Kedves Olvasónk,
Magyarország sorsdöntő választás előtt áll. Nekünk, a Magyar Narancsnak kötelességünk, hogy a legjobb tudásunk szerint beszámoljunk az odáig vezető útról, a kampány eseményeiről, azokról az emberekről és szervezetekről, amelyek részt vesznek a hazánk kormányzásáért folyó egyenlőtlen küzdelemben. Mi ezzel tudunk hozzájárulni a szavazói döntések és a választás tisztaságának a megőrzéséhez. Azt tesszük, ami újságíróként a dolgunk, és ezzel a demokráciát is védjük.
Éppen ezért ezek a cikkeink – a többi cikkünktől eltérően – szabadon hozzáférhetők. A Narancs ezzel közfeladatot lát el – de közfinanszírozás nélkül. Miközben a választás törvénytelen és manipulatív befolyásolására közpénzmilliárdokat költ a hatalom, mi továbbra is csak az előfizetőinkre és a támogatóinkra számíthatunk.
Ez a cikk díjmentesen olvasható. De ha Ön megteheti, kérjük, fizessen elő a Narancsra, vagy küldjön nekünk támogatást. Azért, hogy elvégezhessük a munkánkat, és hogy azok is olvashassák ezeket a cikkeinket, akik az előfizetést nem engedhetik meg maguknak.
Köszönjük!
A Magyar Narancs csapata
Orbán Viktor országjárásra indult pár jól sikerült drónfotó kedvéért, ahol ő és előzenekarai nem győzik hangsúlyozni, hogy soha nem látott tömeg gyűlt össze az érintett városok főterére, az űrből is látni ezt a tömeget, utólag pedig ehhez hozzáteszik, hogy Magyar Péter hasonló rendezvényein nemhogy simán le lehetett ejteni egy gombostűt is, de tulajdonképpen alig volt ott valaki. A Fidesz kampányeseményein az összegyűltek egyként kiabálták Kaposváron és Egerben is: „Nem hagyjuk!” Rutinos médiamunkásként az ember rögtön elkezd gyanakodni: mi történt azzal a párttal, aminek az egyetlen állandó ismertetőjele a siker, és ami a hatalomgyakorláson kívül hosszú ideje tulajdonképpen semmiben nem gondolkodott? A nemhagyjukozás – ahogy egyébként a 444 cikke is megfogalmazta nemrég – minden, ami nem a Fidesz, vagy legalább is nem az a Fidesz, amit 2010 óta látunk: védekező, eszköztelen, elkeseredett. Az egésznek nincs is sok értelme, ha nem ismerjük be:
a tizenhat éve teljhatalommal kormányzó Fidesz az elmúlt hónapokban egyszerűen úgy viselkedik, mint egy ellenzéki párt. Illetve nem sima ellenzéki párt: úgy, mint a NER-ben megismert és megszokott ellenzék.
A kormánypárt helyzete annyiban mindig ellenzéki volt, hogy Orbán Viktornak sorban négy kétharmados győzelem sem volt elég ahhoz, hogy valamiféle nyugodt államférfi szerepet vegyen fel, hanem tulajdonképpen azt fojtatta, amit 2006 óta csinált: így juthattunk el oda például, hogy a korabeli kormányzati üzenet szerint a pedagógusbéreket még a 2020-as években is Gyurcsány Ferenc pártja miatt voltak kénytelenek alacsonyan tartani. A Fidesz leginkább radikális szavazótábora épp ezért tud a mai napig a felpörögni: az ember azt hinné, hogy tizenhat évnyi szuperkormányzás után, élén a Történelem Legjobb Miniszterelnökével talán elég arra, hogy az ország dolgai sínre kerüljenek, de az állandóan akadályozó tényezők miatt mégis inkább ostromlott várként ment le ez a papíron csodálatos időszak. A Fidesz szuperképessége nem is a kormányzás volt, hanem a legyőzhetetlen globalista hálózatok legyőzése: gyorsan eljutottunk oda, hogy a magyar ellenzék és aljas szövetségeseik tényleg a világon mindent el tudnak intézni a magas inflációtól kezdve az ukrajnai háborún át egészen rossz minőségű közszolgáltatásokig, kivéve egyvalamit: megnyerni egy választást Magyarországon.
