Kedves Olvasónk,
Magyarország sorsdöntő választás előtt áll. Nekünk, a Magyar Narancsnak kötelességünk, hogy a legjobb tudásunk szerint beszámoljunk az odáig vezető útról, a kampány eseményeiről, azokról az emberekről és szervezetekről, amelyek részt vesznek a hazánk kormányzásáért folyó egyenlőtlen küzdelemben. Mi ezzel tudunk hozzájárulni a szavazói döntések és a választás tisztaságának a megőrzéséhez. Azt tesszük, ami újságíróként a dolgunk, és ezzel a demokráciát is védjük.
Éppen ezért ezek a cikkeink – a többi cikkünktől eltérően – szabadon hozzáférhetők. A Narancs ezzel közfeladatot lát el – de közfinanszírozás nélkül. Miközben a választás törvénytelen és manipulatív befolyásolására közpénzmilliárdokat költ a hatalom, mi továbbra is csak az előfizetőinkre és a támogatóinkra számíthatunk.
Ez a cikk díjmentesen olvasható. De ha Ön megteheti, kérjük, fizessen elő a Narancsra, vagy küldjön nekünk támogatást. Azért, hogy elvégezhessük a munkánkat, és hogy azok is olvashassák ezeket a cikkeinket, akik az előfizetést nem engedhetik meg maguknak.
Köszönjük!
A Magyar Narancs csapata
Lázár János nagy reményeket fűzött a cigány honfitársak ellen való hergeléshez, de végül – nagy bánatára – a terve balul sült el. Mint kiderült, az emberek nem is annyira vevők a nyíltan kirekesztő megjegyzésekre, mint ahogyan arra számított. Tőle és a Fidesztől szokatlan módon bocsánatot is kellett kérnie szavaiért.
De ismerjük Lázárt, ettől még nem áll le. Új célpontot talált magának a budaiak személyében. Persze, ez sem előzmény nélküli, eddig is az elsők között volt, aki a vidéki-városi ellentétet élezte az elmúlt években. Továbbá mint ismert, Magyar Péter Budáról származik, egyéni képviselőjelöltként a Hegyvidéken indul, ezért tökéletesen beleillik ebbe az értelmezési keretbe: vannak a derék, szerény, ám szívós falusi, kisvárosi nemzeti érzelmű állampolgárok, akik értik, hogyan működnek a dolgok; és vannak velük szemben a felszínes, túlérzékeny, ám annál inkább gazdag nagyvárosiak, budapestiek, akik pedig egy álomvilágban élnek.
A miniszter nézeteiről tanúbizonyságot szerezhettünk például a gyöngyösi Lázárinfón, amikor azt kiabálta, mialatt a tüntetők lemondásra szólították fel, hogy „Magyar Péter az, aki kijátssza a faji kártyát, Magyar Péter uszítja a cigányokat a magyarok ellen, Magyar Péter a Rózsadombról fel akarja lázítani a cigányságot a magyar többséggel szemben”.
Ha ez nem lenne elég, Lázár egyértelműsítette álláspontját ebben a kérdésben. Mint a minap fogalmazott, „a legellenségesebb szavazók Budán élnek, akik soha annyit nem gazdagodtak, mint az elmúlt tizenhat évben”. Ők „a legnagyobb Fidesz-gyűlölők”, Magyar Péterrel az élen, közülük mindenki a Rózsadombon vagy a Svábhegyen él, az ország leggazdagabb emberei az országnak. Bankárok, üzletemberek, vállalkozók, ügyvédek, orvosok, akik keresték „a legtöbb lóvét az elmúlt tizenhat évben”.
Nos, Lázár cigányozása után nem lenne meglepő, ha ezúttal antiszemita húrokat pengetne (bankárok, ügyvédek, orvosok) a budaizással, hogy ezzel csalogassa be a szélsőjobboldali szavazókat. Mindenesetre nem csak ő él mostanság a város-vidék ellentéttel, legutóbb a miniszterelnök a március 15-i beszédében például azt mondta: „Mi, márciusiak sohasem törődünk bele, hogy a magyarok 12 pontjából brüsszeli 12 pontot csináljanak a budapesti labancok”.
