Gazdaság
Be kellene szolgáltatni az élelmiszerláncoknak az árukat 48 órával a lejárat előtt
Egy friss munkaanyag szerint így szívatnák a külföldi tulajdonúakat. Emellett emelkedne a kiskereskedelmi adó is.
Félmilliárdnál is több ember süllyedt mélyszegénységbe 2021-ben
A járvány az 1930-as évek óta a legsúlyosabb gazdasági válságot is előidézte.
Egy hónapra leállt a kecskeméti Mercedes-gyár
Akadozik az alkatrészellátás, ezért előre hozták a karácsonyi szünetet.
Tállai: magas az infláció, de az emberek ebből semmit nem éreznek
Szerinte a kormány olyan "gazdaságpolitikát csinált", amiben az emberek többet tudnak költeni.
Drágább lesz idén a karácsonyfa
A forintáfolyam miatt az import nordmann fenyő akár 7-8000 forint is lehet métere.
Egy dunaföldvári cég több százezer forintos bónuszt ad azoknak a dolgozóinak, akik beoltatják magukat
Egyúttal kötelezővé is tették számukra az oltás felvételét.
"Mint amikor Kádár titkárságát elárasztották a levelek" – a magyar gazdaságról vitatkoztak közgazdászok
Ezer-kétezer milliárd forintos "mozgástere" lesz a 2022-ben megalakuló kormánynak – többek között ez hangzott el a Republikon Intézet gazdaságpolitikai témájú rendezvényén.
A MOL máris kész átvenni a bajba került benzinkutakat
Ha valaki nem bírja a kormány által megszabott hatósági árat, a MOL Palkovics László segítségével szívesen átveszi tőle a benzinkutat.
A vártnál nagyobb kamatemelés után gyengült, majd erősödött a forint
Addig tart a kamatemelés, amíg az infláció vissza nem tér a fenntartható sávba.
Hiánycikk a búza, durván drágulhat a kenyér
Tavasszal biztos, hogy drágábbak lesznek a sütőipari termékek.