plusz a politikai fel- és alhangokat leírták szépen az életrajzok.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!
