Köszöntjük az új jegybankelnököt!

  • narancs.hu
  • 2013. március 1.

Gazdaság

Örülünk, hogy Matolcsy György örül. Az MNB elnöki székébe átülő minisztert saját korábbi szavaival köszöntjük. De előtte idézzük Orbánt: „Matolcsy György a jobb kezem. Nem tud senki olyan összeget mondani, amiért a jobb kezemről hajlandó lennék lemondani.”

Az elmúlt két és fél év „óriási bravúr”, „igazi gazdaságtörténeti fordulat”.

2013. február, Matolcsy György értékeli saját magát a Heti Válaszban

 


Fotó: MTI

„Attól gyengül a forint, hogy a Mr. Végzet néven emlegetett sztárelemző, Roubini eladásra javasolta a magyar valutát.”

2013. január, az NGM közleménye

 

 

„Mi büszkék vagyunk, hogy Ázsiából jöttünk. Kisgyermekeink fenekén 100-ból 30 esetben hat hétig kis, piros pont van, mint a japán kisgyermekek fenekén.”

2012. november, Hódmezővásárhely, lakossági fórum

 

 

 

 

 

 

A Nemzetközi Valutaalap nemcsak nem értett egyet, de mindent megtett nyíltan és a kulisszák mögött azért, hogy a magyar kormány ne hozza meg a bankadóval, a magánnyugdíj-pénztári rendszer reformjával és a krízisadóval szóló döntéseket, illetve vonja vissza azokat. (…) egy dicséretre 20-25 víz alatti rúgás jut az IMF-től.”

2012. szeptember, Parlament

 

„A magyar tündérmese, a magyar példa sikeres lesz egy éven belül. Mi leszünk az új központ a világgazdasági közösség számára. Jövőre erős gazdasági növekedési mutatóval fogunk rendelkezni. Egyszóval a válságnak vége.”

2012. június, CNN

 

„A pénzügyi tranzakciós illeték olyan taktikai atomfegyver a XXI. században, amely lehetővé teszi, hogy a foglalkoztatás terén felvegyük a versenyt az ázsiai országokkal.”

2012. május, Heti Válasz-interjú

 

„Családi viszonyban állunk az IMF-fel. (…) A Nemzetközi Valutaalapban mi részvényesek vagyunk, tulajdonosok, tehát mi irányítjuk a Valutaalapot, nem pedig a Valutaalap bennünket. (…) A Nemzetközi Valutaalap szakértői, és ideértve az Európai Unióban működő barátaink is úgy gondolják, hogy Magyarországot irányítani lehet, tehát például a bankadó helyett megszorító csomagot lehet varrni az új kormány és Magyarország nyakába, addig rossz úton járunk, és azért mondjuk mi, hogy Magyarországnak már nincsen szüksége a Nemzetközi Valutaalappal és az unióval kötött új kölcsönszerződésre.”

2012. január, Parlament

 

Ki Kopits György és miért?”

2012. január, Matolcsy György közleményének címe

 

A miniszter később, kérdésre kifejtette: tudja, hogy a kedvezményes adórendszer csak 2011. január 1-jén lépett életbe, és tisztában van azzal is, hogy a terhesség időtartama 9 hónap, de a kormány már 2010 nyarán tett bejelentéseket a tervezett kedvezményekről, és már „a bejelentések megmozgatták a családok fantáziáját”, ezért lehet, hogy 2011. év végén már látszott az új adórendszer hatása a születések számában.

2012. január, Parlament, az origo.hu tudósítása

 

Némi szomorúsággal állapítom meg, hogy volt barátom, Járai Zsigmond legutóbbi közleményeiben figyelmen kívül hagyja az Orbán-kormány eddig elért eredményeit. (…) Járai Zsigmondot egyébként szívesen látom egy beszélgetésre miniszteri dolgozószobámban, a Nemzetgazdasági Minisztérium József nádor téri épületében, hogy személyesen is meggyőződhessen arról, kitűnő szellemi és fizikai állapotnak örvendek.”

2012. január, Matolcsy György közleménye

 

„Kell tudnunk, hogy egyszerűen, egyszerűen kell néznünk a világot. Egyszerűség, simplicity, egyszerűség.”

