Hova folyik el a szolidaritási adó?

  • narancs.hu
  • 2025. március 11.

Gazdaság

Gémesi György, a Magyar Önkormányzatok Szövetségének elnöke levélben kérdezte Nagy Mártont, hogy mire ment el eddig 1000 milliárd forint.

Tudni szeretné Gémesi György a Magyar Önkormányzatok Szövetségének (MÖSZ) elnöke, hogy mely önkormányzatok, milyen célokra kaptak részt a befizetett szolidaritási adóból, ezért levélben fordult Nagy Márton nemzetgazdasági miniszterhez. Az elmúlt négy évben nagyjából 1000 milliárd forintról van szó, csak az idén 360 milliárd forintot vonnak el 855 önkormányzattól.

Ehhez képest – miközben az elvonás jogcíme “szolidaritási hozzájárulás” – a többi közel 1500 önkormányzat, köztük mégis arra panaszkodnak, hogy nem bővülnek az állami újraelosztásból sem a működési, sem a fejlesztési forrásaik. Sőt, egyre nagyobb gondot okozott és okoz számukra a magas infláció és a rezsi, illetve bérjellegű költségek mellett a településük működtetése, érdemi fejlesztésekre pedig már nem is marad pénzük. A dinamikusan növekvő helyi iparűzési elvonások ellenére évekig változatlanul 50 milliárd forint volt a költségvetésben a falu program keretösszege, az idei költségvetésben pedig már csak 35 milliárdot tervez a kormány erre a programra, írja a hvg.hu.

Gémesi szerint éppen ezért egyre több település vezetője, és az ott élő honfitársaink joggal vetik fel azt a kérdést, hogy mi volt, vagy éppen mi lesz idén szolidaritási hozzájárulás címén elvont százmilliárdok sorsa. Teljességgel jogos az az elvárás, hogy az évről évre több száz önkormányzattól elvont források sorsával számoljon el a kormány, mégpedig tételesen. Ezért a MÖSZ elnöke arra kéri Nagy Mártont, hogy soron kívül tegye közzé: “hová, mely önkormányzatokhoz, milyen célokra juttatta el a kormány 2021 óta, vagyis az elmúlt négy évben a helyi iparűzési adóból elvont százmilliárdokat.”

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

A hatalom lába

A hetvenes években a brazíliai Recifét groteszk városi legenda tartotta lázban. Eszerint egy önálló életre kelt „szőrös láb” (perna cabeluda) terrorizálta a város lakosságát.

Akarsz-e?

Ha mindenki ennyire elviselhetetlen, mi értelme szaporodni? – ez valószínűleg csak nekem jutott eszembe, amikor elsötétült a kép, a filmkészítők nem hatoltak ilyen mélységekbe. Ellenkezőleg, valamiféle pozitív végkicsengést is ragasztottak a sztorihoz az utolsó két-három percben, de erről majd később.

Innen nézve

  • Pálos György

A szerző második regényének kiemelten fontos szereplője egy ház Brassó belvárosában, eredetileg a Sfântul Ioan (a szocialista diktatúra éveiben Majakovszkij) utcában, nem messze a nevezetes Aro szállodától.

Bársonyos halálvágy

A Kurtág György 100. születésnapjára szervezett fesztivál zenetörténeti esemény. Száz évet megért, sőt azon túl is alkotó világhírű zeneszerzőre nem akad sok példa: a tengerentúlról a 2012-ben bekövetkezett haláláig aktívan komponáló, mások mellett Eötvös Péter által is nagyra becsült Elliott Carter nevét tudjuk felidézni egyedüliként, Európából pedig Kurtág Györgyét, akit a százegyedik esztendejébe lépve a Die Stechardin című új operájának bemutatásával ünnepeltek.

Szlava Ukraini!

Négy éve tart a háború Ukrajnában. Pontosabban a teljes körű katonai invázió tart négy éve, mert a háború már 2014-ben elkezdődött. Csak az akkor senkit sem érdekelt Ukrajna határain kívül. Valójában ez a háború sem érdekel már szinte senkit. Alig szerepel a vezető hírek között.

Rész és egész

  • Molnár T. Eszter

A mű és a befogadó viszonya mindig aktív, különösen igaz ez a performatív művészetekre, ahol a mű a befogadóval egy térben születik meg, lehetőséget teremtve az azonnali interakciókra is. De milyen színház az, amelyik a tervezhető nevetésen vagy megrendülésen túl is számít a közönség aktivitására? Mitől közösségi és mitől részvételi? Hogyan működik a beavató, illetve hogyan az osztályteremszínház?

A láthatatlan színész

Elsősorban rendezőként ismerjük Porogi Dorkát, ő rendezte egyebek közt az Antigonét a Radnóti Színházban, vagy az Elfriede Jelinek művéből készült Árnyékot a Trafóban. Jóval többet rendez azonban a határon túl, erdélyi magyar színházakban, talán azért is, mert a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemen végezte a rendező szakot.

Szerelmi csalódás

A Pelsőczy Réka – Perczel Enikő alkotópáros (előbbi rendezőként, utóbbi dramaturgként jegyzi a produkciót) az első jelenetben jelzi, hogy a tavaly 250 éve született Jane Austen legismertebb regényének új adaptációjával valamiképpen a mára is szeretnének reflektálni. Ennek jegyében a mű kerettörténetet kapott a „színház a színházban” technikával.