De az általam ismert legöblösebb budaizást nem a két főkolompos adta elő, hanem Nagy István agrárminiszter mintegy fél évvel ezelőtt. A pár ezres nézettséget kiizzadó Harcosok órájába hívták be, miután Magyar Péter az akkori országjárása során napraforgónak nézett egy gaznövényt. Mint mondta Nagy, „a vidék, az nem Magyar Péternek való. Fogalma sincsen. Ő még mindig a budai villából nézi a világot, és a budai villából tekintve azért a valóság egészen más. (…) Számomra minden nap egy erőt adó élmény, amikor az ember találkozik egy gazdával. Nézzétek azt a pillanatot, amikor az ember megérkezik, kezet fog. A nyílt, őszinte tekintet, ahogyan megfogják a kezét, ahogy az ember visszaszorít. Ahogy hátba vágják, bekísérik, beszélgetünk. Egészen más dolog, mint a budai villából nézni ezt a világot. Az a valóság.”
Most már elárulom, hogy nálam kevesebb nagyobb budai van: a II. kerületben nőttem fel, ha mostanra el is költöztem onnan. Mindhárom oktatási intézmény (általános iskola, gimnázium, egyetem) ahová jártam, Budán található. És hát a sok vidéki hallgató között nekem is kijutott a budaizásból rendesen.
A kiközösítés, kirekesztés, árokásás semmilyen formáját nem támogatom, az általánosítást pedig ostobaságnak vélem. Nyilván köztudott, hogy Budán az ország tehetősebb lakossága él, akik körében megjelenik a rongyrázás is, de ez sem egyetemes, pláne nem heterogén. A főváros mintegy félmillió lakosú budai oldalának ugyanúgy vannak kevésbé vonzó kerületei, például külvárosi lakótelepei, ahol az általános hétköznapi problémák – egzisztenciális nehézségek, függőségek, bántalmazás stb. – megjelennek.
És a „gazdagok”, főleg a „gazdag gyerekek” hétköznapjaiban is lehetnek kihívások, úgymint a szülői elhanyagolás vagy a korai teljesítményelvárások miatti szorongások, depresszió. Persze, a nyomor, éhezés, munkanélküliség náluk kevésbé tapasztalható, de a megbélyegzés jelen esetben is éppúgy elfogadhatatlan, mint bármely más társadalmi csoport esetében. Nincs kolbászból a kerítés Budán sem, a legtöbb pontján biztosan nem. Az pedig egész egyszerűen baromság, hogy – az egyébként általuk is tanult értelmiségnek tartott – emberek ne érthetnék meg a vidéki ember problémáit – ezt nem is magyarázom.
Lázárék akkor még nem is haragudtak a budaiakra, amikor a Fidesz bázisát jelentették például „a Rózsadombon és a Svábhegyen”. Értem, nagyon fáj, hogy hátat fordítottak nekik, ahogyan ezt tették a legtöbb megyeszékhelyen, a nagyobb városokban és most már a községekben is. Ahová eljutnak a független nyilvánosság hírei a korrupcióról, mérgezésekről, intézményes gyermekbántalmazásokról, rendre így viselkednek – hát épp Budán lenne ez másképpen?
Lázár miniszter nem mellesleg az ország egyik leggazdagabb embere, több tucat ingatlana közül akad pár fővárosi is. Egész életében politizálással foglalkozott, polgármesteri táskahordozóból lett a Fidesz-elit tagja, a kétkezi munkát a látszat ellenére kevésbé ismeri. A szegényeket lenézi (lásd: „akinek nincs semmije, az annyit is ér…”). Földek, kastély, drága festmény gyarapítja milliárdos vagyonát – és igen, Budához is van kötődése, 2012-ben derült ki, hogy a fia nevére vásároltak egy 120 négyzetméteres svábhegyi ingatlant.
A Budán élő fideszes politikusok sorolásába bele sem kezdek, legyen annyi elég, hogy Orbán is itt alszik, ha éppen nem megy haza a felcsúti paradicsomba, a kormány székhelyét pedig áthelyezte a Várba. Arról azért érdemes megemlékezni, hogy a NER-elit – köztük Tiborcz István miniszterelnöki vő – gyakorlatilag elfoglalta a Svábhegyet (luxusingatlan, villa, klub, szálloda, irodaház), de sok állami ingatlant privatizáltak más haveri befektetőknek is.
Lázárék a budai gazdagságra igényt tartanak, képviselik „a budai felszínességet, gőgösséget”, miközben a budaiak ellen hergelnek. Gyűlölködéssel vádolnak, de nem a budaiak építettek maguknak gyűlöletből várat. Bármit lehet rájuk mondani, de ők nem változtak, hanem hűek maradtak értékrendjükhöz – ami már nem egyezik a Fideszével.
