Orbán: januárban nem 3, hanem 5 százalékos nyugdíjemelés lesz

  • narancs.hu
  • 2021. december 6.

Gazdaság

Igazodnak az inflációhoz.

A miniszterelnököt kérdezték az ellenzéki képviselők az azonnali kérdések órájában hétfőn a parlamentben. Ki vállalja a felelősséget? címmel az LMP-s Schmuck Erzsébet a következőről érdeklődött: "mikor egyezik meg majd a januári nyugdíjemelés mértéke a ténylegesen várható infláció mértékével?"

 

Orbán Viktor válaszában meglepően reagált a hvg.hu tudósítása szerint; azt mondta ugyanis, hogy

januártól nem 3, hanem 5 százalékkal emelik a nyugdíjat. 

Elmondta: a kormány döntése hamarosan rendeletben is megjelenik. A kormányfő közölte, azután döntöttek erről, hogy a jegybank a jövő évre 5 százalékos inflációt jelzett előre éves átlagban. Schmuck Erzsébet arra is kitért, hogy a nyugdíjasok négy alkalommal kaptak nyugdíjprémiumot az Orbán-kormány alatt, de az nem épül be a nyugdíjakba, a miniszterelnök válaszát viszont üdvözölte. 

Covid, Pegasus, Mikulás

Jakab Péter a Pegasus-ügyről, a megélhetés nehézségeiről, illetve a bevándorlókról kérdezte a miniszterelnököt, Orbán először boldog Mikulást kívánt, majd hozzátette: "akikkel ön szövetkezik, azok elvették a 13. havi nyugdíjat, elvettek egyhavi fizetést, megvágták a családtámogatási rendszert és devizahitel csapdába csalták a családokat, mi pedig kimentettük őket onnan". (A miniszterelnök amúgy Schmuck Erzsébetnek is elmondta ugyanezt a mondatot.)

Jakab így kérdezett vissza: "mit csinált ön az elmúlt 11 évben, erre mi a pártközpont válasza?". Annál, hogy »Gyurcsány«, találjanak már ki valamilyen kreatívabb választ - javasolta. Aztán mikor megkérdezte, hogy "Mikor vette el a józan eszét a hatalom?", az ülést vezető elnök figyelmeztette. 

A Párbeszéd politikusa, Tordai Bence Mi folyik itt? címmel a Covid okozta halálozásokról kérdezett. Emlékeztette a miniszterelnököt, hogy ezidáig 36 ezer magyar halt meg a járványban, “sírnivalóan amatőr a kormány járványkezelése”. Évente 13 ezer ember hal meg továbbá a légszennyezettség, az elmúlt négy télen pedig 940 ember halt meg a hideg miatt – tette hozzá az ellenzéki politikus, aki szerint eközben “Felcsút kicsicsázására van idő, kizárólag a hazugsággal és lopással vannak elfoglalva”. Az ülésvezető elnök Tordait is figyelmeztette. Orbán Viktor válaszában arról beszélt: az egészségügy nincs szétverve", bár “önök uszítanak és izgatnak”, és nem támogatják a kormány erőfeszítéseit. 

Az MSZP-s Harangozó Tamás arról kérdezte a miniszterelnököt, hogy miért nem teszik ingyenessé a PCR-teszteket. Megkérdezte: "mindeközben milliószámra semmisítenek meg PCR-teszteket". Orbán válaszában kitért arra: “a PCR-teszt semmin sem segít, csak az oltás segít”. Úgy fogalmazott, “szinte mindenből kell megsemmisítenünk, amikor ekkora tételekkel dolgozunk”, de “mindenből van elegendő, jut mindenkinek”. Harangozó Tamás aztán arra is emlékeztette a kormányfőt, hogy “az ön országában halnak meg a legtöbben most is ebben a járványban”. Orbán szerint ez azonban nem igaz, mert "Magyarországnak semmi szégyenkeznivalója nincs".

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők! De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

 

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.