A Tisza Párt megjelenésével ez is változott: 2024-ig simán lehetett egyszerre üzenni az ellenzékről, hogy szerencsétlen barmok gyülekezete, akik ezzel együtt mégis halálos veszélyt jelentenek hazánkra, azóta az első felét már elfelejtették. Bár Lázár János egyik fontos érve lett Magyar Péterrel szemben a kiszámíthatatlanság és rutintalanság, ennél tovább már nem is igazán mennek: a Fidesz elkezdte a Tisza Pártot épp olyan, szinte legyzőzhetetlen gépezetként ábrázolni, mint amilyennek a parlamenti ellenzék ábrázolta eddig a Fideszt.
A helyzet így egészen szórakoztató: a mentális ellenzékbe szorult kormánypárt nemcsak „nemhagyja”, de most már visszatérően él a legrosszabb ellenzéki reflexekkel is. A párt egy év alatt már a második petícióját indítja: tavaly áprilisban azt akarták elérni jó sok aláírással, hogy „akik Brüsszellel szövetkeznek Magyarország ellen, azok tűnjenek el a közéletből”, idén pedig már itt a Nemzeti Petíció is, ahol a honlapon szereplő információk alapján már végképp csak annyit üzenünk Brüsszelnek, hogy „nem.” A NER univerzumában külön jó, hogy összességében senki nem ad arra választ, mit lehet elérni egy petícióval: már az ellenzéki gyűjtésekkor sem hiszi el igazán senki, hogy odakerülhet a közös akarat a kormány asztalára, de a kormánypárt voltaképpen azt ajánlja, hogy odakerülhet a kormány asztalára a saját javaslata?
De van itt más is, amit egy másik kérdéssel vezetnék fel: mi a hatalommal nem rendelkező politikusok leglátványosabb áltevékenysége? Naná, hogy a nyílt levél! A Facebook megjelenése óta ez a legstabilabb módja annak, hogy nagy nyilvánosság előtt jól beolvassunk valakinek, esetleg kiosszuk úgy, hogy attól koldul! Nagy előnye, hogy még ha érkezik is rá válasz, a célcsoport arra már csak nagyon ritkán kell, hogy értesüljön. Orbán Viktor például két nyílt levelet is írt csak ebben az évben: előbb Ukrajna elnökének Volodimir Zelenszkijnek, aztán Ursula von der Leyennek, az Európai Bizottság elnökének. A tartalom gyakorlatilag mindegy: Orbán ugyanis nyilvánvalóan nem az állítólagos címzettekkel akart közölni valamit, hiszen Magyarország miniszterelnökeként minden lehetősége adott lett volna ahhoz, hogy bármelyikükkel személyesen vegye fel a kapcsolatot. Nem tud nem eszünkbe jutni az a boldog időszak, amikor a magyar ellenzék több tagja is magyar nyelven, a Facebookon olvasott be Donald Trumpnak.
Mindeközben a magára a hatékonyság és előrelátás garanciájaként tekintő Fidesz többi prominense is úgy kezdett csinálni, mintha a hatalmat birtokló Magyar Péter kormányának visszásságaira hívnák fel a figyelmet: a Tisza Párt hibája volt már a lerohadt állapotban lévő egészségügy, késtek már Magyar Péter miatt a vonatok, de a csúcspont mégis csak az volt, amikor Lázár János felszólította Magyar Pétert, hogy hívja fel Zelenszkijt, és intézze el a Barátság-kőolajvezeték újraindítását. Mondjuk ki: kormánypárt nem szenvedett még ennyire egy parlamenten kívüli párt tevékenységétől, hiszen minden jel szerint már úgy másfél éve átvették a teljes államigazgatást a választott vezetőktől.
Szerencsétlen Fidesz csak áll, és nézi azt a rombolást, amit a Tisza-kormány már most csinál, miközben még az „úgynevezett szakma” is összefogott ellenük: amikor leírtam, hogy a Demokratikus Koalícióból a legrosszabb ellenzéki reflexek jöttek ki a Medián kutatásai láttán, és elkezdtek vitázni közvélemény-kutatási adatokkal, akkor nem is sejtettem, hogy másodikként maga Orbán Viktor találja meg Hann Endrét, hogy aztán pár napig a teljes kormánypropaganda azt bizonygassa, az márpedig nem lehet, hogy ilyen alacsony a párt támogatása, ami már tényleg riasztóan emlékeztet arra az időszakra, amikor 2022 hasonló időszakában Márki-Zay Péter nem volt hajlandó elfogadni ugyanennek a cégnek a kutatási eredményeit.
Szegény, szegény Orbán Viktor, reméljük, egyszer valaki végre megadja neki az esélyt a kormányzásra is!