2011. november, Matolcsy előadása a Wekerle Sándor Üzleti Főiskolán

 

„Ez a hárombetűs intézmény minden egyes intézkedésünket ellenzi, így hát ha nem is rá, hanem ellene hangoljuk a kormányzati politikát.”

2011. november, Parlament

 

„Nagy előny, hogy az ország miniszterelnökének van gazdaságpolitikája, és nem tévesztik meg a liberális eszmék. Sok ötlet pattan ki Orbán Viktor és a tanácsadók fejéből, ezek közül többet sikerült már kormányzati döntéssé csiszolnunk.”

2011. november, Heti Válasz-interjú

 

Matolcsy György szerint Magyarország pénzügyi függetlenségi, gazdasági szabadságharcot folytat, amelynek első lépése az IMF „kipaterolása” volt.

2011. május, Budapest, Széchenyi Klub (A Népszabadság tudósítása)

 

„Az ilyen ügyeket a feleségem intézi.”

2010. november, Matolcsy György válasza a Népszabadság magánnyugdíj-pénztári tagságát firtató kérdésre

 

„Természetesen a kormány a felelős, a kormány karolta föl a gondolatot, de nem nekünk jutott eszünkbe. Ezt egyébként sajnálom is.”

2010. november, Matolcsy válasza az fn.hu azon kérdésére, hogy kinek az ötlete volt a magánnyugdíj-pénztári pénzek államosítása.

 

„Nem fogunk megszakadni, hogy 2,8 százalékos hiány legyen jövőre, csak azért, hogy ez néhány nagyon távoli hivatalban lévő pénzügyi szakembernek elnyerje a tetszését.”

2010. augusztus, HírTv

 

„a magyar városi legendák újabb szép színfoltja”

2010. július, Figyelő-interjú, Matolcsy György a magánnyugdíj-pénztárak államosításának tervéről

 

„Az élővilágban a már lejátszódott átmenetek nehezen fordíthatók vissza. Soha egyetlen nyitvatermő, például fenyő, nem tért vissza az ivaros szaporodásról a szűznemzésre. (…) Ezért nem fordítható vissza a Széchenyi Terv.”

Matolcsy György: Élő emlékeink – A Széchenyi Terv világa, 2002

És Matolcsyról…

Alaptalannak és álhírnek nevezte Kocsis Máté, a Fidesz kommunikációs igazgatója a Világgazdaság Online kedd esti cikkét, amely szerint eldőlt, hogy Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter veszi át Simor András helyét a Magyar Nemzeti Bank élén.

2013. február 6. MTI

 

„Nem akarok senkit sem ijesztgetni, de Matolcsy György nemzetgazdasági miniszternek az asztalfiókjában jó néhány terv lapul még.”

2012. július, Orbán Viktor a Kossuth rádió 180 perc című műsorában

 

„Értem a Matolcsy György személyét érő támadásokat, hiszen egy olyan sikeres nemzetgazdasági miniszterről van szó, akinek teljesen lehetetlen körülmények között valóban rendkívüli gazdasági intézkedésekkel sikerült elérnie azt, hogy Magyarország költségvetési hiánya hét évvel az EU-csatlakozás után először 3 százalék alá került.”

2012. január, Szíjjártó Péter M1 Este

 

„Matolcsy György a jobb kezem. Nem tud senki olyan összeget mondani, amiért a jobb kezemről hajlandó lennék lemondani.”

2010. október, Orbán Viktor sajtótájékoztatói reakciója Matolcsy esetleges menesztéséről


 

 

 

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

Aki én vagyok

Az amerikai dokumentarista fotográfia egyik legfontosabb alakjának munkáiból először láthatunk önálló kiállítást Magyarországon. A tárlat érzékenyen és empatikusan mutat fel női sorsokat, leginkább a társadalom peremére szorult közösségek tagjainak életén keresztül. A téma végigkísérte Mark egész életművét, miközben ő maga sem nevezte magát feminista alkotónak. A művek befogadása nem könnyű élmény.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.

Cserealap

Szabad jelzést adhat a XII. kerületi önkormányzat Schmidt Máriáék érdekeltségének a Városmajor melletti nagyarányú lakásépítési projektre. Cserébe a vállalat beszállna a nyilas terror áldozatai előtt tisztelgő, régóta tervezett emlékmű finanszírozásába.