Egy dunaföldvári cég több százezer forintos bónuszt ad azoknak a dolgozóinak, akik beoltatják magukat

  • narancs.hu
  • 2021. november 21.

Gazdaság

Egyúttal kötelezővé is tették számukra az oltás felvételét. 

A dunaföldvári Pannonia Bio november 15-től bónuszt vezetett be a koronavírus elleni oltások után, valamint kötelezővé is tette az oltás felvételét minden dolgozója számára – írja a Portfolio Pavel Kudriavtcev vezérigazgató közleménye nyomán. 

A jutalom a következő szabályok mentén kerülhet a dolgozókhoz.

  • Nettó 175 ezer forint bónuszt fizet a cég az első vakcinadózis után.
  • Nettó 175 ezer forint bónuszt fizetnek a második adag oltásért, amelyet az első oltás utáni előírt időn belül adnak be.
  • Azok, akik már korábban felvették a két oltást nettó 360 ezer forintos bónuszt kaphatnak a harmadik, emlékeztető oltás felvételéért. Ez abban az esetben is jár, ha valaki már korábban megkapta azt, vagy január elsejéig veszi fel a harmadik dózist és azoknak is, akik ezt követően, az előírt legrövidebb időn belül veszik fel a harmadik adagot.
  • A maximálisan elérhető bónusz összege nettó 360 ezer forint.
  • Az összeget azok után utalják, ha a dolgozók az oltási igazolást bemutatták.
  • Azokat a dolgozókat, akik január elsejéig nem veszik fel az oltást, fizetés nélküli szabadságra küldik.
  • A rendelkezések alól mentesülnek azok, akik egészségügyi papírral igazolják, hogy az oltást különböző egészségügyi okokból kifolyólag nem vehetik fel.

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők! De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

 

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.